Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 11 (33. szám) - Dr. Józsa István (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Lesz-e még kutatás-fejlesztés Magyarországon?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
514 önök ennek a nyilvános egyeztetésnek a súlyát. Azt is sajnálatosnak tartom, hogy nem tudták az Európai Unióhoz, a Bizottsághoz 2010. június 30áig határidőre benyújtani a tervezetet. Mindazonáltal bízom ben ne, hogy önök a kijelölt úton fognak továbbhaladni az egyeztetés és a nyilvánosság jegyében, úgyhogy kérem a válaszának elutasítását egy figyelmeztető nemként értékelni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm s zépen. Tehát a képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Józsa István, a Magyar Szocialista Párt képviselője interpellációt... (Közbeszólás: Figyelmeztető nem, azt mondta.) Bocsánat… Tehát akkor nem fogadta el. Értettem. Tájéko ztatom az Országgyűlést, hogy a képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem? Úgy lehetett hallani, hogy igen.) Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határoz atot: az Országgyűlés az államtitkári választ 263 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 36 tartózkodás mellett elfogadta. (15.50) Dr. Józsa István (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Lesze még kutatásfejlesztés Magy arországon?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Józsa István, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: “Lesze még kutatásfejlesztés Magyarországon?” címmel. Józsa István ké pviselő urat illeti a szó. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Eléggé szkeptikus a kérdésem, hogy lesze még kutatásfejlesztés Magyarországon, de a véleményem az, hogy lesz, és kell is, hogy legyen. Igazából úgy gondolom, az, hogy Matolcsy miniszter úrhoz, illetve a jelen lévő magyar hangjához, az államtitkár úrhoz kell intéznem a kérdésemet, már önmagában is egy problémát fed, hogy a kutatásfejlesztés most hová is tartozik, a jelenlegi kormánystruktúra kellően letisztulte m ár az ügyben, hogy van gazdája a kutatásfejlesztésnek. Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdaság növekedésében jelentős tartalékokat jelent, és lehetőségek vannak a kutatásfejlesztés támogatása, az innovatív megoldások kidolgozása területén. Az elmúlt évek kor mányai, ezt felismerve - természetesen összhangban a gazdasági lehetőségekkel , jelentős összegeket fektettek e terület támogatásába, létrehozták a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt, és a kutatásfejlesztési, innovációs tevékenységeket az elmúlt é vekben több száz milliárd forinttal támogatták. A jelenlegi kormány programja szerint is a kutatásfejlesztési, innovációs tevékenység fontos szerepet játszik, ugyanakkor a jelenlegi folyamatok nem ezt mutatják. Ez év július 20a óta a támogatási szerződés ek esedékes összegének kifizetése szünetel a kormány által elrendelt felülvizsgálat miatt, a jelenlegi intézkedésekből pedig nem derül ki, hogy mi a kormány szándéka ezzel a területtel. Mindezek alapján kérdezem az államtitkár úrtól: meddig szüneteltetik m ég az innovációs alapból megítélt támogatások kifizetését? Mikor fog lezárulni a kormány vizsgálata? Minden egyes szerződést megvizsgálnake, és csak akkor kezdik el a folyósítást, vagy célszerűségi alapon esetleg nem várják meg ennek a végét? Milyen össze get kíván biztosítani a kormány a 2011. évi költségvetésben a kutatásfejlesztési, innovációs tevékenység támogatására? Ez prioritásként