Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 1 (56. szám) - Az ülésnap megnyitása - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PÁLFFY ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
3748 benne, hogy nem hozzák magukat abba a helyzetbe, hogy ugyanolyan szövegeket, ugyanolyan feldolgozásokat tesznek be olyan fókuszú közszolgálati médiaszolgáltatásba, mint a Magyar Televízió, és olyanba, mint a Duna Televízió, amelyik egészen más célcsoportnak és egészen más hangsúlyoknak szolgáltat. Itt a lényeg abban van, hogy minden egyes közszolgálati audiovizuális műsorszolgáltatásnak meg kell fogalmaznia azt, hogy mi az ő küldetése, és amikor ezt a misszi ót műsorokká váltja a mindennapokban, olyan módon jelenítse meg a hírszolgáltatás területén is, amely ezeket a különbségeket felrajzolja. Ehhez valóban egy adatbázisból emel át képet, hangot, de a kiválasztás szabadsága, a hangsúlyok kitételének a joga, ko mpetenciája a szerkesztőségek birtokában marad. Tehát nagyon egyszerűen - azoknak mondom, akik nem szoktak hírműsorokat készíteni, és Magyarországon még 9 millió 990 ezren vannak így, azoknak mondom, és akik követnek bennünket , ez nem így működik, nem is tudna így működni. Abban a pillanatban összeomlana a rendszer, ha egyáltalán valaki megpróbálna ilyet valami botor szándék szerint megalkotni. Nem működne, lehetetlen! A rendszer úgy működik, hogy kiki kijelöli a hangsúlyait, az küld egyegy eseményre es zközt, riportert, kamerát, tudósítót, akinek a profiljába vág, aszerint, hogy milyen közönségnek és milyen témáról szolgáltat; megfogalmazza azt az anyagát, elkészíti, azt teszi be egy közös hírgyárba, hírplatformra, ahonnan a többiek is tudnak ebből válog atni. Átalakítják a maguk műfaja szerint. Televíziós anyagból lehet csinálni bizonyos rádiós anyagokat, rádiósból is át lehet alakítani televízióssá, de azt nem lehet csinálni, hogy egy helyről meghatározni minden ilyesmit. Ez úgyse működne! Tehát én ettől nem tartok, igazán nyugodtan rá lehet bízni ezt a szakmára. Egyébként, hogyha ilyeneket szoktunk idézni, akkor nyugodtan mondhatom, hogy a BBC is hasonlóan működik. Azt hiszem, mindannyian elfogadjuk etalonnak; teljesen hasonló a rendszere. A BBC News vag y a BBC World News, a rádiók és a televíziók ugyanúgy működnek, kicserélik egymással az információkat, és egy közös platformon - ez nyilván egy internetes honlap, tévével, rádióhírekkel, kapcsolási lehetőségekkel - keresztül kicserélik, felhasználják, és a daptálják a másik műfajra. Ebben semmiféle egyirányú, régi szócsövekre emlékeztető, rossz reflexeket idéző szolgáltatást nem kell feltételezni. Amit viszont - és ezzel le szeretném zárni a Magyar Távirati Iroda Zártkörű Nonprofit Részvénytársasággal kapcso latos aggályok eloszlatását - még fontosnak tartok megemlíteni, hogy a közszolgálati feladatok alapvető meghatározása során arra azért figyelemmel kell majd lenni, és ez valóban egy kiterjesztés lehetősége, hogy új kulturális termékek és új kulturális műve k létrehozása is a közszolgálat feladata legyen, mert ha csak úgy fogalmaz a törvény - most nem veszem elő, de a 83. §ban megtalálják képviselőtársaim , hogy mindazon magyar kulturális értékek ápolása a feladata, amelyek Magyarországot jelentik, akkor mé g kevésről beszélünk, hiszen a jövőt is építeni kell. Ilyen szempontból tehát minden kortárs vagy egyéb olyan mű, friss zenei, dramaturgiai, drámai adaptációja a közszolgálat feladata kell hogy legyen, ami ezt a kulturális gazdagságot mélyíti. Ezért aztán erre vonatkozó módosító javaslatunk is lesz. Miután üdvözöltem a magyar zenei művekkel kapcsolatos kvótákat, azért hadd tegyem hozzá, az alapvető kiindulási pontot megint csak jónak tartva, a javaslatot megfelelőnek tartva, hogy a 182. §ban van egy olyan lehetősége a hatóságnak, ahol mindezek alól már mentesítheti a műsorszolgáltatót. Jobban tudnánk ezeket a kvótákat érvényesíteni, és jobban tudnánk a magyar piacot, a magyar művek készítőit favorizálni, hogyha az ilyen mentesítésekre utólagos lehetőség nem volna. Összefoglalóan tehát a Kereszténydemokrata Néppárt alapvetően megfelelő kiindulásnak tartja a 1747. számú törvényjavaslatot, és az általunk beadandó módosításokkal természetesen támogatni fogjuk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pár tok padsoraiból.)