Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - A Bethlen Gábor Alapról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SEMJÉN ZSOLT tárca nélküli miniszter:
4133 Ha megengedik, néhány reflexiót tennék az elhangzottakra, elsősorban a Szabó Vilmos képvise lő úr által elmondottakra, aki legalább ötször elmondta azt a sajátos meglátását, hogy ez a törvény lényegében a Szülőföld Alap változatlan formában való beterjesztése. Na most, drága jó képviselő úr, ha ez valóban így lenne - nem így van egyébként, de ha valóban így lenne , akkor miről beszélt húsz percet? Hogyha ez az önök által megfogalmazott Szülőföld Alap szó szerinti átvétele, akkor ezt önnek lelkesen üdvözölnie kellene, nem pedig opponálni. A másik sajátos logikai érdekesség volt, amit mondott, hogy miért nem egyeztettünk a MÁÉRTtel. Ez azért vicces egy picit, mert önök szüntették meg a MÁÉRTet. Mi visszaállítottuk a MÁÉRTet, éppen azért, hogy egyeztessünk vele. Önök már csak azért sem tudtak egyeztetni vele, mert éppen megszüntették. Tehát mi pon tosan azért állítottuk vissza a MÁÉRTet, hogy a MÁÉRT észrevételei, meglátásai bekerüljenek ezekbe a döntésekbe. És itt szeretném jelezni, hogy pontosan a MÁÉRTon elhangzottak szellemében fogantatott mindez, és a MÁÉRT szakbizottsága általi előkészítetts ég fogja jellemezni ezeket a döntéseket. Arra a kérdésre, hogy miért ilyen gyorsan hoztuk az Országgyűlés elé: képviselő úr, ön pontosan tudja, hogy nincs vesztegetnivaló időnk. Pontosan tudja, hogy nagyon határozott és gyors lépéseket kell tennünk annak é rdekében, hogy ne roggyanjanak meg bizonyos alapvető határon túli magyar intézmények. Ezért fontos, hogy a 2011es költségvetés tekintetében már ez az új Bethlen Gábor Alap érvényesüljön. A fővád, ha jól értettem, a centralizáció volt. Fogalmazhatunk így i s, de éppen az a lényege az előterjesztésnek, hogy egy helyen, átlátható, áttekinthető és ellenőrizhető módon szülessenek a döntések. Mert az előző időszakban éppen azok a bizonyos - hogy mondjam - zavaros vízként jellemezhető párhuzamosságok voltak a jell emzők, amin keresztül csorgott ki a pénz. Ezért nagyon fontos, hogy éppen az ÁSZ által ellenőrizhető módon mi megteremtjük az átláthatóságot, az ellenőrizhetőséget és az elszámoltathatóságot. Szávay képviselő úrnak egy megjegyzésére szeretnék reflektálni; azt mondta, hogy az lenne a szerencsés, ha a magyar iskolába járó gyermekek támogatása közvetlenül a családokhoz jutna el. Magam is úgy gondolom egyébként, hogy ez lenne a hatékony. Ugye, ezt szlovák nyomásra a szocialista kormány változtatta meg. Elvileg tökéletesen egyetértek önnel. Azonban a helyzet az, hogy vannak külpolitikai realitások. Számunkra a legfontosabb az állampolgárság megadása és ennek zavartalan és zökkenőmentes biztosítása. Ez azt jelenti - ez most a személyes véleményem , hogy nem terhe lném a Szlovákiával való kapcsolatunkat most ezzel az egyébként jogos kérdéssel. Csak jelzem azt, hogy meg fogjuk találni a jogilag és külpolitikailag is járható utat e tekintetben. Amire még szeretnék reflektálni, az, hogy lényegében egybecsengett, amit r észint Szávay István képviselő úr, Dorosz Dávid, illetve Mile Lajos képviselő úr mondott, aminek az volt a gondolati lényege - azt hiszem, Mile Lajos képviselő úr ki is mondta , hogy többpárti kuratórium lenne helyes, vagy egy másik megfogalmazás szerint úgy hangzott a vád, hogy a kormány a saját embereit ülteti döntési pozícióba. Hát kiket kellene egy kormánynak döntési pozícióba ültetni, hogyha nem azokat az embereket, akikben a kormány bizalma megvan? Az ellenzéki pártok képviselőit kellene odaültetni? Ilyen alapon azt is mondhatnák, hogy delegálni akarnak képviselőket, mondjuk, a minisztériumokba. A helyzet az, hogy azt teljesen természetesnek és helyesnek tartom - ezért is csináltuk így egyébként , hogy a MÁÉRTbe meghívást kaptak az ellenzéki pártok. Mégpedig azért, hogy a nemzetpolitikai koncepciót az egyetemes magyarság együtt alakítsa ki: a határon belüli összes párt és a határon túli szervezetek, éljenek azok a Kárpátmedencében vagy bárhol a nyugati emigrációban. Tehát a nemzetpolitika kialakítás ában helyes, hogy minden politikai párt és erő részt vegyen. Azonban a parlamentáris demokráciának éppen az a lényege, hogy az ilyen típusú dolgokban, mint a Bethlen Gábor Alap, a kormányé a döntés és a kormányé a felelősség. Mile Lajos képviselő úrnak arr a az észrevételére szeretnék még reflexiót tenni, hogy a Bethlen Gábor név különböző alapítványok és egyesületek formájában foglalt. Ebben persze van igazság, de