Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 22 (69. szám) - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
664 De valóban nem kívánok ebbe mélyebben belemenni, mert nem ér annyit az egész, hogy az amúgy sem túl alacsony vérnyomásom tovább emelkedjen. Egyébként az álláshalmozásra visszatérve, mert talán ez a legszakmaibb része Karakó úr hozzászólásának, az o rszággyűlési képviselők vonatkozásában tiltja a Jobbik hatályos alapszabálya, az országgyűlési képviselők vonatkozásában hangsúlyoztuk ki már körülbelül két éve, és erről beszéltünk itt a parlament előtt is. Tehát ne csúsztasson képviselőtársam, ugyanis mi kifejezetten az országgyűlési képviselők egyéb politikai tisztsége vonatkozásában zártuk ezt ki. Tehát ne próbálja megtéveszteni ezáltal a közvéleményt. Másrészt pedig önök is sok mindent meg fognak tapasztalni majd a következő választások alkalmával. Úgy látom, hogy a nagy mellényt nem mindegyikőjüknek sikerült levenni, és járja mifelénk egy mondás, amely szerint megellik ez a tehén még kisebb tőggyel is, hát szerintem ezt is meg fogják majd hamarosan tapasztalni egyesek. Másrészt pedig azt javasolom Kara kó képviselőtársamnak, hogy ha a vereség miatt érzett fájdalmát nem tudja földolgozni, akkor tegyen ez ügyben hathatós lépéseket, és ne riadjon vissza attól, hogy esetleg fölkeresse az Országgyűlés egészségügyi szolgálatát is akár. (Az elnök csenget.) Úgy gondolom, az igazságot el kell fogadni, az igazság szabaddá tesz, de úgy látszik, egyes esetekben mérhetetlen lelki és testi kínokat is képes okozni. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Aki kívá nja, majd megkeresi ezt a közmondást a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben, hiszen azt tárgyaljuk éppen jelenleg. Gondolom, hogy Gúr Nándor képviselő úr kétpercesében oda akar visszatérni. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én egy utol só kísérletet teszek arra, hogy a tárgy, a témakör medrébe tereljük a folyamatokat. Akkor, amikor a köztisztviselőket érintő törvény tárgyalásáról esik szó, akkor azért nem baj, ha egyegy ilyen címszavas summázatot teszünk. (Fideszes és jobbikos képviselő k folyamatosan átszólnak egymáshoz.) Bár, képviselőtársaim, úgy látom, ha nem kapnak szót, akkor sem tudnak egymás gondolataitól szabadulni. De nézzük a köztisztviselőket érintő dolgok summázatát! A legnagyobb baj az, tisztelt képviselőtársaim, hogy vagy t udatosan, vagy tudatlanul, de hoztak olyan törvényeket, amelyek alapvetően nehéz helyzetbe hozták a köztisztviselőket, 16 százalékos szja, egy kulcs. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük dr. Rétvári Bence: Ki vette el a 13. havi illetményt?) T udják, tudják, képviselőtársaim, hogy mindez a köztisztviselők 8090 százalékát negatívan érintette. Az is, hogy két hónap alatt indokolás nélkül kirúghatóvá váltak kormánytisztviselők... (Az elnök csenget.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Bocsánat, képviselő úr, hadd kérjem meg a képviselő urakat, hogy azt, amit az előbb kétpercekben elmondtak egymásnak, azt se finomabb, se durvább módon itt az ülésteremben lehetőleg ne ismételjék meg. Maradjunk a tárgynál, és figyeljünk a hozzászólókra (Közbeszólás a Fidesz s oraiból: Igaza van az elnök úrnak.) , mert különben némi tapasztalatom van abban, hogy eldurvulhat a helyzet. Érdekes csoportdinamikai játéknak vagyok a tanúja innen fentről nézve az eseményeket, úgyhogy vissza Gúr Nándor képviselő úrhoz... GÚR NÁNDOR (MSZP ) : Köszönöm szépen. Némi időkorrekciót kérek... ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : ...és a tárgyhoz, és természetesen visszaadom azt az időt, amit most elvettem öntől. GÚR NÁNDOR (MSZP) :