Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 24 (94. szám) - Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló 52/2010. (VII. 14.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZABÓ VILMOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
3936 hogy mondjam, hogy a korábbi alkotmánybírók választásánál ez az eseti bizottság valóban támogatta az ellenzéki javaslatokat, és alkalmasnak ítélte az eddig jelölt alkotmánybírókat, azonban itt megint egy olyan gesztusról van szó, amelyet már az előző napirendi pontnál is be szélgettünk, amikor másról szól maga a törvény vagy itt jelen pillanatban a határozati javaslat, és teljesen más, amit mögé ígér a FideszKDNP. Mi nem azt szeretnénk, hogyha a Fidesz kegyelméből kerülhetnének be az ellenzéki jelöltek, akár a jobbikos jelöl tek az alkotmánybírósági elnökjelöltek posztjára, és szavazhatnánk itt róla a tisztelt Ház előtt titkos szavazással, hanem azt szeretnénk, hogyha az ellenzék valóban nem a Fidesz kegyéből, hanem azért, mert a jogszabály, illetve jelen esetben pedig az orsz ággyűlési határozat adta a lehetőséget arra, hogy akár az ellenzéki pártok is jelölhessenek automatikusan az Alkotmánybíróság elnöki posztjára jelöltet. Mi ebben látjuk ennek a határozati javaslatnak a rákfenéjét, ami miatt általunk ez nem támogatható. (22 .30) Hiszen itt valóban szemben áll a határozati javaslat Balsai István elnök úrnak mint az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökének szavával, aki ugyan ígéretet tett, de jobban szeretnénk, ha ezt a határozati javaslat tartalmazná. Itt az t látjuk, hogy folyamatos törvényhozás van, ami mindent csak a Fidesz kezébe tesz, és ez a határozati javaslatokat is, az országgyűlési határozati javaslatokat is érinti. Itt is ezt látjuk. Ezzel nyilván egy ellenzéki párt nem tud egyetérteni, bár tudomásu l vesszük azt, hogy a kétharmados többség birtokában bármilyen javaslatot keresztül tud vinni a parlamenti többség. Azonban nyilván itt is, ha bármelyik ellenzéki párt jelölne alkotmánybírósági elnöki tisztségre, a kétharmados többséggel ugyanúgy le tudják szavazni, de legalább demokratikusabb lesz a látszat. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Képviselőtársam mosolyog ezen. Néha sajnos mi is, mert azt látjuk, hogy tulajdonképpen a demokrácia ebben a kétharmados többségű parlamentben egy látszatdemokrác ia, hiszen az ellenzéki pártok valamennyi javaslata, mint ahogy ezt láttuk az alkotmány ügyében, az alaptörvény ügyében, lesöprésre került, egyetlenegy kézlegyintéssel, valamennyi esetben. Erről szól a jelenlegi demokrácia négy évig. Ezt látjuk viszont ebb en a határozati javaslatban is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Papcsák Ferenc képviselő úré a szó. (Jelzésre:) Nincs itt Papcsák úr? Akkor Szabó Vilmos képviselő úr, MSZP. SZABÓ VILMOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ahogyan a Magyar Szocialista Párt képviselői már többször kifejtették, továbbra sem értünk egyet és helyeseljük azt, ahogyan megváltoztatták a jelölési rendszert, egyoldalúan, az e gypártiság szellemében alakították át, felrúgva a korábbi konszenzusos rendszert. Szeretném ugyanakkor elmondani, hogy a Szocialista Párt képviselői részt fognak venni az eseti bizottságban, és ki fogják fejteni a véleményüket. Köszönöm szépen, elnök úr. E LNÖK (dr. Ujhelyi István) : GaudiNagy Tamás képviselő úr! DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm, elnök úr. Gyüre Csaba képviselőtársam nagyon markánsan és határozottan összefoglalta a Jobbik álláspontját az országgyűlési hatá rozati javaslattal kapcsolatban, azonban néhány dologgal még ki szeretném egészíteni kritikai észrevételeinket ezen javaslattal kapcsolatban. Az egyik az, hogy kezemben tartom megint csak a húsvéti alkotmányt, az alaptörvényt, tényleg egy hosszú és kemény munka során állt össze abban a formában, hogy végül is egy pártszövetség ezt így elfogadta. Az Alkotmánybíróságról szóló rész szabályozása szól arról, hogy 2012. január 1jétől