Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - PŐSZE LAJOS (Jobbik):
2508 megfogalmazást szolgálták. Meggyőződésem szerint, ha ezeken a pontokon sikerül javítani a benyújtott javaslatot, akkor szakmai egyetértésben lehet a végső javaslatról is döntést hozni. Remélem, figyelembe fogják venni képviselőtársaink a kormánypá rti oldalon is az általunk elmondott javaslatokat. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen. Továbbadom a szót Pősze Lajos képviselő úrnak, Jobbik. PŐSZE LAJOS (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, e lnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Ígérem, hogy rövid leszek, de ez a “salátatörvény” rengeteg olyan fontos dolgot tesz helyre vagy rendez végre, amelyek a hétköznapi életben minket mint magánembereket is érdekelhettek, illetve nagyon fontosak voltak a ban kszektor, pénzügyi szektor bizonyos területein. Ezért nem árt ezt a pár dolgot, ami különösen fontos, aláhúznunk és kiemelnünk, mert egyértelműen támogatásra szorul. De továbbra is azért még egy kritikát el kell mondanom. Éppen azért, mert ez egy ilyen sal átatörvény, 17 vagy 18 törvény pontosítása, továbbfejlesztése, valószínűleg úgy készülhetett, bár nem akarok találgatni, de nyilván egy ügyvédi iroda vagy egy szakmai team egykét hónapot dolgozott rajta. Ha csak éppen az új, átvezetendő változások vannak a beadványban, igen nehéz ezt visszakeresni, és aszerint mérlegelni és megítélni, hogy mi helyébe mi lép, és ezt hogyan értékeljük. Tehát ez egy kérés a jövőt illetően, hogy akármennyire is nehéz, valamivel jobban előkészített és könnyebben feldolgozható b eadványokat szeretnénk kapni a kormánytól. Végül is, azt hiszem, van a kormánynak erre apparátusa, kapacitása, hogy ezt megcsinálja. Mégis, öt dolgot szeretnék nagyon röviden aláhúzni, mert nagyon fontos, hogy ezt memorizáljuk, mert ezek a kérdések most eg y kicsit helyükre kerülnek. Az egyik az, hogy ez a törvényjavaslat végül is rendezi a szavatolótőke helyzetét a bankoknál, ami nagyon fontos dolog, mert egészen 1991 óta nem volt ez a kérdés rendezve. És bizony, amikor 1991ben megállapította a bankok szav atolótőkéjét és az elvárásokat a banktörvény, akkor nem is tudták két évig, hogy a bankoknak már akkor is negatív tőkéjük volt. Ez csak ’93ban derült ki, utána jött a kapkodás és a hatalmas konszolidáció. Nagyon fontos kérdés a javadalmazással való foglal kozás, hogy végre foglalkozik ez a törvényjavaslat a javadalmazással, a banki vezetők javadalmazásaival. Ne felejtsük el, hisz tudjuk nagyon jól, hogy a válság idején, egészen 2009 nyaráig csak követték, majdnem mindenre igyekeztek gyorsan reagálni mind az amerikai, mind az európai hatóságok, de a bankvezetők pénzét csak 2009 tavaszán tudták megcsípni. Akkor jöttek rá, hogy ezek milliókat szednek fel, változatlan prémiumokat, válság ide, válság oda. Azok a bankok is, amelyek egyébként tönkrementek, tehát mé g a Lehman Brothers vezetői is. Ezért ezen lépés feltétlenül praktikus és logikus, sőt, azt kell mondjam, hogy a bankvezetők javadalmazásával külön kell majd foglalkoznunk, átláthatóbb, világosabb, a társadalom számára tolerálhatóbb javadalmazás kell. Az n em megy, kérem szépen, hogy esztelen tőzsdei spekulációkba hajtja bele az árfolyamhoz kötött javadalmazás a bankvezetőket, mert aztán utána a kisrészvényesek közben nem tudják, hogy a hinta most éppen mikor fog leszálló ágba kerülni. (21.00) Nagyon fontos dolog, és ezért is támogatjuk a beterjesztést, hogy végre egységesen az európai szintre emeli fel a betétek védelmét, a 100 ezer eurós határt Magyarországra is bevezeti. Ez nagyon fontos kérdés és jó a lakosságnak. Nagyon fontos, az egyik legfontosabb dol og, és ezt tovább kell fejleszteni, még mindig nem elég a lakáselőtakarékossági számlának a kiterjesztése, amely szerint ezeket össze lehet vonni, transzferálhatók, a családok igényei szerint lehet összevonni adott esetben. Jobban szolgálja a családok igé nyeit. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)