Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 29 (54. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Latorcai János): - VARGA ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
3505 leszavazták ezt a javaslatunkat. Szakács Imre képviselő úr is azt mondta, abban pedig biztos vagyok, hogy a következő, tehát a 2014es választáson ezt megtesszük. Értem én most ezt a síri csend et, egy fideszes mondta, ő már tisztában van vele, amivel, lehet, hogy önök, mindenki még nincsen (Moraj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) , ezzel szeretném önöket szembesíteni, hogy ezt meg kell, hogy tegyék, mert a Hornkormány eltörölhette, megtehetik természetesen önök is, de hogyha meg akarják őrizni lkitűzéseket a társadalmi támogatottságukat, akkor ez nem folytatható tovább. Indítottunk egy szavazást is az interneten, nagyon sokakat megmozgatott a supermanjelmez és a supermandíj kiosztá sa. Több kiváló pályázó volt, ugye, és láttuk azt a sértődést is, amivel Kósa Lajos polgármester úr nem volt hajlandó átvenni ezt a díját, pedig a választók bizony döntöttek, azt gondolták, hogy ezt az emberfeletti teljesítményt valami ilyen díjjal kell ju talmazni. Most, tisztelt Országgyűlés, önök előtt van ez a javaslat, most itt hozzá tudnak szólni. Bízunk benne, annak ellenére, hogy ez kellemetlen kérdés, nemcsak pfujognakhujognak, hanem hozzászólnak, hiszen most minden frakció hozzászólhat, elmondhatj ák az álláspontjukat az Országgyűlés működését is megnehezítő álláshalmozás kérdésében, hogy hogyan kívánjuk ezt orvosolni a jövőben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megké rdezem a tisztelt Országgyűlést, kíváne valaki élni a kétperces felszólalás lehetőségével. Igen, Varga Zoltán képviselő úr kért szót, az MSZP képviselőcsoportjából. Bocsánatot kérek, képviselő úr, csak meg szeretném jegyezni, hogy nem csak a kétpercesre l ehet bejelentkezni. (Jelzésre:) Normál felszólalásra, értem én, vettem is, köszönöm szépen. Parancsoljon, képviselő úr! VARGA ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is a normál felszólalásra jelentkeztem. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tiszt elt Vona Gábor Képviselő Úr! Azért támogatjuk ezt a döntést, a tárgysorozatbavételt, mert a Háznak alkalma lesz vitatkozni olyan dolgokról, amelyeket ön mondott. Persze, ez természetesen nem jelenti azt, hogy én például egyetértek önnel azokban a kérdések ben, amilyent például a bevezetőjében mondott, de egy ilyen tárgysorozatbavételnek éppen az a célja, hogy ezekről a kérdésekről értelmes vitát lehessen folytatni, és azt gondolom, ezt meg kell adni a Háznak. Éppen ezért én magam és remélem, frakciótársaim többsége is támogatni fogjuk, hogy ezt vegyük tárgysorozatba. Azt gondolom, ez a kormánypárti többségnek is érdeke, hiszen ezeket a problémákat, amelyeket a képviselő úr felvetett, akkor lehet tisztázni egy normál tárgyalási menetben. Tehát arra bíztatom a Házat, hogy vegye tárgysorozatba a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces hozzászólásra Apáti István képviselő úrnak adok szót, a Jobbikképviselőcs oportból. Parancsoljon, képviselő úr! DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A politikai álláshalmozás megítélése régóta teljesen jogosan háborítja fel a közvéleményt, és irritálja a magyar e mbereket, így néhány életszerű példát szeretnék önöknek mondani a kétperces hozzászólásom keretében. Meggyőződésem, hogy egy egyszerű szatmári parasztember sem tud egyszerre, egy időben háromnégy tábla földet művelni; egyszerre egy gyári munkás sem tud há romszor három vagy