Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - Az egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - VÁGÓ GÁBOR (LMP):
3073 elemek, ugyanakkor azt, hogy ennek mennyire biztosítéka ez az MFBtörvény módosítására megtett első lépé s, majd az idő fogja kideríteni. (15.30) Tehát az, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a fejlesztési hitelen, illetve a kölcsönökön kívül milyen más tárgykörben nyújthat még hitelt, ennek a kiterjesztése: az immateriális javak, a befektetési pénzügyi eszközök, az ezt terhelő általános forgalmi adó, a forgóeszközigény finanszírozására fejlesztési vagy forgóeszközhitel, illetve kölcsön kiváltására, pénzügyi intézményi szolgáltatási tevékenység folytatására, a tulajdonában álló, illetve rábízott vagyonkörébe tartoz ó gazdasági társaságoknak széles körű hitel nyújtására, és az, hogy rmány és az százalékról 200 százalékra emelik az MFB hitelintézetekkel szembeni nettó kötelezettségének megengedhető legmagasabb értékét, ez azért azt mutatja, hogy fokozott figyelemmel k ell lennie a parlamentnek is, hogy a Fejlesztési Bank az eredeti MFBtörvényben rögzített feladatainak eleget tude tenni, illetve hogy ilyen kibővített feladatokra nem lennee célszerű egy általános érvényű állami kereskedelmi bank alapítása. Köszönöm. EL NÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most rendes felszólalásra Vágó Gábor képviselő úr következik, az LMP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A kormány a z MFBt mint a gazdaság motorját jelenítette meg, ugyanakkor a javaslatban szereplő, a Fejlesztési Bank tevékenységét és feladatait módosító szakasz ezt sajnos nem tükrözi. Miért nem jelenik meg egy állami tulajdonú fejlesztési bank feladatai között egyért elműen az önkormányzati szektor forgóeszközberuházásainak támogatása? A javaslat a jelenlegi szabályozás egyik legfontosabb, gazdaságélénkítésre alkalmas pontját akarja módosítani. A jelenlegi szabályozás szerint az MFB feladatát képezi a piaci elégtelens égek mérséklése érdekében gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok részére éven túli lejáratú forgóeszközhitelek és kölcsönök finanszírozása, továbbá éven túli lejáratú forgóeszközhitelekre és kölcsönökre vonatkozó készfizető kezesség vagy bankgarancia vál lalása, amelynek elsősorban a piaci elégtelenségek miatt kárt szenvedő, termelő tevékenységet folytató piaci szereplők forráshoz jutását kell biztosítania. Ehhez képest a javaslat az önkormányzatokat kiveszi az MFB által finanszírozható szereplők közül. Ér thetetlen, hogy a jelenlegi álláspont szerint, amikor az önkormányzati szektor az általa kibocsátott kötvényállomány terhe alatt nyög, miért nem jelenik meg egy állami tulajdonú fejlesztési bank feladatai között egyértelműen az önkormányzati szektor forgóe szközberuházásainak támogatása. Egyértelmű, hogy az önkormányzatok napi működési szükségleteihez igénybe vették a kötvénykibocsátás nyújtotta forrásszerzési lehetőségeket. Miért a piaci szereplő bankokat hozza helyzetbe a kormány egy állami alrendszer műk ödtetésének támogatásánál? Markánsabban kellene megjeleníteni a kistelepülési önkormányzatok hitelfelvételének támogatását, hitelprogramok szervezését az önkormányzatok számára. A kísérleti fejlesztések finanszírozásának törlése a kkvszektor és az ősterme lők esetén szerintünk nem szerencsés. Nem szerencsés azért, mert a kkvszektor és az őstermelők, valamint a családi gazdálkodók esetében kiveszi a kísérleti fejlesztésekhez nyújtható finanszírozási lehetőséget. Ezzel kimondja, hogy államilag nem tekinti tá mogatandónak a kísérleti fejlesztési projekteket, holott a hazai kkvszektor legnagyobb baja, hogy elavult módszerekkel, technológiákkal termel, s versenyképességét ez csökkenti igazán. Forgóeszközhitelt nem nyújt az MFB, rövid lejáratú, napi működéshez sz ükséges hiteleket. Ez probléma. Nem jelenik meg a javaslatban, hogy az MFB által beruházásokhoz nyújtott hitelek és kölcsönök forgóeszközhitelek is lehetnek. Ennek hátránya, hogy