Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 23 (93. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László):
3605 Arra szeretnék még reflektálni, hogy első lépésként, rögtön a legelső lépésként azt a megállapodást, amellyel további terheket akartak tenni az IMFszerződésen belül a családokra, így az egyes emberekre, mi megváltoztattuk, és ezért is veze ttük be a bankadót, ezért is vezettük be egyébként a válságadót, hogy ne további terheket kelljen a családokra terhelni abban a katasztrofális helyzetben, ahol most van Magyarország. Éppen ezért, ha megengedi, először a legrászorultabbak érdekében tett int ézkedésekről néhány gondolatot hadd mondjak el önnek. Az egyik a gáz- és távhőtámogatás további fenntartása, a kilakoltatási moratórium fenntartása, fenntartva azt a feltételt is, hogy igenis a bankrendszer is, de a hitelfelvevő is bizonyos tekintetben fel elős azért, amit vállalt annak idején szerződésben. Ugyanígy eltöröltük a támogatások áfáját, amit a szocialisták azért vezettek be, mert a saját bűvkörükbe vagy holdudvarukba tartozó egyik alapítvány elsíbolta az áfát ahelyett, hogy a szegényeknek kioszto tta volna rendesen azokat a behozott, támogatott élelmiszereket. Emellett a Karitatív Tanácsot megerősítettük, és nemcsak hogy megerősítettük, hanem több karitatív szervezetet vontunk be abba a munkába, amit nagyon nehéz társadalmi szempontból, hogy újraép ítsük azokat a kapcsolatokat, amelyek a legszegényebb emberek és a karitatív szervezetek között vannak. Itt még azt a lépést is hadd mondjam önnek, az iskoláztatási támogatás bevezetése, amely egyértelműen jól vizsgázott. Lehet, hogy vannak hibák, lehet, h ogy vannak nehézségek, és ha kell, lehet, hogy ezen egy év után változtatunk, de mindenképp jól vizsgázott, hiszen a visszajelzések mind azt mutatják, hogy azokban a körökben, ahol ez fontos volt, igenis elérte az eredményét, vagy legalábbis elindult abban az irányban, amit ön is említett, hogy a felemelkedésnek talán az egyik legfontosabb része az oktatás. Tisztelt Frakcióvezető Úr! A másik terület, amiről szeretnék beszélni, az EUs támogatásoknak, vagyis az egész európai elnökségünk kérdése. Mi az EUs e lnökségünk egyik középpontjába helyeztük a családok témáját annak ellenére, hogy iszonyatos támadásokat kaptunk emiatt, illetve sokan óvtak is ettől, hogy ez az Európai Unióban nem divat, ilyenről nem érdemes beszélni. Ennek ellenére nagyon nagy köszönetet kaptunk az egyes tagállamoktól, akár civil szervezeti vezetőktől, akár kutatóktól, akár pedig politikusoktól, hogy ezt a témát felhoztuk, és én azt gondolom, hogy ez igenis kihatott a magyar közbeszédre is. Ezen belül néhány dolgot hadd említsek meg, amit mindenképpen fontosnak tartok, hogy mit tettünk meg még a családokért. A családok támogatási rendszerén belül amit részben ön is említett, az adórendszeren keresztül akarjuk támogatni azokat a családokat, akik tudnak és hozzáteszem, akarnak is dolgozni. A gyest három évre visszaállítottuk, és itt hozzáteszem, az önök közös szavazatának segítségével az örökbefogadói gyest is bevezettük, ami mindenképpen egy fontos lépés. Hadd említsem meg, amikor a közbeszédről beszélünk, mi elindí tottunk egy olyan embervédő, magzatvédő, illetve anyavédő kampányt, amely pontosan az örökbefogadást segítené. A legnagyobb támadás megint honnan érkezett? Az előző SZDSZ holdudvarából, akiknek még ez sem tetszik, még ezt sem tudják elfogadni, hogy legaláb b az örökbefogadásokat segítsük a megszületendő gyermekekkel. Ugyanígy a nők negyven év után elmehetnek nyugdíjba. Itt is a gyermekvállalást honoráljuk, 8 év, de bizonyos esetben akár 15 évig is visszamenőleg. Azt gondolom, ez igenis nagy lépés volt, még h a jogos felvetések is voltak, hogy hogyan kellene ezt még továbbfejleszteni. Amiről ön beszélt, hogy a családbarát közbeszédnek mi a szerepe és fontossága, nem véletlenül indítottuk el a házasság hete, a család ünnepe Európában, a családbarát munkahely pál yázatot, a családi majálison... - hogy az újszülöttek megszületésekor igenis vállalják a közösségek és a szülők. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Mindezt összefoglalva alátámasztja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, hogy igenis az az út, amin elindultunk, jó irányban indult el, mert ugyanezeket a lépéseket ajánlja az országoknak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Kövér László) :