Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kövér László): - JÁVOR BENEDEK (LMP): - ELNÖK (dr. Kövér László): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
14 környezeti katasztrófa épült rá, amelynek a részleteiről a miniszter úr i s beszélt. Nagyon sok ember azt sem tudja egyáltalán, hogy élhetőe még ez a vidék, érdemese egyáltalán itt még hosszabb távon tervezni. Egészségügyi katasztrófahelyzet is van bizonyos értelemben, hiszen az emberek egyre több olyan panaszról számolnak be, amely korábban nem jellemezte az életüket. Közlekedési katasztrófáról is lehet beszélni, hiszen a környező falvak házainak fala az elég szerencsétlenül szervezett logisztikai, közlekedési problémák miatt repedezni kezdett. Gazdasági katasztrófahelyzet van , hiszen a vállalkozások nagyon komoly problémába kerültek, különösképpen a mezőgazdaságból élőknek a helyzete vált kilátástalanná. Demográfiai, szociális katasztrófahelyzet van, hiszen megindult az elvándorlás, a fiatalok elköltözése és az ezzel párhuzamo s elöregedés. Sajnos a már meglévő cigánymagyar együttélés problémái még inkább kiéleződtek. És van egy jogi katasztrófahelyzet is, hiszen az állami jogászokat nem érzik magukénak az ott lévők, sőt ezáltal olyan magánjogászoknak a haszonlesését érzékelik, ami nagyon nehéz helyzetbe hozta őket. Úgyhogy én arra kérem a kormányt, hogy ne csak a parlamentben, ne csak a sajtóban (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , de a helyszínen is jeleskedjen. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik sorai ban.) (13.20) ELNÖK (dr. Kövér László) : Az LMP képviselőcsoportja részéről Jávor Benedek úr jelentkezett szólásra. Parancsoljon! JÁVOR BENEDEK (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Belügyminiszter Úr! Nagyon köszönjük a beszámolót, aminek valóban már rég itt volt az ideje. Azt gondolom, hogy a kormány egyfelől nagyon komoly munkát végzett a Kolontár térségében bekövetkezett katasztrófa következményeinek elhárítása tekintetében, másfelől viszont rendkívül komoly hiányosságok tapasztalhatók az elmúlt hón apokban. El kellett volna végezni rengeteg munkát, amit az első időkben rövid határidővel, karácsonyig ígértek. Ezek között például a mezőgazdasági területekre kiömlött vörösiszap összegyűjtését és elszállítását, amely a külterületeken gyakorlatilag még me g sem kezdődött. Ez egészségügyi és környezeti problémákat okoz. Ki kell alakítani februárig egy új lerakót, ahol a cég melléktermékeként képződő vörösiszapot el lehet helyezni, a jelenlegi X/A kazetta kapacitása legfeljebb két hónapig elegendő, és még nem látjuk, hogy határidőre elkészüle ez a lerakóhely. Itt egy versenyfutás zajlik az idővel, hogy vajon a kapacitás terjedelméig elkészüle az új lerakó. Meg kellene kezdeni a Tornapatak, illetve a Marcal folyó medertisztítását, ahol mind a mai napig ott v an a vörösiszap, illetve a gipsz, benne az összes veszélyes anyaggal. És végül karácsonyig ígértek házakat a helyben lakóknak, akiknek elsöpörte ez az áradat az épületeit. Ebből is nagyon keveset tapasztalunk. Tehát indokolt a veszé lyhelyzet meghosszabbítása, hiszen rengeteg feladat van előttünk. Ugyanakkor ez a veszélyhelyzet alkalmat ad arra is a helyiek beszámolója szerint, ami nem közvetlenül a kárelhárításhoz kapcsolódó vegzálása a helyi lakosságnak. A 8as út lezárására nincs v alódi indok, a vörösiszap elszállításának nincs nyoma, ugyanakkor a helyiek számára komoly közlekedési problémákat okoz. A tájékoztatás nagyon hiányos mind egészségügyi, mind egyéb tekintetben. Végezetül a helyiek beszámolói szerint a telefonjaikkal problé mák vannak, feltételezhető, hogy lehallgatás zajlik a területen. Ez helyben a biztonságérzetet nagyon komolyan csökkenti. Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Kövér László) : Az MSZP képviselőcsoportja részéről Gőgös Zoltán kért szót. Parancs oljon! GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) :