Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. április 18 (84. szám) - Németh Zsolt (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Hogyan vásároljunk 25 forintból lakást, vagy kiknek szól a lakásvásárlási felhívás? címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - NÉMETH ZSOLT (Jobbik):
2389 szabadon tudnak a termékeikről. Ezzel együtt teljesen igaza van önnek, amikor azt mondja, hogy megálljt kell parancsolni a felesleges pazarlásnak, a fele sleges papírforgalomnak és a hulladékkezelésnek. Itt ne keverjük össze azonban a hulladékgazdálkodás ügyét, ugyan van a kettő között kapcsolat, de a hulladékgazdálkodás tekintetében most van tárcaegyeztetésen a hulladékgazdálkodási törvény, és a célunk az, hogy az emberek csak azon hulladék után fizessenek, amit nem gyűjtenek szelektíven. Így van ez másutt is a világban. Még egyszer mondom, csak az után a szemét után fizessenek, amit nem gyűjtenek szelektíven. Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy egy ügyből kifol yólag szankció vagy ösztönzés; nyilvánvalóan a szankciók kevésbé eredményesek, ösztönözni kellene arra, hogy ne használják ezt a reklámhordozó anyagot, a papírt. Ilyenformán ez a termékdíjjal kapcsolódik össze. Jelen pillanatban 26 forint kilogrammonként a reklámhordozókon a termékdíj. Mi meg akarjuk növelni ezt a termékdíjat annak érdekében, hogy ne érje meg az első gyártónak, illetve forgalmazónak ezt előállítani, és utána beszóratni a postaládákba. Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, képviselő úr, hogy szólhat tam. (Taps a kormánypártok soraiban.) Németh Zsolt (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Hogyan vásároljunk 25 forintból lakást, vagy kiknek szól a lakásvásárlási felhívás? címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönö m szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Németh Zsolt, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “Hogyan vásároljunk 25 forintból lakást, vagy kiknek szól a lakásvásárlási felhívás? ” címmel. Most megadom a szót Né meth Zsolt képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! (12.00) NÉMETH ZSOLT (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr helyett Államtitkár Úr! 2011. március 4én került fel a www.fidesz.hura a “Rövidesen elkészül az új otthonteremtési program” című MTIhír. Ebben az áll, hogy a miniszter úr arra biztatta, arra biztatja az embereket, hogy most vásároljanak lakást, mert jelenleg nyomottak az árak, 3 év múlva ezt már jócskán drágábban tehetik meg. Majd egy kicsit később arr a is kitér, hogy - idézem : “Az egykulcsos személyi jövedelemadóra átállás miatt pedig 500 milliárd forinttal több marad évente az emberek zsebében, ebből ütemesen tudják törleszteni a lakáshiteleket - mutatott rá a miniszter.” Tisztelt Államtitkár Úr! Éd esanyámnak, aki mellesleg bolti eladóként dolgozik, összesen 7 forinttal maradt több a pénztárcájában a legutóbbi hónapban. Egy közalkalmazottként dolgozó ismerősömnek pedig 25 forinttal nőtt a nettó keresete Pécsett. A sort hosszasan lehetne sorolni, kité rve egy nemrég született tanulmányra is, ami érthetően leírja, elmagyarázza számunkra, hogy akik nem keresnek legalább havi nettó 260 ezer forintot, azok nem jártak jól a 16 százalékos adóval. Tisztelt Államtitkár Úr! Lehet, hogy önöknek nem tűnt fel, hogy az emberek többségének fizetése el sem éri e fent említett 260 ezer forintot, hiszen önök supermanként több állást is betölthetnek egyszerre, illetve többször hallhattunk a költségtérítések illegális felvételéről. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, segítsen nekünk, lakásvásárlóknak, és árulja el, hogy a fent említett 7, illetve 25 forintból milyen törlesztőrészletekkel lehet lakáshoz jutni. Ön komolyan azt gondolja, hogy ez egy hiteles és megfontolt kijelentés volt? Vagy esetleg másra gondolt? Arra