Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 29 (54. szám) - Kaufer Virág (LMP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “A mostoha egészségügy - mi lesz a bérekkel?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KAUFER VIRÁG (LMP):
3492 A rezidensren delet alapján a miniszter minden év december 31éig közzéteszi a központi gyakornokirezidensi keretszámokat, ez a szakorvosjelöltszám, amely a központi költségvetésből, az említett összegből kerül finanszírozásra. A keretszámokra javaslatot tevő bírálóbiz ottság tavaly és idén is úgy alakította, illetve alakítja ki a keretszámokat, hogy valamennyi, adott évben végzett orvosnak lehetősége legyen bekapcsolódni a rezidensrendszerbe. Mi is ismerjük a rezidenseknek az életpályatávlatát kialkotó, 200250 ezer for intos nettóbérigényét, tehát nekünk is ez a célunk a jövőben. Ez az ország gazdasági teljesítőképességétől függ. (16.10) Az említett összegből a központi gyakornokok képzési költsége, a diplomásminimálbér összegének megfelelő fizetés, a rezidensek esetéb en a képzési költség kerül megfizetésre. Ugyanezen összeg szolgál fedezetül a diplomásminimálbér 50 százaléknak megfelelő összegű, hiányszakmára tekintettel megpályázható támogatásnak is. Az idén végzett rezidesek csaknem fele helyezkedett el úgy, hogy le galább diplomásminimálbért és ennek 50 százalékát kitevő támogatást kap. Ezek részben teljesítik az általunk kívánt ideális helyzetet. A jövő évben ezenkívül még (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) uniós fejlesztési forrásokból á ll rendelkezésünkre keret, hogy a rezidensek helyzetét javítsuk, és igyekszünk minden lehetőséget megragadni. Tehát eddig ezt látjuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) Kaufer Virág (LMP) - a nem zeti erőforrás miniszterhez - “A mostoha egészségügy - mi lesz a bérekkel?” címmel ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kaufer Virág, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: “A mostoha eg észségügy - mi lesz a bérekkel?” címmel. Kaufer Virág képviselő asszonyt illeti meg a szó. Tessék parancsolni, képviselő asszony! KAUFER VIRÁG (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Réthelyi miniszter úr májusi meghallgatása során kihan gsúlyozta, hogy nevetségesen alacsony az egészségügyi dolgozók bére, és megfelelő munkakörülményeket kell teremteni az egészségügyben dolgozóknak. Az LMP komoly aggodalmát fejezte ki többször azzal kapcsolatosan, hogy az ágazat kiégett, frusztrált és túlha jszolt, és ennek orvoslására már a költségvetési vitában is javaslatot tettünk. Ugyanakkor a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban a 2008as januári állapotnak megfelelő közalkalmazotti bértábla szerepel, és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tan ács november 15ei ülésén a kormányzat részéről elhangzott, hogy a közszférában jövőre az idei nominális értéken maradnak a keresetek, vagyis nem nőnek a bruttó bérek. Az egészségügyi dolgozók 81 százalékának fizetése nem éri el a bruttó 300 ezer forintot, s kétharmaduk jövedelme 200 ezer forintnál is kevesebb. Ez az új adórendszer miatt az egészségügyben azt fogja jelenteni, hogy a gyermektelen, 300 ezer forintot nem kereső dolgozók - elsősorban a fiatalok - jelentős része kevesebbet fog hazavinni, mint ta valy. Az egészségügyben dolgozók fizetései messze elmaradnak még a közszférában dolgozók nagy részétől is. Egy OKJs képzésben részt vett ápoló kezdő fizetése bruttó 89 500 forint, főiskolai végzettséggel 120130 ezer forintot ér el. Akad olyan is, aki bru ttó 180 ezer forintot keres, de ezért egész héten, szombaton és vasárnap is dolgozik. Egyre kevesebb lehetőség van ugyanakkor a túlmunkára is, és az idei évben kiesett a 13. havi fizetés, amit csak részben kompenzált az egyszeri, egységesen bruttó 98 ezer forintos juttatás. A jövő évre vonatkozóan pedig a múlt heti hírek szerint egyelőre semmilyen ellentételezésről nem esett szó.