Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. június 6 (95. szám) - Dr. Józsa István (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Győztek a bankok?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán):
4000 Harmadrészt említeném azt, hogy a gyűjtőszámlán lévő egyenlegért az állam gar anciadíj ellenében százszázalékos készfizető kezességet vállal, s a garanciadíj nyilvánvalóan tehervállalás a bankok számára. Negyedrészt pedig, amikor a hitelintézetek a nemzeti eszközkezelő felé értékesítik az adott ingatlant, azokat az eszközkezelő disz kontáron, ha úgy tetszik nyomott áron vásárolja meg, ami szintén teherátvállalást jelent a bankok számára. Ugyanakkor azok a megoldások, amiket a kormány kidolgozott, és amikről képes volt megállapodni a Bankszövetséggel, az árfolyamrögzítés miatt előnyökk el szolgálnak azok számára, akiknek az árfolyamingadozás jelen pillanatban problémát okoz. Azoknak - mint már korábban is említettem , akik a lakásukat eladva egy kisebb, olcsóbb lakásba szeretnének költözni, és 90 napon túli késedelemben állnak, egy kam attámogatás nyújt segítséget. Azok esetében pedig, akik tartósan fizetésképtelenek, az eszközkezelő megvásárolja a banktól - mint említettem - nyomott, diszkontáron a szociális alapon jogosult adósok ingatlanát, majd bérbe adja azt az eredeti tulajdonosnak . Annak érdekében, hogy ez az egész folyamat tervezetten és szabályozottan menjen végbe, a kormány feloldja a kilakoltatási moratóriumot, egyúttal kilakoltatási kvótarendszert vezet be. 2011. július 1. és 2011. szeptember 30. között kizárólag magas értékű ingatlanok árverezhetők el, később persze belépnek a kvóták. Tisztelt Képviselő Úr! Ez a megállapodás nem arról szól, hogy ki kit győz le, hanem arról, hogy miként lehet kezelni piackonform módon a terhek megosztásával azt a problémát, amit önök ránk örökü l hagytak. Köszönöm a megtisztelő figyelmet, kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Azt kell hogy mondjam, vannak a válaszának olyan részei, amiket tényszerűen el kell fogadni. Ugyanis államtitkár úr beismerő vallomást tett, hogy előbb oldják fel a kilakoltatási tilalmat, mint ahogy megoldanák az elhelyezést. Nem tudom, mi lesz azzal a több ezer családdal fél évig, akiknek a házát el fogják árverezni, és nem tudják, hogy utána hova fognak költözni. Válaszának ezt a részét akár még el is fogadhatnám. A hitelállományra viszont hadd mondjak valamit. Az önök volt pénzügyminisztere, Járai Zsigmond volt a Magyar Nemzeti Bank elnöke akkor, és az ő kötelessége lett volna, hogy a Nemzeti Bank részéről interveniáljon és felhívja a figyelmet a devizahitelek arányának a növelésére. A másik: hazudott államtitkár úr, amikor azt mondta, hogy üresen vették át a ka sszát. (Zaj a Fidesz soraiban.) Ott volt az az 500 milliárd forint, amit az eszközkezelőre kellett volna fordítani. A Bajnaikormány által megtakarított 500 milliárdot nyomták el a MOLra. A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Bal czó Zoltán) : Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 179 igen szavazattal, 96 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációkra szánható idő lejárt. Tájékoztatom önöket, hogy Lázár János frakcióvezető úr a FideszMagyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja nevében tárgyalási szünet elrendelése iránti házszabályszerű kérelmet nyújtott be, s ennek megfelelően 16 óra 30 percig tárgyalási szünetet rendelek el.