Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 21 (75. szám) - Koszorús László (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Mit tesz a kormány a 100 százalékos szélessávú lefedettségért?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz):
1512 ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak. DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Richard Musgrave óta ismeri a pénzügytan a meritokratikus és a demeritokratikus javak f ogalmát. A merit itt abban az értelemben azt jelenti, hogy érdem, az állam akar érdemet szerezni magának azzal, hogy beavatkozik a fogyasztó szuverenitásába, és olyan javak fogyasztására ösztönzi a polgárokat, amelyekből az ösztönzés nélkül nem vagy kevese bbet fogyasztanának; ez esetben például áfakedvezményt érvényesítenek. Ismeri a demeritokratikus javak fogalmát is, amikor úgy gondolja az állam, hogy a társadalom számára nem helyes, ha ilyen javakat fogyasztunk; itt különféle büntetőadók szerepelnek rajt a, említhetném a dohánytermékeket is. Hozzáfűzném azonban, hogy a gyakorlatban ez nem nagyon működik, tehát kevés valóban megfogható hatása van, nem beszélve arról, hogy az egyéni felelősségvállalást és az öngondoskodás elvét is sérti. Éppen ezért a világb an sokkal inkább ennél jóval finomabb módszereket és ösztönzést alkalmaznak. Ugyanakkor, tisztelt képviselő úr, nem nagyon tudok mit kezdeni olyan fogalmakkal, amiket használ, mint például szellemi környezetszennyezés, ennek így nincs értelme. Persze lehet ne mondani más fogalmakat is, kedvencem e téren a kokakolonializmus; ennek éppúgy nincs értelme, és legalább annyira zavaros, de legalább gyakrabban használják. És akkor visszatérve arra a kérdésére, amit felvetett. 2011. február közepén több sajtótermékbe n is megjelent a következő fejléc: “A kormány megerősítette a hamburgeradót.” Idézném azt a mondatot, amiből ezt a következtetést levonták, és amit volt szerencsém mondani, idézem: “Ha bizonyos termékeknek kimutathatóan egészségkárosító hatása van, amely k órházi kezelést vonhat maga után, és ezt a társadalom fizeti, az a terhek nem egyenlő megosztása. Nyilvánvaló, hogy aki ezeket a termékeket fogyasztja, annak a rizikót is vállalnia kell.” Pont. Ennyi. Ebben a mondatban nincs se hamburger, se adó. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) Koszorús László (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Mit tesz a kormány a 100 százalékos szélessávú lefedettségért?” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgy űlés! Koszorús László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: “Mit tesz a kormány a 100 százalékos szélessávú lefedettségért?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Or szággyűlés! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A világ körülöttünk rohamosan digitalizálódik, egyre több ember egyre jobb interneteléréssel, egyre több eszköz segítségével kapcsolódik az internetre, és válik egyre mobilabbá. A nemzetközi kutatások az t mutatják, hogy minden 10 százaléknyi új belépő, minden 10 százaléknyi új internetező 1,5 százalékkal növeli az adott térség vagy ország gazdaságát; egyszerűen azért, mert az új belépéssel többen férhetnek hozzá a távmunkához és az atipikus foglalkoztatás i formákhoz, vagyis nem kell munkahelyre vagy máshova bejárnunk ahhoz, hogy dolgozhassunk és újabb értékeket állíthassunk elő, terjed a mobilitás, a szabad munkavégzés és az atipikus foglalkoztatás.