Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 15 (65. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik):
180 ELNÖK (dr. Latorcai János) : Jó reggelt kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy szeretettel köszöntöm valamennyiüket, köszöntö m mindazokat, akik a televízión vagy a rádión keresztül követik a mai ülésünket. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 2. ülésnapját megnyitom. Tisztelettel tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Erdős Norbert és Szilágyi Péter képviselő urak mint je gyzők lesznek a segítségemre. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyöngyösi Márton frakcióvezetőhelyettes úr “ Az utolsó csatlós szerepében a dilettáns magyar külpolitika” címmel. Képviselő úr, megadom a szót, parancsoljon! GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden elemző egyetért abban, hogy az elmúlt hetek eseményei a Köz elKelet országaiban messze túlmutatnak saját belpolitikai jelentőségükön. A világpolitikai összefüggéseket ismerők számára világos, hogy a tunéziai és egyiptomi forradalmak győzelme egy új korszak kezdetét jelenti az egész világon. A Nyugat évtizedeken ke resztül a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletéről papolt a világnak, miközben kizárólag saját nagyhatalmi érdekeit szem előtt tartva a legsötétebb diktatúrákat támogatta Tunéziától Egyiptomon és SzaúdArábián át Jemenig. Az az Európai Unió és Egyesült Államok, amely naponta rángatta elő az értékek fontosságát és az emberi jogok egyetemességét és oszthatatlanságát, azonnal megfeledkezik az értékeiről, ha érdekei másképpen kívánják. Washington, Párizs, Brüsszel, London és Berlin az utolsó pil lanatig a tunéziai diktátort támogatta, és Mubarak hatalomban maradása mellé állt az egyiptomi népfelkelés elején is. A legdicstelenebb szerep azonban ismét Magyarországnak jutott. Mint tudjuk, a magas rangú diplomáciai látogatásoknak mindig súlya van, min t ahogy az időzítésnek is. Az ilyen utakat minden ország diplomáciája a legnagyobb körültekintéssel készíti elő. Orbán Viktor meglehetősen szerencsétlen időpontban, az északafrikai arab államokban kezdődő rendszerdöntő zavargások időszakában látta jónak, hogy demonstrálja barátságát a bukófélben lévő egyiptomi elnökkel, Hoszni Mubarakkal, és ezáltal végóráiban legitimálja három évtizedes diktatúráját. A miniszterelnök kairói útját követően szinte azonnal megkezdődtek a tömeges tüntetések, követelve Mubarak távozását. A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, nem azt mondom, hogy Orbán Viktor személyéhez köthető az egyiptomi forradalom kitörése, bár kétségtelen, hogy a fülkeforradalmi ethosz megteremtése után lehetne egy ilyen túlzó olvasata is a kairói látogatásnak. Azt azonban a leghatározottabban ki merem jelenteni, hogy ez az eset is rávilágít a magyar külpolitika végzetes rövidlátására, ami történelmünk során nemegyszer bizonyult már végzetesnek. Két oka lehet ennek a szerencsétlen külpoliti kának, amelyek közül országunkra nézve egyik sem megnyugtató. Önök vagy szervilisek és vállveregetést remélnek atlantista barátainktól Washingtonban, Brüsszelben vagy éppen TelAvivban, amiért hivatalos látogatásukkal legitimálják a Nyugat első számú szöve tségeseként számon tartott Mubarakrezsimet, vagy olyan dilettáns külügyi apparátust tartanak fenn, amely képtelen elemezni, előre jelezni vagy megérezni a világpolitikai eseményeket. Nehéz elhinni, hogy az egyiptomi népfelkelésnek ne lettek volna olyan el őjelei, amelyek a Bem rakpart éber őreit óvatosságra intették volna. Magyarország nagykövetséget tart fenn Kairóban, amelynek vagy csapnivaló információs hálózata van, vagy nem észlelte a közelgő és hatalmassá növekvő tiltakozási hullám előjeleit, vagy a n agykövetség felelős tisztviselői mindezzel tisztában
