Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 3 (88. szám) - Jens Ackermann, a Bundestag magyar baráti csoportja elnökének és kíséretének köszöntése - Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2929 befejezettnek tekinteni az államadósság komplett problémakörének a kezelését. Rendelkezike kitekintéssel arra nézve, hogy mikor mondhatjuk el azt, hogy igen, rendeztük, és Magyarországot növekedési pályára állítottuk? Látható az, hogy mivel önök sem tudják, hogy 180, 220 vagy 300 évről van szó, ezért nemes egyszerűséggel áttolják ezt majd a következő ciklusokra, a következő kormányzatok kezébe. (17.50) Pedig nem lehet a kormányzat magánügyéről beszélni a jelen esetben. Azért nem lehet magánü gyről beszélni, mert minden magyar család minden egyes tagja részesül az ország államadóssága visszafizetésének káros hatásaiból. A kivetülő hatások mind demográfiai, mind családpolitikai, mind egészségügyi szempontból abszolút fellelhetők, hiszen számos, nagyon sok racionális beruházás, értékteremtő fejlesztés megvalósítása helyett a terheket rójuk nagyon hosszú időn keresztül, mint a katonatiszt, nyögjük, és közben nem kerül sor olyan beruházásokra, olyan, az életbe, a jövőbe történő befektetésekre, amely ek nélkül Magyarország nem állítható növekedési pályára. Tehát egyértelmű, ahogy a Nyugat hanyatlása tapasztalható NyugatEurópában, úgy ehhez a zenei díszkíséretet sajnálatos módon Magyarország jelenlegi kormánya is adja, ahogy az előző húsz év kormányai is adták. Igazából ezen kellene változtatni. Azon lehetne elmerengeni, hogyan lehetne kezelni ezt a problémát, akár évtizedes távlatban. Én el tudom fogadni, hogy önök ezzel egy év alatt lényegében semmit nem tudtak csinálni, de azt nem tudom elfogadni, ho gy nem rendelkeznek hosszú távú kitekintéssel, és amúgy nagyon jóravaló, nagyon tisztességes, emberséges civil kezdeményezéseket beemelünk, egyfajta pótcselekvésként ezekről hosszú órákat vitatkozunk - nagyon szükséges ez, bárcsak minden kérdéskört ilyen m élyen kivesézhetnénk , aztán viszont nem beszélünk arról, hogy mit kellene tenni a valóságban. Hiszen kimutatható a közvetett összefüggés példának okáért a házasságkötési, gyermekvállalási kedv csökkenése, a várható élettartam, de még az öngyilkossági és egyéb önpusztítási hajlamok, valamint a társadalom önfenntartási reflexeinek a pusztulása között, amelyek egyértelműen következnek abból, ha egy társadalom eladósodott, ha nincsenek forrásai, ha nem tudja biztonságban folytatni az életét. Jelen pillanatban a társadalom létfeltételeit totálisan szétziláló, egyre növekvő eladósodottságról beszélünk, amely ellen a gyógyírt ma többször felhoztuk, de sajnos többször elutasításra leltünk. Pedig ki kell jelenteni, hogy a mai magyar állampolgárok életszínvonala a h etvenes évek életszínvonalára csökkent vissza, és az is látható, hogy jelen pillanatban az életkilátásaink sem valami gyönyörűek, hiszen ha a nyugdíjkorhatárt pár éven belül végleg felemelik 65 éves korra, és egy átlagos magyar férfi mintegy 6869 leélt év re számíthat, akkor elmondhatjuk azt, hogy háromnégy év nyugdíjért senki nem fogja fenntartani ezt a rendszert. Erről beszélünk! Az államadósság kérdésköre is egy nagyon hasonló dolog, amit nem kizárólag jó szándékú civil kezdeményezésekkel kell kozmetiká zni, hanem végre bátorságot kéne tanúsítani, férfi módjára kéne viselkedni a magyar nemzet templomában is, de egyébként is politikusként, államférfiként, ha úgy tetszik. Nagyon keveset látunk ilyet manapság. Szeretném, ha több példát tudnánk erre felhozni. A jelenlegi kormányzati cselekvési körből nem látok ilyet, és nem látunk olyan kiemelkedő tevékenységeket, szerepléseket, amelyek értelmében tárgyalóasztalhoz lehetne ülni azokkal, akikkel lehetne eredményt elérni. Nem csak Lengyelországnak sikerült ez, n agyon sok ország képes volt a gazdaságpolitikai válságból kilábalni. Magyarországnak is sikerülhet, ha végre egyszer szuverén és önálló, önellátásra törekvő kormányzata lesz. Teljesen egyértelmű, hogy a kormányzat is látja ezt a problémát. Nem hiszem azt, hogy ezzel a civil kezdeményezéssel kívánná megoldani az egész kérdéskört. Hogy látja a problémát, azt az is bizonyítja, hogy külön vizsgálóbizottságot állít fel az államadósság kialakulásának a vizsgálatára. Ez alighanem beismerése annak, hogy itt tudatos folyamatokról van szó, és nem egy természeti katasztrófáról, mint amilyen, mondjuk, a kolontári katasztrófa. Abszolút tudatos folyamatról beszélünk, egy olyan évtizedes folyamatról, amelynek során nemzetközi pénzügyi körök
