Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 22 (69. szám) - A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományok nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendel... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
675 Meg kell hogy fogalmazzak egy dicséretet a honvédelmi tárca részére. Bár a honvédelmi tárca elvileg nem gazdasági kérdésekkel kell hogy foglalkozzon, de ugyanúgy, mint a költségvetési vitában is, érdekes módon a honvédelmi tárcától jöttek a szakmailag legjobban összerakott gazdasági javaslatok, ezek feleltek meg a szakmai és formai követelményeknek egyaránt a legmagasabb színvonalon az összes minisztérium közül. Megmondom őszintén, Hende miniszter úr, én nem önökre fogadtam volna, hiszen nem az önök dolga az, hogy ehhez a legmagasabb szinten értsenek, valahogy mégis önöknek sikerült, ehhez őszintén gratulálok. Lenne hova felzárkózni azért, mert a nemzetközi színvonal - mint ahogy a bizottság ülésén a konkr ét észrevételeknél jeleztem - máshol van, de itt a kormányon belül bizony önöké volt a pálma; őszintén sajnálom, hogy nem a Nemzetgazdasági Minisztérium vagy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amelyek hivatalból ilyen kérdésekkel foglalkoznak. A törvényja vaslatnak azon részei, amelyek a regisztrációs adó megfizetésére, a szolgálati céllal itt tartózkodó katonák hozzátartozóira, illetve a polgári állományok tagjaira, az áfafizetési kötelezettségre vonatkoznak - megnéztem részletesen a törvényt , helytállóa k, szakmailag alaposan, pontosan kidolgozottak voltak, és megfeleltek a nemzetközi szerződésben megfogalmazott elvárásoknak. Ezt tehát örömmel üdvözöljük, és ritka, amikor ilyen javaslatokat látunk a Ház előtt, ahol ilyen helytálló dolgok vannak, és nem ke ll állandóan a hibákat javítgatni. Fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy a törvényjavaslatban három hónapos magyarországi tartózkodást szab előfeltételéül különböző, a Magyar Honvédség központi adatfeldolgozó szervének nyilvántartásához. Arra tettem j avaslatot - 15 darab módosító javaslatot nyújtottam be a mostani törvényjavaslathoz , hogy ha lehet, akkor ezt a három hónapos itttartózkodást, amely a nyilvántartási kötelezettséget előírja a központi adatfeldolgozó szerv részére, rövidítsük le tíz napr a. Ennek egyszerű a magyarázata: a Magyar Köztársaság honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekei - különösen az amerikai WikiLeaksbotrány után - megkívánják azt, hogy a magyar hatóságok pontosan tisztában legyenek azzal, hogy a hadsereggel összefüggő feladato kat ellátó külföldi személyek milyen céllal, milyen területen, kikkel találkozva mozognak a Magyar Köztársaság területén. És most itt csak emlékeztetni szeretném a képviselőtársaimat, akik a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén velem együtt ott voltak , hogy akkor Simicskó államtitkár urat kértem meg arra, hogy tolmácsolja Hende miniszter úr és a kormány felé azt a kívánságot, amely a választóink részéről érkezett. A közelmúltban kipattant ez a WikiLeaksbotrány, kiderült, hogy az amerikai külügyi szerv ezeteket arra utasította az amerikai kormányzat, hogy kémkedjenek Magyarország ellen, többek között a honvédelmi és nemzetbiztonsági szempontból fontos beruházásokat derítsék fel, biometrikus adatokat, azonosítókat gyűjtsenek magyar közéleti szereplőkről, politikusokról, és térképezzék fel azt a döntési mechanizmust, amely a Honvédelmi Minisztériumon belül működik, és amely befolyásolja Magyarország katonai szerepvállalását nemzetközi színtéren. Ezek, hölgyeim és uraim, olyan magatartásra történő felhívások , amelyek a jelenlegi magyar jogrendszer szerint kimerítik a kémkedés bűntettét. Országgyűlési képviselőként törvényes eskümnek, kötelességemnek eleget téve feljelentést tettem ez ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Nem meglepő módon sajnos elutasították a feljelentéssel kapcsolatos foglalatoskodást, hiszen nyilvánvaló, hogy ezeket a bűncselekményeket, illetve az erre való felhívást megfogalmazták. Megjegyzem egyébként, hogy ezt az amerikai diplomácia sem cáfolja. Ezért is tartjuk mi különösen fontosnak azt, hogy a honvédelmi tárca az általa felügyelt tevékenységek esetén a külföldi állampolgárokkal szemben, akik itt bármilyen szolgálati céllal tartózkodnak, az eddigieknél jóval szorosabb kontrollt gyakoroljon. Ennek az adatnyilvántartási kötelezettségnek a szorosabbá fűzését éppen ezért több javaslattal is szorgalmaztam, többek között ennek is köszönhető az, hogy 15 módosító javaslatot nyújtottam be a törvényhez. Szintén korrigálni láttam szükségesnek egykét ponton az adatmegőrzési kötelezettség idő pontját. Ötéves adatmegőrzési kötelezettséget ír elő a törvény a legtöbb esetben, vannak azonban olyan