Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - Egyes rendészeti tárgyú törvények és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
3050 ahol valóban terrorfenyegetéssel járó k ockázattal jár a magyar csapatok jelenléte, mert ez az, ami igazán biztonsági kockázatot jelent. De az, hogy ilyen módszereket vezetünk be a magyar jogrendbe, egy olyan fenyegetést, egy olyan erőhatalmat jelent, amely nagyon rossz üzenet, és amelyet minden , szabadságot szerető magyar ember nevében vissza kell utasítanunk. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Harangozó Tamás képviselő úr, az MSZPképviselőcsoportb ól. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Akkor még egyszer szeretném mondani, államtitkár úr, mert biztos félreérthető voltam, hogy ennek a terrorelhárító központnak mint szörnyszülöttnek a létét szeretnénk mi megkérd őjelezni, és szeretnénk üzenni mindenkinek, hogy nem tartjuk elfogadhatónak; a terrorelhárítást - az előbb is elmondtam szó szerint - mint tevékenységet nagyon fontosnak tartjuk. A gyors reagálású csapatok, a kommandó jó felszereltségét és bevethetőségét n agyon fontosnak tartjuk. Azt egyébként, ami ebben a vitában kialakult, aminek szerintünk az alapja sem áll meg, hiszen az ország külső terrorfenyegetettsége az utóbbi években semmiképpen nem nőtt, a belsőt meg, ha jól emlékszem, a jelenlegi, Lázár úr által kommunista mentalitásúnak nevezett rendőrség a Nemzeti Nyomozó Irodán és egyéb szervein keresztül valahogy csakcsak kezelte, a Nemzetbiztonsági Hivatal azért valahogy csak megoldotta ezeket az ügyeket. Azt gondolom, ez azon kollégák munkájának lebecsülés e és arcul csapása, akik eddig is ezekben a szervekben dolgoztak, hogy az egész úgy van beállítva, mintha itt semmiféle terrorellenes tevékenység a Magyar Köztársaság területén a rendőrségnél és a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, az elhárításnál nem történt vo lna, hanem most jön egy szuperszerv, amelyik ezt majd meg fogja oldani. Ez nem igaz: felkészült, tisztességes, jó szándékú és nagyon jó szakmai színvonalon dolgozó emberek végezték eddig is az NNInél, a rendőrségnél, az NBHnál és egyéb szerveknél ezt a m unkát, akiknek egyébként elismerés jár, és azt gondoljuk, hogy ez a TEK pedig így, ahogy van, mint szervezet, elfogadhatatlan, és ezért gondoljuk úgy, hogy ennek meg kell majd szűnnie. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) (13.50) ELNÖK (dr. Latorca i János) : Köszönöm szépen. Újra Kontrát Károly államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajná lattal hallom, hogy Harangozó képviselőtársunk politikai haszonszerzés érdekében a Terrorelhárítási Központ állományát szörnyszülöttnek nevezi. Én ezt visszautasítom a személyi állomány nevében. Ez a szervezet a Magyar Köztársaság polgárai érdekében látja el a feladatát, közfeladatot lát el, nagyon fontos feladatot lát el. Senki nem állította egyébként, hogy korábban, a központ megalakulása előtt terrorelhárítási tevékenységet vagy felszámolási tevékenységet nem végzett. Ez az új központ válasz a kihívások ra, ezt korábban is elmondtuk, ez egy erős, modern állam olyan szervezete, amely a terrormegelőzés, az elhárítás és szükség esetén a felszámolás érdekében fejti ki tevékenységét. Arra kérem a tisztelt képviselő urat, hogy ha már a kormány előterjesztésén ek, ennek a törvényjavaslatnak nem adja meg a kellő tiszteletet, de a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, a hivatásos állománynak legalább azt a tiszteletet adja meg, azt az esélyt adja meg, hogy a működésükkel bebizonyítsák, a tevékenységük közérdekű és nagyon fontos tevékenység.