Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 3 (88. szám) - A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - KARÁCSONY GERGELY (LMP):
2953 akkor sem, ezt sokkal inkább garázdaságnak lehetne minősíteni, sokkal inkább, mint akár bármi mást, amire ráhúzza mostanában a rendőrség és a különböző hatóságok a garázdaság bélyegét. Nos, említettem egy másik példát is, amiről viszont szeretnék beszélni, és arra emlékeztetnék, amit itt most azonnali kérdésként is megfogalmaztunk a tegnapi napon, ez pedig egy hasonló eset, amikor a Közigazgat ási és Igazságügyi Minisztériumnál egészen oda jutottunk, hogy most már osztályvezetővé nevezték ki azt, akiről korábban, már 2009ben is megállapított egy belső vizsgálat egy olyan összeférhetetlenséget, amit önök most itt, a Nemzeti Kulturális Alapnál te rmészetesnek vennének. Tehát amit tegnap kérdésként feltettünk, és semmitmondó választ kaptunk rá, hogy majd utánanéznek, az utánanézés egészen pontosan azt jelenti, hogy az efféle összeférhetetlenségeket nemhogy szankcionálnák, ahogy eddig nem tették sajn os, hanem tulajdonképpen még törvényesítenék is. Tehát a 2009ben megállapított jelentésben, ugye, arról van szó, hogy a Romaversitas Alapítvány, egy újabb cigány alapítvány, ennek az egyik kurátora részt vett a döntéselőkészítéstől kezdve egészen a szakm ai és a pénzügyi végelszámolásig, egy személyben ő írta alá és ő hitelesítette; Sárközi Gáborról van szó, aki teljesen törvénytelenül, az akkor hatályos jogszabályok szerint is törvénytelenül vette föl ezeket a nagyon komoly állami támogatásokat. Túl azon, hogy eleve feneketlen kútba dobott pénzek a cigányfelzárkóztatásra kifizetett milliók, ebben az esetben is a 22 millió forintnak mi lett a sorsa, az, hogy a mai napig nem került visszafizetésre, sőt, ahogy mondtam, önök idén, két évvel ez után az elemzés után, ami megállapította a törvénytelenséget, önök osztályvezetővé nevezték ki. Nos, én azt szeretném, ha szakítana a magyar Országgyűlés ezzel a gyakorlattal. Tehát amit a minisztériumban sajnos megcsinálhatnak, az azt gondolom, hogy nem emelhető törvényi szintre, az, hogy ezeket az összeférhetetlenségeket ilyen szinten fellazítsák. Én megértem, hogy meglehetősen nagy túlhatalmuk van, hiszen 53 százalékos választási eredménnyel a torz választási rendszernek köszönhetően kétharmados parlamenti túlsúlyuk van , és rendszerint minden pozíciót le is nyúlnak, erről szól az elmúlt egy év jogszabályalkotása, de azért az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy már annyi pozíciót szeretnének betölteni, amit a hatályos jogszabályok szerint már nem is tehetnének összeférhetetle nség miatt. Láttunk mi már itt különféle álláshalmozásokat, de hogy még az összeférhetetlenségi szabályokat is, a Blikk által kirobbantott botrányokat nem úgy kezelik, hogy esetleg még akár szigorítanák is a jogszabályt, hogy valahogy szankciót bevezessene k, mert ez eddig nem történt meg, hanem ha lebukott, akkor visszaadja az ellopott pénzt, de semmiféle bírságról, komolyabb bírságról nem látunk erre irányuló jogszabálymódosítási javaslatot. Most is azt látjuk, hogy miután már nincs annyi emberük, amennyi t pozícióba tudnának helyezni, inkább az összeférhetetlenségi szabályokat szeretnék fellazítani. Persze, ehhez hoznak mindenféle mondvacsinált indokot, de különösen az elmúlt egy év gyakorlata teljesen azt mutatja, hogy nincs itt másról szó, mintsem hogy m inél több emberüket tudják akár egyszerre álláshalmozóként minél több pozícióba tenni, és semmiféle összeférhetetlenségi, törvényi korlátot nem szeretnének, hogy ezek után a fejükre tudjuk olvasni azt, aminek egyébként eddig sem volt következménye, legyen akár duplán felvett költségtérítésekről szó, vagy törvénytelenül, összeférhetetlenül saját alapítványának kiutalt 22 millió forintos cigánytámogatásról. Az ilyen eseteket határozottan ellenezzük a Nemzeti Kulturális Alap esetében is. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Felszólalásra következik Karácsony Gergely képviselő úr, az LMP képviselőcsoportjából. Megadom a szót, képviselő úr. KARÁCSONY GERGELY (LMP) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtá rsaim! A Lehet Más a Politika frakciója sem tudja támogatni ezt a javaslatot, és ha már kultúráról van szó, akkor hadd hivatkozzak egy nagy íróra,