Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 21 (62. szám) - A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KONTUR PÁL (Fidesz):
257 hivatkoznak. De magam azt láttam, hogy az elmúlt esztendőkben - mindegy hogy jobb- vagy baloldali médiákról, médiumokról, mindegy, hogy milyen szándékkal íródó pu blicisztikákról volt szó - sok helyen bukkant fel, és gondolom ebben igazat ad nekem, hogy sok helyen bukkant fel annak az igénye, hogy próbáljuk meg valami módon, valahogy rendezni kellene ezt a helyzetet. Persze többféle megközelítés volt, többféle szemp ontból közelítették meg, nyilván voltak elegánsabb megközelítések, mondjuk, megértőbben fogalmaztak a mostani állapotról, úgy fogalmaztak, hogy nincs körültekintően szabályozva az elégséges szolgáltatás kérdése. Vagy voltak, vannak olyan megközelítések, am elyek azt mondják, hogy ez a mostani helyzet rendezetlen, és ezen változtatni kell. A szándék, a javaslat szándéka, amit megfogalmaz az elégséges szolgáltatás biztosítására ezzel kapcsolatban, az pont ez a szándék. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces reagálásra következik Lamperth Mónika, az MSZP képviselője. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Képviselő úr, önnek akár igaza is lehet abban, hogy az elégséges szolgáltatásra vonatkozó szabályozás nem elég részletes vagy nem fe lel meg különböző körülményeknek. Akár igazuk is lehet ebben. De milyen szükség, sürgető szükség áll ma fönn, hogy ezt a szabályozást úgy akarják elvégezni, hogy eszük ágában sincs megkérdezni azokat, akikre ez leginkább tartozik, a szakszervezeteket? Ahog y az előbb is elmondtam, jó néhány hónappal ezelőtt - még amikor önök ellenzékben voltak - mindent megtettek annak érdekében, hogy a saját politikai céljuk szempontjából ösztönözzék a sztrájkot. Olyan politikai gesztusokat tettek, és olyan politikai hátsze let adtak egyébként az úgymond a munkavállalók érdekében megszervezett sztrájkok mögé, hogy önök ezt az eszközt gátlástalanul használták. És most, amikor valóban esetleg fölmerülhet egy olyan helyzet, amikor valódi munkavállalói érdekek érdekében szervezné nek sztrájkot, akkor azonnal egy olyan korlátozást építenek be, amiről még csak nem is hajlandók egyeztetni. Azt persze látom, hogy a fülkeforradalmárok éles késsel hasítanak bele a munkavállalói jogokba, és amikor mondjuk, egy tollvonással a köztisztvisel ők juttatásait alkotmányellenesen megvonják, akkor persze értem én, hogy tartanak attól, hogy a munkavállalók megszervezik magukat. De azt hiszem, ez akkor sem követhető eljárás, és igenis tiltakozni fogunk minden olyan lépés ellen, ami a munkavállalók, mu nkaadók érdekeit közvetlenül sérti, és az OÉT kikerülésével kerül ide az Országgyűlés asztalára. Megengedhetetlen! Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces reagálásra következik Kontur Pál, a Fidesz képviselője. KONTUR PÁL (Fidesz) : Köszönöm szépe n a szót, elnök úr. Hát nem csodálkozom, de sajnálom, hogy azért van, amikor megvilágosodnak szocialista képviselőtársaim, van, amikor meg elfelejtik a saját múltjukat, a nemrég múltat. Önök egyrészt szerződést kötöttek a szakszervezetekkel, a saját barát szakszervezeteikkel. (Dr. Szekeres Imre közbeszól.) Együttműködési szerződést, így van. Aztán, már csak a hitelességükért, soha nem éreztem, ha annyira törődnének a munkavállalókkal, akkor azok most pénzt kerestek volna, és nem sodorták volna válságba az o rszágot. De térjünk csak vissza a sztrájkra, hogy önök mit csináltak, és a hitelességüket mennyire ásta ez alá. (12.50) Akkor, amikor sztrájkot hirdettek, akár a BKVsztrájot, akár a Malévsztrájkot, önök sztrájktörő ket alkalmaztak. Sztrájktörőket hoztak ide Görögországból, vidékről sofőröket hoztak fel a