Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 2 (87. szám) - Fejér Andor (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “A 4. számú főút Kisújszállást elkerülő szakasza építése során a környék mellékúthálózatában okozott károk helyreállítása” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - FEJÉR ANDOR (Fidesz):
2684 közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás, az őt megtámadó, eddig ismeretlen tettes ellen, ismeretlen személy ellen ismeretlen tettes által elkövetett garázdaság bűncselekménye miatt indult eljárás, és a mobiltelefon eltulajdonítása miatt pedig lopás szabálysértése miatt indult eljárás. Mind a három eljárás folyamatban van. Bízunk abban, hogy mind a három eljárás eredményes lesz, kiderül az igazság, és a szabályszegőket pedig az illetékes hatóságok, a bíróság, illetőleg a szabálysértési hatóság a kellő büntetésben részesíti. Szeretném elmondani, hogy Magyarországon mindenki biztonságban közlekedhet. Mindenkit arra kérünk, hogy tartsa be a közlekedés szabályait, hiszen ez egy bizalmi elven alapuló szabá lyrendszer, vigyázzunk egymásra. Bízunk abban, hogy ez a felhívás is hozzájárul ahhoz, hogy nyugodtan közlekedjünk Magyarországon. Még egyszer mondom: nem fordult elő az olaszliszkaihoz (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) hasonló eset Putno kon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Fejér Andor (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “A 4. számú főút Kisújszállást elkerülő szakasza építése során a környék mellékúthálózatá ban okozott károk helyreállítása” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Fejér Andor, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: “A 4. számú főút Kisújszállást elkerülő szakasza építése során a környék me llékúthálózatában okozott károk helyreállítása” címmel. Öné a szó, képviselő úr. FEJÉR ANDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 4. számú főút az ország egyik legfontosabb keletnyugati tranzi tútvonala, amelyen a nemzetközi tehergépjárműforgalom meghaladja az egyes autópályákon mértet, különösen igaz a megállapítás JászNagykunSzolnok megyei teljes szakaszára. Az út állapota és a nagy forgalom miatt mindennaposak a súlyos balesetek. A 4. szám ú főút gyorsforgalmi úttá fejlesztése kimaradt az elmúlt évtizedek autópályakoncepcióiból, csupán néhány rövid szakaszon történt útpályabővítés. A 200713as időszakban egyetlen, a megyénket érintő, a KÖZOPból támogatott építési munka a Kisújszállást elk erülő szakasz 12,1 milliárd forint költséggel. A régóta várt út megépítésének pozitív hatása a kivitelezés csúszása mellett is örömteli a város és a környező települések számára. Ezt a tényt jelentősen rontja, hogy az elkerülő építéséhez szükséges anyagszá llítás egyik fő útvonalába eső 3216. számú FegyvernekTiszafüred mellékút Fegyvernek és Tiszagyenda közötti szakasza a rendkívüli nehézgépjárműforgalom következtében tönkrement. Az út állapota a megnövekedett balesetveszély mellett az érintett települések , Fegyvernek, Tiszabő, Tiszagyenda, Tiszaroff és Tiszabura elérhetőségét is ellehetetleníti, mivel számukra más megközelítési útvonal lényegében nincs. (16.30) A kivitelezés megkezdése előtt a jelzett útvonalon állapotfelvétel készült. A számos egyeztetés eredményeképpen a kivitelező 2010. november 17én elkezdte az említett út felújítását, és a több mint tíz kilométeres szakasz nagyobb részét kifogásolható minőségben elvégezte. A fennmaradó több kilométeren a vállalásával ellentétben nem történt felújítás. A fentiek alapján kérdezem tisztelt államtitkár úrtól, mit kíván tenni a tárca a 4. számú főút Kisújszállást elkerülő szakasza megépítése kapcsán a 3216. számú mellékút Fegyvernek és Tiszagyenda közötti szakaszának helyreállítása érdekében.