Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 24 (78. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. NAGY ANDOR (KDNP):
1790 a tervezetet. Azt ál lítani, hogy ennek az alkotmánynak nem volt társadalmi vitája, enyhe túlzás. Azért olvasom fel szó szerint, mert meglepő módon számos pozitívumot írnak ebben a levélben, és jó, ha nemcsak negatívumokat, hanem pozitívumokat is hallunk. A levél és az idézet a következő: “A környezet- és természetvédelmi céllal alakult civil szervezeteink szakértői megvizsgálták hazánk új alkotmányának a FideszKDNPfrakciószövetség által készített tervezetét, és abban több értékes, előremutató javaslatot találtak. Fontos váll alásnak tartjuk a Kárpátmedence természeti értékeinek megóvását, valamint az erőforrások gondos felhasználását, az utódaink iránti felelősség és a jövő nemzedékek életfeltételeinek a biztosítása jegyében. Egyetértünk az egészséges környezet védelmére és f enntartására irányuló állami kötelezettségvállalással, valamint a természeti erőforrások, a biológiai sokféleség és a kulturális értékek megőrzésére irányuló, mindenkire kiterjedő kötelezettség megfogalmazásával. Előremutatónak tartjuk annak kinyilvánításá t is, hogy Magyarország együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával az emberiség fenntartható fejlődése érdekében. Különösen lényegesnek ítéljük a tulajdonnal járó társadalmi felelősség rögzítését, valamint a testi és lelki egészség megőrzéséhez való jogot, illetve a jog érvényesülésének elősegítése érdekében az épített és természeti környezet védelmének biztosítását. Üdvözöljük továbbá, hogy a tervezet kimondja: a nemzeti vagyon kezelésének és védelmének célja a természeti erőforráso k megóvása és a jövő nemzedékek szükségleteinek a figyelembevétele.” Ez egy komoly dicséret a részükről. Természetesen a levélben szerepelnek kritikák is. Kettő ilyen kritika szerepel, én a hozzászólásomban majd ezekkel szeretnék foglalkozni. Az egyik krit ikai észrevétel úgy hangzik, hogy a korábbi alkotmányos megoldáshoz képest - amelyik a 18. §ban az egészséges környezethez való jogot mint alapjogot biztosította - ez az alkotmány visszalépést jelent. A másik kritikai észrevételük pedig úgy hangzik: aggál yosnak tartják, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának önállósága és függetlensége megszűnik. A hozzászólásomban szeretném ezt a két dolgot cáfolni, ráadásul tényekkel, olyan tényekkel, amelyek ebben az alkotmánytervezetben benne vannak. Mivel az LMP nem vesz részt a parlamenti vitában, jómagam vállalom fel azt a feladatot, hogy próbálom őket megnyugtatni. (12.50) Mielőtt azonban reagálnék tényszerűen arra, hogy miért nem kell nekik aggódniuk, szeretnék két alapvető megjegyzést tenni. Az egyik: ezt elmondtam korábbi felszólalásomban is, hogy véleményem szerint mi, akik ebben az alkotmányozásban részt veszünk, nem indulhatunk ki abból, hogy egy alkotmány mindenféle utópiákból - legyenek azok zöldutópiák - levezethető, nem szabad azt gondolnunk, hogy mi, úgymond felvilágosult értelmiségiek vezetjük azt a többséget, amely az alkotmányozásban nem vesz részt, az “ígéret földjére”. A másik alapvető megjegyzésem pedig az, hogy egy társadalom működését nem csak az alkotmány szabályozza, nem kell minden, a tá rsadalom számára fontos kérdést alkotmányos úton szabályozni, van erre más lehetőség is. Ilyen lehetőséget kínálnak a sarkalatos törvények is, de egyéb, egyszerű többséget igénylő törvények is. Miért mondom ezt? Azért, mert attól, hogy valami nincs benne a z alkotmányban, nem jelenti azt, hogy az számunkra ne lenne fontos, és azt sem jelenti, ha nem szabályozunk valamit az alkotmányban, akkor azt rögtön tagadnánk. Most kitérnék a zöldszervezetek egyik aggályára, nevezetesen arra, hogy visszalépést jelent ez az alkotmányos tervezet az egészséges környezethez való jog mint alapjog nem említésével. Négy érvet szeretnék felhozni arra vonatkozóan, hogy miért nem tekintem visszalépésnek, sőt, éppen ellenkezőleg, előremutatónak tekintem azt, ahogy ez az alkotmányter vezet a környezetvédelmet, a természeti erőforrásokat szabályozza, védi, illetve utal a jövő nemzedékekre, sőt magára a fenntartható fejlődésre is.