Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 13 (59. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik):
4385 Az LMP képviselőcsoportja a Házszabály rendelkezése alapján kérte, hogy az Országgyűlés döntsön az alkotmányügyi bizottság által elutasított, az egyes közjogi tisztségviselők újraválaszthatóságának kizárásával összefüggő törvénymódosításokról szóló T/ 826. számú törvényjavaslat tárgysorozatbavételéről. Megkérdezem Schiffer András képviselő urat, frakcióvezető urat, kívánjae a tárgysorozatbavételi kérelmet indokolni ötperces időkeretben. Igen, képviselő úr, öné a szó. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszö nöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nyár folyamán azért terjesztettünk elő egy módosító csomagot, mert úgy véljük, a magyar demokrácia megújításának egyik kulcsa történetesen éppen az, hogy a független intézmények élén nem lehet adott esetben a mandátum lejártánál kampányokat folytatni. A független intézmények érdemi függetlenségét többek között azzal is tudjuk szavatolni, ha az ezeket a tisztségeket betöltő személyek nem újraválaszthatók. A másik fő érvünk az újraválaszthatóság k izárása mellett, hogy jellemzően az ilyen pozíciókat hosszú ideig rendelik betöltetni, a parlament, a Ház legutóbb már éppen ezeknek a mandátumoknak a meghosszabbításáról szavazott. Úgy véljük, hogy a magyar demokrácia megújítását, a befagyott politikai me ző feltörését az is szolgálja, ha kizárjuk annak a lehetőségét, hogy egyes személyek akár két évtizedig is betöltsenek fontos, elviekben független közjogi pozíciókat, úgyhogy én ezért kérném a tisztelt Országgyűlést, hogy vegye tárgysorozatba, és tárgyalja meg a törvényjavaslatunkat. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kérdezem, kíváne valaki két percben felszólalni. Igen, Gyüre Csaba képviselő úr kért szót, a Jobbikképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr! DR. GYÜRE CSABA (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről nem támogatjuk ezt a felvetést, bár most az eddigi törvényjavaslatokat támogattuk, ezt éppen nem támogatjuk, mivel Schiffer képviselő úr nem győzött meg bennünket arról, hogy ez indokolt lenne. Azok, amik az indokolásban szerepelnek, nem támasztják alá ennek a pontosságát, hiszen egy feltételezésből indul ki, és az indokolás is ezt tartalmazza, mégpedig abból a feltételezésből, hogy ezek a tisztségviselők keresik majd a mindenkori kormánypárt jóindulatát, illetve a kegyeit, hogy újraválasszák őket, és ebből úgymond már nem várható tőlük az, hogy megfelelően fognak működni. Álláspontom szerint azért ezt ne tételez zük fel ezekről a komoly tisztségeket betöltő személyekről. Másrészt ezek a megbízatások 69 évre szólnak, mint ahogyan benne is van ebben a törvényjavaslatban, tehát ezek több cikluson átívelnek, valószínűleg már nem az a kormánypá rt lesz, amelyik éppen kinevezte őket, és ezért éppen ma Schiffer képviselő úr elmondta az indokolásban, hogy majd akkor kampányokat fognak folytatni, hogy az új kormánypárt, az akkori kormánypárt is megválassza őket. De ezt sem tartjuk logikusnak, hiszen ha új jelöltek lesznek, ők is ugyanúgy kampányolhatnak, tehát ebből a szempontból sem találjuk indokoltnak, hogy megszavazzuk. Másrészt szakmailag sem tartjuk indokoltnak, hiszen az, hogyha valakinek megvan a megfelelő tisztségben a megfelelő szakmai tapas ztalata, és ha éppen egy következő parlament többsége, az akkori kormány is őt tartja a legjobbnak, mert szakmailag kitűnően megfelel, akkor miért ne választhatnánk meg újra. Tehát mi ezt a kizáró feltételt nem tartjuk indokoltnak, ezért nem támogatjuk ezt az LMPs javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)