Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 3 (88. szám) - Ashwani Kumar, a parlamenti ügyekért felelős indiai államminiszter és kíséretének köszöntése - A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
2872 ajánlani (Dr. Varga László: Megtisztel!) : “Előszö r ismerd meg a tényeket. Elferdíteni őket ráérsz később is.” (Dr. Varga László: Nagyon bravúros!) Tehát sok mindenről lehetne itt beszélni, és ezt a kormányt, amely a nemzet akaratából került kétharmaddal Magyarország élére, olyan határozott kívánság és el várás feszíti, amelynek meg kell felelnie. Előttünk van egy törvény, amelyet az Alkotmánybíróság visszadobott, most fogalmazzunk így, a parlament elé. Abban is különbözünk, tisztelt képviselőtársaim, önöktől, hogy én emlékszem rá, annak idején az Alkotmány bíróság által visszaküldött törvényeket változatlanul beterjesztettek újra a parlament elé - ezt mi nem tesszük. Mi szeretnénk annak az elvárásnak megfelelni, amelyet a választópolgárok, amikor köztük vagyunk, felénk megfogalmaznak - az az irány. Nagyon eg yszerű ez a történet, nem kell ezt bonyolítani. Történt egy választás, önök a politikai hatalmat, ha úgy tetszik, elveszítették, most rögtön szakmai kérdésekbe bonyolódnak, én pedig azt mondom, hogy mi mind a kettőt együtt kívánjuk vinni. A kormánynak az v olt a célja ezzel a módosítással, hogy attól a köztisztviselői rétegtől - és innen is üzenem, senki nem boszorkányüldözésből gondol részünkről rájuk , amely nem hajlandó abban együttműködni, szakmai vagy más okok miatt, hogy azt a kormányprogramot, amely a nemzet felhatalmazásából előttünk áll, végrehajthassuk, tőlük természetesen nem jó szívvel, de meg lehessen válni. Nem kell itt ezt bonyolítani, én megértem önöket természetesen, de most ennek a kormánynak van igen erős felhatalmazása. Segítsék ezt a mun kát! Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percben Ipkovich György képviselő úr következik. DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A felszólaló képviselőtá rsamnak mondom, hogy a törvények lényege pontosan az, hogy akármilyen választási eredmény van, a politikai működési alapelvek változatlanul maradjanak, és az emberek biztonsága sértetlen maradjon - különösen sértetlen maradjon egy olyan szervezetnek a bizt onsága, amelytől a szakmaiságot magas szinten követeljük meg. Képviselőtársam, ne hivatkozzon a kétharmados választási győzelmére, mert a kétharmados választási győzelmet nem azért tetszettek szerezni, hogy létbizonytalanságba sodorjanak embereket, és kisz olgáltassák őket a saját önkényüknek! Azt feltételezték az önök szavazói, hogy továbbra is a jogállamiság alapelveit betartva fogják a hatalmat gyakorolni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez történt!) Önök ezt megszegték, és erről most már papírjuk is van, hiszen az Alkotmánybíróság kimondta, hogy fél tucat alkotmányos alapelvet tetszettek megsérteni a jelenlegi szabályozással. Szó sincs itt politikai féltékenységről! Itt szakmáról és jogalkotásról van szó, amelyben önök nem hajlandók tudomásul venni, hogy önöket is kötik bizonyos jogalkotási alapelvek. Kérem, hogy ezt vegyék önök figyelembe. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percben Varga László képviselő urat illeti a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Egészen röviden. Karakó képviselőtársamtól kérdezném, hogy a közszolgák mely csoportjának volt határozott elvárása ilyen típusú jogszabályalkotásra önökkel szemben. Milyen megállapodás, választási együttműködés alapján jött önök irányába ez a határozo tt elvárás, a társadalom mely csoportjai kívánták azt, hogy alkotmányellenes módon rugdaljanak ki közszolgákat mindenfelé az országban, politikai tisztogatásképpen? Illetve arra kérdeznék még rá, hogy konkrétan ezt a jogszabályt, illetve a már megsemmisíte tteket - amelyekkel, még egyszer mondom, ezreket, tízezreket lehetetlenítettek el - hol találja: a választási programban vagy a kormányprogramban? Tehát ez mennyire demokratikus