Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 24 (78. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
1794 a híradások szerint és az ügyészség eljárása szerint, semmiféle revízió vagy semmiféle szigorítása nem történt meg a rendszer nek. Azért, hogy egy pozitív dolgot is mondjak itt az alaptörvénnyel kapcsolatban: szerepel benne, hogy titkosszolgálati eszközök és módszerek sarkalatos törvényben szabályozandók. Ez azért lehet egy fontos előrelépés, mert eddig egy titkos kormányrendelet szólt a módszerekről, tehát amíg a vázat megfelelően alátámasztott, kétharmados törvényekkel próbálták megteremteni, addig a konkrét kivitelezés módszerei egy, egyébként a nyilvánosság számára el nem érhető kormányrendeletben voltak szabályozva, ami, azt hiszem, súlyos jogállami garanciák ellen hatott. Ennek azért örültem, hogy megtaláltam az alaptörvényben, a megvalósulását is szeretnénk látni. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Az adatvédelmi biztos a felszólalásában és a képviselők számára eljutatott levelében megfogalmazta azt, hogy aggályosnak tartja, hogy jelen pillanatban... - illetve hozzáteszem, én már azt is aggályosnak tartom, hogy a titoktörvény, tehát a minősített adatokról szóló törvény MSZPFidesz közös mó dosítása gyakorlatilag a titkosításokat nagyon komoly mértékben szigorította, szinte lehetetlenné teszi a már minősített adatok nyilvánosságra kerülését; de meghagyta a jogot, hogy az adatvédelmi biztos - és sajnos már csak az adatvédelmi biztos - bíróságh oz forduljon ezeknek az adatoknak a felülvizsgálatára. Ha egyrészt egy általános biztosra szűkítjük a jelenlegi szisztémát, akkor a túlterheltség okán se feltétlenül lesz lehetőség arra, hogy az eddigi kontrollt vagy azt az eddigi minimálisra szorított kon trollt gyakorolhassák, illetőleg ha jelen pillanatban ez az alaptörvény elfogadásra kerül, ameddig azokat a törvényeket nem módosítják - például a minősített adatokról szóló törvényt , addig egészen egyszerűen senki nem teheti meg ezt a felülvizsgálatot, hogy a bírósághoz forduljon ezért a felülvizsgálatért, ami azt hiszem, hogy abszurd. És annak a következményei pedig, hogy milyen módon módosítják ezt a törvényt, azt hiszem, még egy előttünk álló probléma, vagy ez lehet egy pozitív és negatív irány. Sajno s, az elmúlt idők tapasztalatából én megint csak hajlamos vagyok arra, hogy szkeptikus legyek ebben a kérdésben; és pont azért egyébként, mert - itt még a maradék rövid időmben emlékeztetnék arra, és ez szintén a kommunista múlt elföldelésére irányult - gy akorlatilag azokat a mágnesszalagokat az Orbánkormány egy rendelettel újra, ha szabad így fogalmaznom, titkosította, elhelyezte Balajti Lászlónál, az AVHnál, az Alkotmányvédelmi Hivatalnál, annak a pincéjében. (13.10) És a kommunikáció a sajtóban az volt , hogy majd év végén - az idei év végén - készül egy kiváló új törvény, amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy ezekbe betekinthessen. Ráadásul még ezek széthordását is megvalósíthatja, hiszen mindenki hazaviheti majd az eredeti dokumentumokat - egyébk ént ez is abszurd , amik róla keletkeztek, akár ügynöki, akár megfigyelt minőségben. A kommunikációban ez jelent meg, hogy milyen kiváló lesz - jelenleg nincs bent, de talán pont Rétvári államtitkár úr mondta el, hogy ez egy nagyon kiváló törvény lesz , és mindenkinek itt eljön a Kánaán, és az ügynöklisták végre nyilvánosságra kerülnek. Csak éppen arról feledkeztek el beszélni, hogy jelen pillanatban viszont elfogadták azt a kormányrendeletet, ami tökéletesen ezzel ellentétes. Tehát azt hiszem, arra a tör vényre is egy darabig várnunk kell, vagy nagyon remélem, hogy nem, de szintén nagyon kíváncsi leszek, hogy év végén ez beterjesztésre kerüle, amiben végre előrébb jutunk a kommunista rendszer kiszolgálóinak megismeréséhez, és talán a megbüntetéséhez is. Ú gyhogy összegezve egy mondatban: egy kitételtől eltekintve, amit itt elmondtam a titkosszolgálati módszerek sarkalatos törvényben való szabályozásáról, úgy érzem, úgy érezzük, hogy ez csak a jelenlegi állapotot tartja fent, előrelépést nem nagyon tartalmaz . Azt kell mondanom, hogy az az egy reményünk marad, hogy talán visszafelé nem fogunk lépni, és ezt a nem tökéletes rendszert legalább tovább nem rombolja, és a nemzet valódi biztonságát nem fogja abszolút nullára vagy negatív szintre vinni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)