Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. szeptember 13 (29. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Mikor kerül végre méltó helyére a köztudatban és az oktatásban számos elfeledett írónk neve és munkássága?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - FARKAS GERGELY (Jobbik):
87 Így nincs tudomásunk olyan esetről, ahol a természetvédelem érdekei az intézményi változások miatt szenvedtek volna csorbát. Tárcánk stratégiai elképzelé sei között szerepel ugyanakkor, hogy a nemzetiparkigazgatóságok rég áhított pénzügyi stabilitását megteremtsük. A Természetvédelmi Őrszolgálattal kapcsolatban Fazekas Sándor miniszter úr egy kérdésre válaszolva már elmondta, hogy nem áll szándékunkban azt megszüntetni. Azt azonban ígérhetem, hogy az esetleges átalakításról szóló kormányzati elképzelések mind az Országgyűlés, mind pedig a természetvédelmi civil szervezetek számára nyilvánosak és megvitathatók lesznek. Ami a heiligenkreuzi hulladékégető ügyé t érinti, tájékoztatom, hogy a hazai álláspont érvényesítése érdekében továbbra is a legmagasabb szinten folynak az egyeztetések. Az Őrségi Nemzeti Park, amelyet a képviselő úr is említett, augusztus 11én panaszt nyújtott be a döntés ellen, amelyben kérte a másodfokú engedély hatályon kívül helyezését és az építés megkezdésének elhalasztását. A magyar álláspont képviseletét tárcánk vállalta magára, és mindent meg fog tenni azért, hogy elkerülhető legyen a tervezett hulladékégető megépítése. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Farkas Gergely (Jobbik) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Mikor kerül végre méltó helyére a köztudatban és az oktatásban számos elfeledett írónk neve és munkássága?” cím mel ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Farkas Gergely, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: “Mikor kerül végre méltó helyére a köztudatban és az oktatásban számos elfeledett írón k neve és munkássága?” címmel. Farkas Gergely képviselő urat illeti a szó. FARKAS GERGELY (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A rendszerváltás előtti időben megszokott volt, hogy a hazaszeretettel, magyarság unkkal és fontos erkölcsi tanításokkal foglalkozó írókat, költőket száműzték a köztudatból, munkásságukat különböző negatív jelzőkkel felruházva perifériára helyezték. Attól a korszaktól nem is várhattunk mást, hisz a rendszer működésével voltak ellentétes ek ezen írók által képviselt értékek. Sajnos azonban az elmúlt 20 évben sem történt erőteljes lépés ez ügyben. A Jobbik szeretné, hogy itt is történjen meg a forradalmi változás, a fiatalok akár tananyagként ismerhessék meg ezeket az írókat, és rajtuk kere sztül azokat az értékeket, amelyek támpontot tudnak adni minden embernek ebben a szövevényes, sokszor negatív folyamatokkal teli világban. Mely írókra is gondolok pontosan? Mindenekelőtt arra a Wass Albertre, akiről a népszerűsége ellenére még ma is csak e gykét iskolában tesznek említést a tanárok. Egy másik személy, akit méltatlanul sújtott a feledés, Tormay Cécile. Ő a XX. század első felének legnagyobb magyar írónője. Harmadikként Somogyvári Gyula nevét említhetném meg az elfeledett írónagyságaink közül , ő az 192030as évek hazai közéletének ismert személyisége. Említhetném még Szabó Dezsőt, Nyírő Józsefet és más olyan írókat, akik sokat adtak ennek a hazának műveikkel, könyveik mondanivalója minden magyar ember jellemfejlődéséhez hozzájárulhatna, amenn yiben végre nem csak a könyvespolcok eldugott részein volnának felfedezhetőek.