Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 12 (34. szám) - Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javasl... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. DOROSZ DÁVID (LMP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár:
808 cikkelye sem szól erről - mondta ő. Én úgy tenném föl a kérdést, hogy érdekünke a NATOtagság. Szerintem érdekünk a NATOtagság, ráadásul jelentős különbség van, mondjuk, egy ezt meg előzendő katonai szövetséghez való tartozásunkhoz képest, hiszen itt a népakarat mondta ki, hogy igenis érdekünk a NATOcsatlakozás, a NATOtagság. 1999. március 12e óta teljes jogú NATOtagok vagyunk, és a magyar nép döntött demokratikusan, a népszavazás intézményének keretei között erről. S ha érdekünk a NATOtagság, a szövetségben való lét, mert úgy érezzük, hogy ez a biztonságunkat erősíti, mert úgy érezzük, hogy a nemzeti létünket ez hosszú távon biztosíthatja - reményeink szerint , akkor bizonybizo ny érdekünk a szövetség feladatvállalásában is részt venni. Ha valamennyi NATOtagország közül csak Magyarország nem venne részt - márpedig akkor ehhez jutnánk, ha most azon nyomban hazahoznánk a katonáinkat , akkor ez vajon a szövetségbeli megítélésünket erősítie vagy gyengítie? Ezen keresztül Magyarország érdekérvényesítő képességét és megítélését nemzetközi porondon ez, mondjuk, segítie, támogatjae? Én azt vallom, és azt hiszem, hogy igenis nekünk érdekünk a NATOtagság, és a szövetségben ott kell l ennünk. Az egy másik kérdés, hogy milyen módon, milyen minőségben veszünk részt ebben a küldetésben, ebben a misszióban. Elhangzott itt még két történelmi példa. Mindig nagyon fontosak a történelmi példák, ebből nagyon lehet okulni, én ezt őszintén vallom. Elhangzott 1848, hogy a külföldön lévő katonáinkat hozzuk haza. Elhangzott a második világháborús példa, amit sokszor hallottunk a szocializmus évtizedeiben, az “utolsó csatlós” megnevezése Magyarországnak. Fontosak a történelmi példák, de olyan mértékben változott a világ az elmúlt néhány tíz évben vagy néhány évben is akár, olyan módon gyorsult föl a világ, olyan globalizálódó világban élünk vagy globalizált világban élünk, amelyben már az ilyen típusú történelmi analógiák nem biztos, hogy helyénvalóak. Mi zajlik most? A Honvédelmi Minisztérium vezetésével, pontosan azon tapasztalatok alapján, amiket egyébként kapunk a hírszerzői jelentésekben, hallunk szövetségeseinktől és természetesen Hende Csaba miniszter úrtól, aki személyesen járt kint meglátogatva az Afganisztánban állomásozó katonáinkat - az ő személyes tapasztalata is ebben a döntéssorozatban benne van vagy benne lesz, amelyet hamarosan a tisztelt Ház elé fogunk tárni , jelen pillanatban a felülvizsgálata zajlik ennek a szerepvállalásnak. A bizto nsági helyzet értékelésében erőforrásainkkal és mindennel együtt mérlegelünk, hogy pontosan mi az, ami az elkövetkező időszakban változtatható, mi az, amire feltétlenül szükség van. Látjuk nagyjából, hogy mire van szükség, sőt pontosan látjuk, hogy mire va n szükség. De együtt fogjuk meghozni a döntést a szövetségeseinkkel, őket bevonjuk ebbe a döntési folyamatba. Juhász képviselő úr arról beszélt, hogy ő is egy más szemüvegen keresztül nézi meg és közelíti meg ezt a kérdést, most én is ezt teszem. Ő azt mon dta, hogy saját érdekeinkre tekintettel kell meghozni a döntést, hogy a nemzetek a saját érdekeikre tekintettel hozzák meg a döntést. Én azt szeretném ehhez hozzátenni, hogy én vallom azt, hogy létezik olyan döntés, amely nemcsak a saját érdekeinknek felel meg, hanem ugyanúgy jó a NATOszövetségeseinknek, ugyanúgy jó Afganisztán ügyének, mint ahogy nekünk is jó. Létezik ilyen döntés, higgyék el. Ezen dolgozunk, ehhez kérjük a tisztelt Országgyűlés támogatását, és természetesen minden tájékoztatást meg fogun k adni a szakbizottságon keresztül, valamint a plenáris ülésen is, ha erre igényt tartanak a tisztelt képviselő urak. Néhány konkrétumot azért hadd mondjak. Elhangzott Juhász képviselő úrtól az új alkotmánnyal kapcsolatosan, hogy a külföldi szerepvállalás kérdéskörét hogyan kívánjuk majd rendezni. Fontos dolog a jogszabályi háttér megteremtése, fontos dolgok a jogdokumentumok, a nemzeti katonai stratégia, a nemzetbiztonsági stratégia kérdésköre, hogy mit gondol a kormány, melyek a legnagyobb biztonsági kock ázatok. Ezek természetesen el lesznek fogadva, gondolom, ebben bizottsági, szakmai értekezések, munkák fognak folyni. Elhangzott az Egyesült Államok stratégiájának a kérdése is. Szeretném elmondani, hogy a Tartományi Újjáépítési Csoport mandátumát kívá nja a kormány hat hónapra meghosszabbítani, tehát