Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 24 (78. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
1784 Határozottan az az álláspontunk, hogy az államnak végre minden szükséges forrást oda kell adni az önkormányzatoknak a feladataik ellátásához, tehát az önkormányzatok sz ámára az állam részéről biztosítani kell a szükséges anyagi fedezetet - és pont. Nincs helye mellébeszélésnek, nincs helye vitának, s mint az önállóság kigyengítésénél vagy fellazításánál, itt sem szabad megteremteni annak az esélyét, hogy esetlegesen vala miféle csorbát szenvedjen az önkormányzatiság. Ezzel együtt arról természetesen lehet értelmes vitát folytatni, hogy egészségügyi vagy oktatási feladatokat milyen módon helyezünk állami kezelésbe vagy állami irányítás alá. Nagyon fontos kérdéskör még az ön kormányzatok vagyongazdálkodása. Láthattuk - s ebben azért a jobboldal is felelős , hogy sok önkormányzatnál milyen felelőtlen gazdálkodás folyik. Nyilvánvalóan a központi alulfinanszírozottság lehet az egyik oka annak a vagyonfelélésnek, amit az elmúlt i dőszakban tapasztaltunk és elszenvedtünk, de ezt nem minden esetben lehet ezzel megmagyarázni. A balliberális politika sem ok mindig arra, hogy az önkormányzatok módfelett eladósodjanak, illetve hogy feléljék az ingó és ingatlan vagyontárgyaikat. Éppen ezé rt bővíteni kell a forgalomképtelen, elidegeníthetetlen, megterhelhetetlen önkormányzati vagyontárgyak körét. Hadd mondjak önöknek, tisztelt képviselőtársaim, egy konkrét példát, amit a Jobbik egyik dunántúli képviselője a gyakorlatba átültetett. Azzal egy ütt, hogy ellenzékből politizált az adott testületen belül, keresztül tudta vinni a Jobbiknak azt az elképzelését, hogy az önkormányzati tulajdonú termőföldeket - ami még egyáltalán az adott önkormányzatnál megmaradt - bevonták az elidegeníthetetlen, forga lomképtelen önkormányzati vagyon körébe, ily módon legalább az az óriási nemzeti vagyon, amit a magyar termőföld jelent, helyi szinten védelem alá került. Amit tehát a nagypolitika vonakodik megoldani, azt helyi szinten nagyszerűen meg tudják oldani a hely i képviselőtestületek. Nincs is más dolgunk, mint az, hogy ne zárjuk el előlük ezeket a lehetőségeket, ne vegyük el ennek az esélyét. Ha a FideszKDNP országos szinten, törvényi szinten, az alaptörvény szintjén nem akarja kellőképpen megvédeni a legértéke sebb vagyonunkat, a magyar termőföldet, az istenadta adottságokkal rendelkező magyar földet, akkor legalább a helyi önkormányzatok szintjén ez működőképesen megtörténhessen. Éppen ezért nagyon fontos lenne annak a kimondása - de ez már túlmegy az önkormány zatiság témakörén , amit körülbelül olyan megfogalmazásban tudnánk elképzelni, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy a magyar termőföld, a föld méhének kincsei, természeti és ásványkincseink, különös tekintettel a felszíni és a felszín alatti vizeinkre, a Szent Korona tulajdonát képezik, s akkor innentől kezdve nincs lehetőség arra, hogy akár állami, akár önkormányzati tulajdonú földterületeket külföldi magánszemélyek vagy külföldi gazdasági társaságok, külföldi vállalkozások spekulációs céllal fölvásárol hassanak. Ezek lennének azok a módosító javaslatok és jobbító szándékú elképzelések, amelyeket feltétlenül át kellene vezetni, illetőleg ezekkel mindenképpen módosítani kellene az alaptörvény jelenlegi szövegét a tervezethez képest. Engedjenek meg nekem még két rövid gondolatot az elszámoltatáshoz kapcsolódva. Tegnap ezt többen felvetették, nagyon helyesen, viszont úgy látjuk mi itt a Jobbikfrakcióban, és úgy látja a magyar emberek döntő többsége is, hogy az elszámoltatás csak szavak ban valósul meg, és az alsó kategóriából fogják meg az elmúlt nyolc év vagy az elmúlt húsz év zsiványait, viszont a nagypolitika, az országgyűlési képviselők szintjén nem történik semmi érdemi előrelépés. Nagyon sajnálom - mondhatnám, hogy ez személyes vél emény, de úgy hiszem, hogy frakciótársaim döntő többsége is egyetért vele, sőt ha a szívükre teszik a kezüket, akkor önök közül is sokan azonosulnak ezzel , hogy az MSZP frakciójának a létszáma eddig csak és kizárólag Szili Katalin kilépése miatt csökkent , és nem az előzetes letartóztatások, illetve a végrehajtandó szabadságvesztést megállapító jogerős ítéletek megszületése miatt. Ez tehát nagyon szomorú és csak részben az alaptörvény megalkotásához kapcsolódó probléma, de akár ehhez kapcsolódó szövegrésze ket is érdemes lenne beépíteni az alaptörvény tervezetébe.