Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 5 (32. szám) - Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008. szóló beszámoló, valamint a Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati... - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. PÁLINKÁS JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke:
464 megtörténnek, és remélem, abban is megtörténnek az átalakítások, hogy az új tudományterületeken, illetve azokon a területeken a tudomány egy kicsit valóban úgy működik, hogy be rakja dobozokba, hogy kémia, fizika, biológia, és ha valaki olyan területen dolgozik, ami pontosan nem illeszthető be egy dobozba, akkor kis nehézsége támad, hogy ő most a kémia területén nyújtsae be a disszertációját vagy a fizika területén. Szándékosan mondok ilyen példát, bár ilyen viszonylag kevés van, de a társadalomtudományokban ez már egy kicsit gyakoribb. Azt hiszem, ebben a bizottsági rendszerben, nevezzük így, a beskatulyázásban ezt sokkal nyitottabbnak, dinamikusabbnak kell tekintenünk. Köszönöm Volner János képviselő úr részletes és számomra igen imponáló szavait, amelyek a tudományos életnek olyan részleteiről szólnak, amelyekkel mindannyian találkozunk a tudományos munka során. A költséghaszon elemzésre vonatkozó részt feljegyeztem magamnak. Valóban, a Frascatikézikönyvben ez ugyan nincsen benne, de remélem, a következőben majd benne lesz, és meg kell szüntetnünk azt, hogy valami bemondás alapján kutatási eredménynek minősüljön. Itt hadd tegyek egy megjegyzést arra, hogy természetesen az inno vációs alap felhasználása rendkívül fontos dolog. Történt néhány olyan dolog ennek kapcsán is, amelyben megkérdőjelezhető, hogy az a tevékenység, amit kutatásként elszámoltak, kutatáse, de hiba csak ott nem történik, ahol semmit nem dolgoznak. Ezeket a hi bákat persze ki kell küszöbölni. Azt gondolom, az nem kutatási tevékenység, ha valamelyik nagyáruház felméreti, hogy pattogatott kukoricából fogyotte több vagy sós mogyoróból. Azt gondolom, ennek a tudományos kutatáshoz semmi köze sincs, és ha ezt elszámo lják kutatásfejlesztésként, akkor nem járnak helyes úton. A költségvetés: a beszámolómban szándékosan nem kezdtem, mondjuk úgy, anyagi sírásrívással. Azt gondolom, a kormány letett az asztalra egy új Széchenyitervnek nevezett dokumentumot, abban azt írj ák, hogy 1,5 százalékra kívánják emelni a kutatásfejlesztés támogatását. Én azt kérem a kormánytól, hogy fokozatosan, de a fokozatosant már 2011ben kezdjük el, mert mindig azzal volt a baj, hogy megtörtént az ígéret, azután az első évben ezért nem, a más odik évben azért nem, a harmadik évnél pedig már kiderült, hogy gyakorlatilag költségvetéstechnikai dolog miatt sem lehetséges. Én azt hiszem, ez a növekedés reális, és felesleges lenne 2 százalékot vagy 3 százalékot mondani. Egyébként maguknak a tudomány os kutatóknak is jobb, ha ez a növekedés fokozatos, mert a tudományba egyszerre beöntött nagyon sok pénz nem biztos, hogy jól hasznosul. A fiatalokról többször szó volt. Azt gondolom, az Akadémia ma nagyon sok mindent tesz, és talán nem mondják rám azt, ho gy a saját tevékenységemet fényezem, de az akadémiai munkám során a fiatal kutatók lényegesen előtérbe kerültek. (17.00) Annyit szeretnék még megjegyezni, hogy természetesen az Akadémián létezik egy Bolyaiösztöndíj, amely a posztdoktori kutatásokat támoga tja, létezik egy fiatal kutatók ösztöndíja, amely szintén a fiataloknak jelent lehetőséget. Kolber István említette, és többen is kitértek explicit vagy implicit módon a korábbi parlamentben meglévő kutatási és innovációs eseti bizottságra. Én magam is tám ogatom ennek a bizottságnak az újraindítását. Ez egy lehetőség arra, hogy a parlament plenáris ülésén kívül olyan kérdéseket részletesen megbeszéljünk, amelyeket itt a képviselők fölvetettek, és nagyon sokan nagyon hozzáértően vetettek fel. Valóban igaz az , hogy a publikációs tevékenységnél a számok mellett, hogy hány darab, a minőséget is figyelembe kell venni; szintén Volner János hozzászólására reagálok. A Magyar Tudományos Művek Tárának nevezett rendszer - nyilván mindennek adunk betűszót, és ezt MTMTn ek nevezzük most már betűszóval, de igyekszem nem betűszavakat használni; én sem szeretem, ha betűszavakat használnak, olyanokat, amiket nem értek , a Magyar Tudományos Művek Tárában, azt hiszem, 96 féle megkülönböztetése lesz a tudományos műnek, tehát vi lágosan elválik majd a tudományos mű, mondjuk, a publicisztikától. Ebben egyébként a sajtóban is megjelenő vitám