Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. április 4 (82. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése - ELNÖK (dr. Latorcai János):
2170 indít az elhangzottak kivizsgálása érdekében, és a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni. (Dr. Staudt Gábor: Még van három évetek vizsgálódni!) Frakcióvezető úr, a törvények megszegőivel szemben nincs kegyelem. Nincs kegyelem (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: A magyar áldozatoknak se volt kegyelem!) senkinek, aki a törvényeket megszegi Magyarországon. Ami pedig a kormány ígéreteit illeti, tisztelt frakcióvezető úr , szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat - úgy, ahogy többször elmondtam , hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az az ígéret megvalósuljon, hogy Magyarországon minden településen legyen rendőr, minden településen megvalósuljon a közbiztonság. Ezért h ivatkoztam a két héttel ezelőtti felszólalásomban is arra, hogy március 6án a Hősök terén 1800 rendőr tette le az esküt, és ennek az 1800 rendőrnek a nagy része a vidéki kistelepüléseken fog szolgálatot teljesíteni. Ami pedig Gyöngyöspatát illeti: engem m egkeresett Gyöngyöspata polgármestere és alpolgármestere, és tájékoztattak arról, hogy milyen kéréseik vannak, mit szeretnének, hogy még nagyobb biztonság legyen a településen. Gyöngyöspata választott vezetői, a polgármester és az alpolgármester, elmondták , hogy a rendőrség tevékenységével elégedettek. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) Azt kérték, hogy még több rendőr legyen, mert a rendőrségtől várják el a rend, a közbiztonság fenntartását. (Dr. Staudt Gábor: Mi is attól várjuk!) Hejőszalontán is az ot tani polgármester világosan megfogalmazta azt a kérését, hogy ne legyen szombaton demonstráció. Önök ennek ellenére mégis megtartották a demonstrációt, de mégsem (Szilágyi György közbeszólása.) sikerült olyan helyzetet előidézni, hogy ott súlyos törvénysér tésekre sor kerüljön, mert a rendőrség fenntartotta a rendet. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Közbiztonság!) Én, tisztelt Országgyűlés, itt, a Ház falai között szeretnék köszönetet mondani a szombaton Hejőszalontán szolgálatot teljesítő rendőröknek, aki k határozottan és törvényesen fenntartották Hejőszalontán a rendet, és garantálták a hejőszalontai polgárok biztonságát. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Másnapra megverték…) Tisztelt Frakcióvezető Úr! Minden településen ezt fogjuk tenni, minden magyar t elepülésen fenntartjuk a rendet, és a rendet a magyar rendőrség fogja fenntartani. Az erőszak állami monopóliumát fenntartjuk, és a magyar rendőrséget olyan helyzetbe hozzuk, olyan feltételeket teremtünk a magyar rendőrségnek (Közbeszólás a Jobbik padsorai ból: Ezt várjuk!) , hogy meglegyenek az eszközei a rend fenntartására Magyarország valamennyi településén. És önöktől, öntől személy szerint, Vona Gábor frakcióvezető úr, azt kérem, hogyha önöknek fontos Magyarország biztonsága, hogyha önöknek fontos a magy ar emberek jóléte, az, hogy közbiztonság legyen minden településen, akkor önök is tartsák be a rendet! (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Így van!) Önöknek se az legyen a fontos, hogy balhét, botrányt keltsenek, hanem működjenek együtt azért, hog y Magyarországon minden településen rend legyen, biztonság legyen, félelem nélkül tudjanak élni! (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból, többek között: Másnap megverték! - Szégyelld magad!) Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraibó l.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Napirenden kívüli felszólalók bejelentése ELNÖK (dr. Latorcai János) : A mai napon napirend utáni felszó lalásra jelentkezett: Ferenczi Gábor, Jobbik; Novák Előd, Jobbik; Samu Tamás Gergő, Jobbik; Lenhardt Balázs, Jobbik.