Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 1 (71. szám) - Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról; az Országos Választási Bizottság... - ELNÖK (Jakab István): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
1008 rendőröket, majd amikor kiderült, hogy ebbe a csapdába belelépett Borkai Zsolt, a Fidesz győri polgármestere, akkor gyorsan lecsökkentették három évre. Mi azt gondoljuk, hogy ez a személyre szabott jogalkotás nem elegáns, nem illő, bár az elmúlt hónapokban sok példát kaptunk erről. Tehát amikor is azt a nehézséget említi az elnök úr az írásos jelentésben - a szóbeliben ezt az elnök úr nem érintette , hogy amikor bejelenti valaki, h ogy honvédségnél, rendőrségnél vagy titkosszolgálatnál dolgozott X. vagy Y. jelölt, akkor ezt borzasztó nehéz kontrollálni, hiszen nem áll rendelkezésére olyan közhiteles nyilvántartás a választási szerveknek, amely alapján nagyon rövid idő alatt, két nap alatt ezt meg tudják ítélni vagy utána tudnak járni. És itt az elnök úr azt javasolja, hogy a passzív választójog korlátainak anyagi jogi kodifikációja után az eljárásjogi szabályozás is történjen meg. Ezzel szemben az MSZPnek az a véleménye, hogy meg kel lene változtatni az anyagi jogi szabályokat, és ezt a passzív választási korlátozást egyszerűen ki kellene emelni a joganyagból és meg kellene szüntetni. Ez a véleményünk. Az Országos Választási Bizottság álláspontja szerint az ajánlószelvények visszatérő problémáira érdemes lenne megoldást találni. Szeretném azt bejelenteni, hogy a Magyar Szocialista Párt nyitott minden ilyen választási törvénymódosításra. Mi is azt gondoljuk, hogy nem ez a lehető legjobb ajánlási mód, bár hozzáteszem, nem is annyira rossz , mint amennyire a közhiedelemben ezt megpróbálják ostorozni. Ez is egy lehetséges ajánlási forma, de mi nyitottak vagyunk arra, hogy ha úgy látja a kormányoldal, hogy valami más megoldásban gondolkodik, természetesen konstruktívan részt tudunk venni egy i lyen új szabály megalkotásában. Mint ahogyan arra is készek vagyunk, hogy a választás napja előtti beköltözések, az új lakcímek létesítésének kiskapuját is valamilyen módon próbáljuk meg becsukni, hiszen nem tesz jót az a választásokba vetett állampolgári bizalomnak (Tasó László elhagyja az üléstermet.) , ha olyan példák híresülnek el, amelyek azt mutatják, hogy nem ott élő, nem ott lakó, a közösség terheiből magukra nem vállaló emberek eldönthetik esetleg a választást. Ez kisebb településeken talán gyakorib b, meg jobban látható ez a visszaélés, de azért lehet ezzel találkozni másutt is. Ugyancsak nyitottak vagyunk arra a megoldásra, amit elnök úr javasolt, hogy a 10 ezernél több lakosú településeknél a kompenzációs listaeredmény megállapítása, illetve esetle g az egyéni választókerületekben elrendelt új választás a jogorvoslati eljárás folyamán problémákat okoz, hiszen az egyéni választókerületi választási rendszerben ez a fajta kompenzációs eredménymegállapítás problémákkal járhat. Azt javasolja elnök úr az í rásos jelentésben, hogy a választókerületi és a kompenzációs eredmény megállapításának időbeli szétválasztása hozhat esetleg egy értelmes és jó szabályt. Mi erre is nyitottak vagyunk, azt gondoljuk, hogy minden olyan eljárási szabályt, ami a végrehajtás so rán kiderült, hogy nem jó vagy valamilyen módon korrekciót érdemel, azt akkor majd tisztességgel meg kell vitatni. Van egy választási törvényt előkészítő bizottság, ahol ezt is majd érdemes napirendre tűzni. Én a minap szorgalmaztam Salamon elnök úrnál, ho gy a bizottság ezeket a tapasztalatokat összegezze, és majd tárgyaljuk meg, amikor az új törvényt megalkotjuk. De elnök úr tájékoztatott arról, hogy amíg az alkotmányozási folyamat tart, addig nem áll szándékában ezt a bizottságot összehívni. Természetesen ez is egy lehetséges megoldás. Én ennek a bizottságnak ellenzéki alelnökeként azonban fontosnak tartom, hogy a választási szabályok megalkotásánál - bár ez az országgyűlési választásokra igaz, már ez a bizottság erre jött létre - érdemes azzal is foglalko zni, hogy az önkormányzati választáson a megszerzett tapasztalatok milyen módon hasznosuljanak. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül pedig a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében szeretnék én is köszönetet mondani azoknak a köztisztviselőknek, kor mánytisztviselőknek, akik becsülettel részt vettek ebben a munkában. Sőt, nemcsak a köztisztviselőknek, hanem valamennyi választási szervben dolgozó szakembernek, megválasztottaknak, delegáltaknak egyaránt. A demokratikus intézményrendszer működtetésében v aló részvétel mindig is fontos munka és fontos feladat, és engem személyesen szomorúsággal tölt el az, hogy az elmúlt időben egyre kevesebben vállalják azt, hogy ebben jó szívvel részt vegyenek. Most nem a köztisztviselőkről beszélek, hanem a