Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
3061 Megkérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni hatperces időkeretben. Igen, Lamperth Mónika képviselő asszony kért szót, az MSZP képviselőcso portjából. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az 18. sorszámú módosító indítványokhoz kívánok hozzászólni ebben a vitaszakaszban. Az általános vitában is utaltunk arra, h ogy ez a törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényen átvezeti mindazokat a módosításokat, amelyek a feladatoknak és hatásköröknek az új szerkezetben való elhelyezését célozzák. Az általános vitában az MSZP vezérszó nokaként is elmondtam, helyesnek és jónak tartjuk, hogy a kormány idehozza ezt a törvényjavaslatot, sőt a tartalma ellen sincs kifogásunk. Csak utalok arra, az előbb Gelencsér képviselőtársam engem megkritizált, hogy azt sem ismerjük el, ami jó a kormány á ltal előterjesztettekben. De igen! Az, hogy a kormány ezt keresztülvezetve a jogszabályokon idehozza, helyes dolog, és a tartalmával sincs alapvetően vitánk. Sőt, azt is szeretném aláhúzni, hogy a kormány saját szerkezetalakító szabadságát sem gondolnánk m egkérdőjelezni. A kormány a saját belátása, a legjobb politikai és szakmai szándéka, valamint tudása szerint alakítja ki a szerkezetét és végzi a munkáját. Ezt helyénvalónak és rendjén valónak tartjuk. Amit kritikával illetünk, az az, hogy ebben a törvényb en jó néhány olyan ágazati terület újraszabályozását is elvégzi a kormány, illetve ilyen javaslatot tesz a parlament asztalára, ami szerintünk jogbizonytalanságot okoz, hiszen az iparjogvédelmi szabályoktól kezdve gyámügyi és egyéb szabályokat részletesen átalakít ebben a törvényjavaslatban. Egyébként több olyan tartalmi szabályozás van ebben, amit jónak tartunk és amivel egyetértünk. Van olyan is, amit kritizálunk, erről is beszéltünk az általános vitában, ezeket most nem kívánom részletesen megismételni. De azok a módosító javaslatok, amiket Ipkovich György képviselőtársammal együtt nyújtottunk be a törvényjavaslathoz, azt célozzák, hogy a kormány a nagyobb jogbiztonság érdekében - hogy a jogkövető állampolgárok felismerhessék azt, hogy egyes területeken m ilyen szabályok kerülnek az Országgyűlés asztalára, és milyen új normákat fogad el az Országgyűlés - válassza szét ezeket a tárgyköröket. Tehát önmagában a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénnyel átvezetett, az új szerkezetbe illesztett feladatokkal és hatáskörökkel nincs problémánk, azt támogatjuk. Az iparjogvédelemnél és egyéb szakkérdéseknél a szabályozás tartalmában van jó néhány olyan kérdés, amit támogatunk, de azt kérjük, hogy a jogbiztonság érdekében a kormány válassza ezt külön, és alkossa m eg külön törvényekben, törvénymódosítás formájában ezeket a szabályokat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ki szeretne még felszólalni ebben a vitaszakaszban? (Nincs jelentke ző.) Jelentkezőt nem látok, a részletes vita első szakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vita második szakaszát a 9., 14., 19., 20, 22., 28, 31., 32., 41., 42., 43. és 45. pontokra. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne vala ki felszólalni hatperces időkeretben. Igen, Volner János képviselő úr kért szót, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Meglehetősen rövid leszek. A 19. és 20. ajánlási pontokban fogalm aztam meg a szabadalmi bejelentéssel kapcsolatban módosító javaslatot. Az eredeti javaslat úgy szól, hogy a szabadalmi bejelentés közzétételéig csak a bejelentő, a képviselő, a szakértő, illetve a szakvélemény adására felkért szerv tekintheti meg az iratok at, tehát elmondható, hogy ez egy meglehetősen szűk kör, ahol a szabadalmi titok védelme gyakorlatilag megoldottnak tekinthető. A feltaláló az iratokat megtekintheti akkor is, ha nem ő az igényjogosult; ezzel is egyetértünk. Azonban a legutolsó mondat úgy hangzik, hogy “a közzétételt követően a szabadalmi bejelentés iratait a (2)