Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - Az egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
3075 szerintünk elfogadhatatlan. Ez továbbra is csak a gazd aság és a hatalom centralizálásához vezet. A vezető tisztségviselők felmentéséről is érdemes lenne szót ejteni ebben a törvényben. A fenntartható fejlődést biztosító projektek hitelezése egyáltalán nem jelenik meg. Amikor a zöld Széchenyitervet beharangoz ták önök, immáron másfél éve, akkor pont arról volt szó, hogy létrehoznak majd egy zöldbankot, egy zöld fejlesztési bankot. Most, kormányra kerülvén mintha ezek a zöldszempontok, környezetvédelmi szempontok, zöld gazdaságfejlesztési szempontok, amelyek a X XI. század húzóágazatai lehetnek, rögtön sutba lettek vágva. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ezt ki mondta?) Itt, a törvényjavaslatban látszik. A fenntartható fejlődés mint elvárás a finanszírozott projekteknél nem szempont, kérem szépen. (15.40) Egyáltalá n nem kap említést az MFB feladatai, illetve küldetése között, hogy a hitelezés és kölcsönnyújtás során kiemelt figyelmet kapnak a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe vevő energiahatékonysági, környezetvédelmi, infrastrukturális fejlesztések felt ételeit javító beruházások, amely elvárások pedig nemzetközi fejlesztési intézetek céljai és küldetése között kivétel nélkül szerepelnek. Ezt a törvényjavaslatot, és ezen túl tehát az MFBt is, az összeférhetetlenség, függőségek és a politikai kapcsolatok logikája vezeti. Tovább mélyíti azt a jelenséget a javaslat, hogy főleg a függőségek és politikai kapcsolatok logikája által alakult ki a magyar közép- és nagyvállalati magántulajdonrendszer. A javaslat szerint az MFB alkalmazottja vezető tisztségviselő, illetve felügyelőbizottsági tag lehet annál a gazdálkodó szervezetnél, amely gazdasági társasággal szemben vagy javára, vagy annak érdekében az MFB kockázatot illetően, a. Ez a kitétel szerintem tisztességtelen, politikai erővel történő tulajdonszerzéseke t eredményezhet a hitel- és kölcsönnyújtás olyan feltételhez kötése esetében, amely a forrást szerző gazdálkodó szervezetben befolyás gyakorlását lehetővé tévő részesedést biztosít az MFBalkalmazottak számára. Itt kérem, a mutyigazdaságnak ágyaznak meg. Ö sszességében, a javaslat nem tartalmaz olyan átütő módosításokat, amelyekből kiviláglana, hogy a gazdasági fejlődés fő meghatározói a jövőben a fenntartható fejlődést biztosító beruházások lennének, és egyáltalán nem támogatja a kutatásfejlesztési célú be ruházásokat. Továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy tisztázza és a nyilvánosság számára átláthatóvá tegye a nagy állami támogatásokkal megvalósuló, sokszor átpolitizált, sajátos belső érdekhálóval rendelkező beruházásokat, valamint nem rendezi megn yugtatóan, hogy a kkvszektort és az önkormányzatokat megfelelő fejlesztési és forgóeszközhitellel látja el a fejlődés érdekében. Összességében ezek voltak az LMP kritikái. Ezen kritikák mentén módosító javaslatokat is be fogunk nyújtani. Remélem, vannak o lyan találkozási pontok, ahol önök is támogatják az átláthatóságot és a fenntartható fejlődés és a gazdasági növekedés zöld szempontjait. Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő ú r. Tisztelettel köszöntöm a képviselő hölgyeket és urakat. A következő előre bejelentett felszólaló Schiffer András frakcióvezető úr, LMP. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány hé ttel vagy lehet, hogy most már néhány hónappal ezelőtt hallhattuk azt a miniszterelnöki szózatot innen a pulpitusról, hogy az úgynevezett nemzeti ügyek kormánya a közérdeket szolgálja a magánérdek helyett, és a közérdeknek szerez feltétlen érvényesülést a magánérdekekkel szemben - helyes. Láttunk példát arra, nem is olyan régen, még a Bajnaikormány idején, amikor a Magyar Fejlesztési Bank, maradjunk abban, hogy legalább részlegesen magánérdekeknek is engedve nyújtott meglehetősen kedvezményes kölcsönt péld ául a sávolyi Moto GP beruházásához, és akkor, amikor