Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik):
2522 Tehát nagyon szépen kérem az előterjesztőket, hogy egyeztessenek szakemberekkel, ha kell, akár a kormány képviselőivel, akár a többi ellenzéki párttal vagy kormánypártokkal is, és próbá ljanak egy olyan minőségi dokumentumot letenni a Ház asztalára, amely egyébként méltó ahhoz a szándékhoz, amely ezt önökkel az Országgyűlés elé hozatta. Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Schiffer András tapsol.) (22.00) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képv iselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre bejelentett felszólalások végére értünk. Most a normál időkeretben bejelentett felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Lenhardt Balázs képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Őszintén bevallom, én nem tudok örömtüzeket gyújtani azért, mert 1989et követően több mint húsz évvel elérkeztünk oda, hogy egy ilyen törvényjavaslat a plénum elé kerülhetett. Én sokkal inkább f el vagyok háborodva, és Szilágyi György képviselőtársamhoz hasonlóan szégyent érzek, hogy erre csak most kerülhetett sor. Ez aláhúzza azt az alapvető állításunkat, ami a Jobbikot létrehozta, hogy nem volt rendszerváltás 198990ben; módszerváltás volt, ame lynek a forgatókönyvét hosszú íróasztalok mögött írták valahol Washington és New York között, majd Moszkvával egyeztették le, és hajtatták végre a magyar néppel, ha tetszett neki, ha nem. Sajnálatos módon ennek a terheit nyögjük a mai napig. Ezért volt szü kség erre a javaslatra is, és ezért lenne szükség rengeteg olyan reformra, amit csakis radikálisan, azaz gyökeresen tudnánk végrehajtani. Azt, hogy mennyire történt meg a volt kommunista funkcionáriusok felelősségre vonása vagy méltó helyre való elhelyezés e, fényesen bizonyítja, hogy például Péter Gábor, született Eisenberger Benjámin nevű szabósegéd 1993ban békésen, ágyban párnák közt szenderülhetett jobblétre Budapesten. Ez az Eisenberger Benjámin volt az ávó, majd az ÁVH hírhedt mészárosa, és azt kell t udni róla, hogy meglepő módon még Rákosi Mátyás is soknak érezte a működését, és életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá, majd onnan kegyelemmel szabadulhatott. Hogy milyen rendszerváltás történt, azt ezzel a példával akartam alátámasztani, hogy ilye n emberek teljesen háborítatlanul és úgy tűnik, hogy “jól megérdemelt nyugdíjukat” élvezve tölthették utolsó napjaikat. Halász János államtitkár úr is elismerte, hogy ez a rendelkezés viszonylag kevés személyt érint. Valóban keveset, mert ahogy haladunk el őre az időben, egyre többen eltávoznak közülünk. Ennek tudatában akár az ő felelősségét is felvethetjük, mert már az első Orbánkormány idején is aktívan politizált. Meglett volna a lehetőségük akkor is, hogy előterjesszenek egy hasonló tartalmú, jogászila gszakmailag akár még professzionálisabban kidolgozott törvényjavaslatot, de sajnos nem tették meg. Az érvelésben államtitkár úr részéről a válaszban és LMPs képviselőtársamnál is az merült fel, hogy mennyire fontosak a jogi garanciák, hogy mennyire kerül ni kell az alkotmányellenességet, hogy mennyire felel meg a jogbiztonság elvének ez a rendelkezés. Épp tegnap hallgattuk itt közösen a plenáris ülésen Lázár János frakcióvezető urat a kormány részéről, aki a végkielégítések kapcsán kifejtette, nem az az al kotmányellenes, ha ők e feltűnő igazságtalanság helyreállítása érdekében hoznak egy olyan szabályt, amely egyesek érzékenységét sérti, hanem maguk a kifizetések voltak alkotmányellenesek, és a normális ember, valamint a társadalom igazságérzetével nagyon e rősen ellenkezőek. Ez a helyzet itt is, egy justizmord történt meg, aminek az orvoslására sajnos mind a mai napig nem került sor. Azért is tartom nagyon szomorúnak, hogy este 10 órakor, gyakorlatilag üres padsorok között, méltatlan időpontra száműzve ezt a z elmúlt hatvan évünk történetében igenis jelentőségteljes vitát, minimális érdeklődés mellett vagyunk kénytelenek beszélni róla. Annak sem tudok örülni, hogy egyáltalán kegyeskedtek napirendre venni ezt a j avaslatot, amihez rengeteg megelőző tárgyalás, háttér, egyezség, nyomásgyakorlás szükségeltetett. Azt gondolom, ha a
