Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - Vágó Gábor (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Hogyan hatástalanítja a kormány a ketyegő lakáspolitikai bombát?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VÁGÓ GÁBOR (LMP):
42 jövedelemadót is bírálják. Nevezetesen a rendszer szerintük a gazdagokat jutalmazza a szegények rovására. Idézem a tisztelt képviselő urat. Azt mondja, hogy a forintal apú lakáshitelek rendszere igazságtalan konstrukció, hiszen szakértői becslés szerint akár a támogatások kétharmada is a felső jövedelmi ötödhöz juthatott. Szíves figyelmébe ajánlanám Szelényi Iván írásait, legalábbis azokat, amiket már akkor írt, miután a z MSZMP Magyarországáról a “tiltjuk, tűrjük, támogatjuk” jegyében elűzték Magyarországról. Ezekből világosan kiderül, hogy az igazságosság a lakáspiacon nem újraelosztási kérdés. Az igazságosság a lakáspiacon mobilitási kérdés. Annak a kérdése, hogy az emb er életszakaszának megfelelően idővel jobb és jobb körülmények közé kerüljön. És alapvetően hibás minden olyan lakáspolitika, amely csupán a leghátrányosabb helyzetű rétegek lakáshoz jutására koncentrál. Hibás, mert bezárja őket egy olyan lakásosztályba, a honnan nem tudnak kitörni. Magyarország lakáspolitikáján ez végig látható. Nos, tisztelt Képviselő Úr! Miután a forint alapú, kamatkedvezményes lakáshitelezést megszüntette a szocialista kormány, annak pótlására teljesen szabályozatlanul engedték a jelzálo g alapú devizahitelezést. A bankok hosszú távra helyezték ki hiteleiket, és ezeket a bankok indokolatlanul is jóval rövidebb távú forrásbevonással fedezték. Sőt azt is megengedték, hogy a magyar állampolgárok tízezrei adósodjanak el svájci frankban, amiről a The Economist teljesen joggal írja, hogy pénzügy analfabétizmus, mert az euróhoz valamikor csatlakozik Magyarország, de kétlem, hogy a svájci kantonokhoz csatlakozna Magyarország. Nos, tisztelt Képviselő Úr! Az új kormány tehát azzal szembesül, hogy itt hagytak egy működésképtelen lakáspiacot. A magyar lakosság hatalmas, több mint 5000 milliárd forintos adósságot halmozott fel, annyit tesz ki a devizaadósság. És közel 100 ezer háztartás már nem képes törleszteni az adósságát. Éppen ezért a kormány első l épései között a fizetésképtelen adósok védelmében kilakoltatási moratóriumot rendelt el. Megszüntette a lakáscélú, deviza alapú jelzáloghitelezést, ősszel pedig olyan védelmi szabályokat fogadott el a parlament, amely többek között szigorította az egyoldal ú szerződésmódosítás lehetőségét, a deviza alapú hiteleknél pedig a középárfolyamhoz kötötte a törlesztőrészletek forintra történő átszámításának módját. Ezzel párhuzamosan elkezdődtek azok a szakmai munkák is, amelyek a törlesztésre képtelen adósok helyze tét rendezik; ebben az esetben minden érdekelt - állam, pénzügyi intézmény, adós - bevonásával együtt. Első lépésben a kormány a bankokat ösztönzi arra és abban szeretné érdekeltté tenni, hogy a bankok tevékenységük keretében tárgyalják újra a kondíciókat. Ha ez nem jár sikerrel, akkor állami garancia mellett áthidaló kölcsön nyújtására nyílna lehetőség, ha pedig ez sem járna sikerrel, akkor az árverésen az önkormányzatot elővásárlási jog illesse meg, ezt hitelgaranciával segítené a kormány. Köszönöm megtis ztelő figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Szégyen!) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Meghallgatjuk a képviselő urat, Vágó urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Köszönöm szépen, hogy meghallgatnak. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha Szelényi úr ezt hallotta volna, azt hiszem, kirohant volna, nemcsak a teremből, de az országból és a világból is talán. (Taps az LMP padsoraiban.) Itt most van egy olyan helyzet, hogy több m int 100 ezer család a kilakoltatás szélén, a hajléktanná válás szélén áll. Önök április 15éig nem tudnak egy olyan lakáspolitikai, közpolitikai gyakorlatot mutatni, amely megmentené ezt a 100 ezer családot. Lehet itt nyolcévezni, lehet az okokat feltárni, de valójában arról van szó, hogy önök nyáron tettek egy ígéretet, amit folyamatosan csak elodáznak, és az ígéret beváltásával még továbbra is adósak. Nem nekünk adósak. Adósak annak a 100 ezer családnak, aki nemsokára elveszti az otthonát.