Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatáról; a Költségvetési Tanács véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatár... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZEKÓ JÓZSEF (Fidesz):
2455 tudnék ennek a költségvetésnek a kapcsán elmondani a Nemzeti Földalapról , a hivatali rendszer forrásbővítő döntéseiről, de ezt majd nyilván a két napban még lesz módom. (17.10) Tehát összességében azt tudom mondani, hogy ez a költségvetés, ha így marad, ahogy most van, akkor még azt a támogatá si szintet se tudja produkálni, és mondom még egyszer, a leginkább nehéz helyzetben lévő ágazatoknak, amit korábban a termelők megszoktak. Nem ezt ígérték, úgy gondolom, tavasszal. Én azt szeretném, ha betartanák az ígéreteiket. Köszönöm szépen a figyelmük et. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Szekó József, a Fideszképviselőcsoportból; fölkészül Zakó László, a Jobbikképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr! SZEKÓ JÓZSEF (Fides z) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Régóta gyakorló polgármesterként és kistérségi vezetőként nem újdonság számomra az, hogy a központi költségvetés tárgyalásakor előtérbe kerül az önkormányzatok helyzete, az önkormányzatok sorsa, és ilye nkor az utóbbi években sajnos azt hallhatjuk, hogy az önkormányzatok egyre nehezebb helyzetbe kerültek, egyre nehezebb helyzetben vannak. Vajon mi lehet a bajok gyökere? Úgy gondolom, hogy ha visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor megállapíthatjuk, hogy r észben a bajok 2002 őszére eredeztethetők, amikor is a Medgyessykormány a választási győzelméhez vezető ígéretét betartva béremelést hajtott végre az oktatási, az egészségügyi és a szociális ágazatban, bár ez az emelés nem érte el mindenütt az 50 százalék ot, ahogy ígérték, olyan 30 és 50 százalék között volt. A baj nem az, hogy ezen ágazatok sok esetben kispénzű dolgozói béremeléshez jutottak, hanem az, hogy ezt a forrást egyszerre vonták ki a gazdaságból, és ezáltal fokozatosan lecsökkent a gazdaság vérke ringése. Ami bennünket, önkormányzatokat érintett, az pedig az, hogy ennek a fedezetét a központi költségvetés 2003tól nem biztosította. Nem biztosította, bár 2002 őszén még ez a probléma nem látszott, hiszen, ha jól emlékszem a számra, az Orbánkormány a kkor 350 milliárd forint tartalékkal adta át a büdzsét, amely éppen elég volt arra, hogy a béremelést fedezze 2002 utolsó hónapjaiban, de 2003ban már a terhek egy jelentős részét, mintegy 500 milliárd forintot ránk, az önkormányzatokra terheltek, amelyet azóta sem pótoltak vissza, sőt, azóta még további elvonásoknak voltuk elszenvedői, és görgetjük magunk előtt ezeknek a következményeit. 2004ben költségvetési eszközökkel arra bírtak bennünket, hogy megalakítsuk a többcélú kistérségi társulásokat. Ekkor ar ra gondoltunk, hogy ha már kiegészítő támogatásokat kapunk a közös feladatellátására, akkor talán így jutunk levegőhöz. Nos, itt is csalódnunk kellett, hiszen egykét év múlva, amikor már megszerveztük a közös ellátásokat, akkor ezek a normatívák, kiegészí tő normatívák kezdtek elerodálódni, illetve voltak olyan területek, ahol egyszerűen megszűnt a kiegészítő támogatás. Említeném itt például a fogyatékos és a pszichiátriai szociális otthonok ellátását, amelyeket a települések ha bevittek közös ellátásba, go ndolom, könnyen belátható, hogy nem egyegy településre terjedt ki egyegy ilyen intézmény ellátási területe, hanem adott esetben kistérségi, megyei vagy régiós területet is felölelhet. Nos, ezek az ellátások is megszűntek, úgy gondolom, hogy hátrányosan d iszkriminálva a fogyatékos embereket. A települések a soksok elvonás mellett nem ültek ölbe tett kézzel, illetve nem dőltek hátra, hanem igyekeztek megtakarítani, igyekeztek fölvenni a versenyt az elvonásokkal, bár úgy vélem, hogy ezzel nem tudták eredmén yesen felvenni a versenyt. De mit tettünk mi, települések? Összevontunk intézményeket, bezártunk intézményeket - lassan már odáig jutottunk, hogy a tűzoltóságot vonjuk össze a bölcsődével, hogy megtakarításokat elérhessünk , kötvényeket bocsátottunk ki, é s az ezen kötvényekből származó forrásokat a települések egy része nemcsak