Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 9 (44. szám) - Egyes rendészeti tárgyú törvények és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. VADAI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - WITTNER MÁRIA (Fidesz):
2125 (15.20) Ugyanis a körzeti megbízottak tevékenységét leginkább az jellemzi - ez Mátészalka környéki példa, t estközelből ismerem , hogy adott esetben három vagy maximum négy körzeti megbízottnak kell szolgálatot teljesítenie 1012 vagy akár 15 településen, és bizony egyrészt ez fizikai képtelenség, másrészt sok esetben már tankolni sem tudnak a gépjárművekbe, te hát alapvető technikai, illetőleg felszereltségbeli problémák merülnek fel. És bizony, amikor mindig megtaláljuk a forrásokat arra, hogy ezeknél a központi szerveknél szolgálatot teljesítő rendőrök bérét fejlesszük, aminek persze a korrupció elkerülése vég ett természetesen helye van, akkor kérem, hogy ne feledkezzenek meg a vidéken szolgálatot teljesítő járőrökről, illetőleg a körzeti megbízottakról sem. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces reagálásra következik Vadai Ágnes, az MSZP képviselője. DR. VADAI ÁGNES (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, egy törvényjavaslat akkor tud jobbá válni, ha kölcsönösen kifejtjük az álláspontjainkat, a szakmai véleményünket. Azt kell mondja m, csak május óta tapasztalható az, hogy ha véleménykülönbség van egyegy frakció között, akkor van olyan frakció, amelyik úgy gondolja, hogy az ilyen vitát a folyosón kell elrendezni. Szeretném azt mondani, hogy engem egy pillanatig nem fog eltántorítani, ha nekem itt azt üvölti bárki, hogy a folyosón fogja velem lerendezni a dolgokat. Azt gondolom, hogy a vitának a parlamentben van a helye, akkor is ezt mondtam, hogy a vitának a parlamentben van a helye, amikor a Kossuth téren egy pöcegödröt csináltak a n emzeti terünkből, és akkor itt most semmi gúnyos nincs abban, hogy nemzeti. És akkor is... (Dr. GaudiNagy Tamás: Szabadságjogokért tüntetők voltak!) Az az igazság, hogy nyilván az üléspont határozza meg az álláspontot, amikor én néztem, és mentem kifele, azok a személyek a legkevésbé sem tűntek békés, szabadságért küzdőknek, leginkább olyanoknak tűntek, akik össze akartak törni autókat, és meg akartak verni parlamentből kijövő embereket. És persze az utóbbi időben nagyon jól mutat ez a relativizálás, hogy akkor most ki milyen oldalon áll. Én szeretném azt mondani, képviselőtársaim, hogy most egy nagyon fontos törvényjavaslat fekszik előttünk, és azt szeretném kérni mindenkitől, hogy a személyes Gyurcsány- vagy éppen Vadaiutálata a legkevésbé se homályosíts a már el a tekintetét az ügyben, hogy ez itt most nem rólunk szól. Ez itt most nem arról szól, hogy itt most van jobbikos meg szocialista, meg LMPs, meg fideszes. Ez itt most arról szól, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárainak jogait a fideszes kormány többség korlátozni akarja például a Terrorelhárítási Központtal, hogy rendőröket akarnak megfigyelni (Dr. GaudiNagy Tamás: Ilyen értelemben ugyanarról beszélünk.) , és hogy míg a TEKes 450 százalékos pótlékot fog kapni, az RSZVSZes meg majd kap 150 száza lékost, egyébként az a rendőr, aki lehet, hogy magukra szavazott, az meg nem fog kapni semmit. Tehát én azt szeretném kérni, hogy bármennyire is nem szeretnek engem, bármennyire is nem szeretik Gyurcsány Ferencet, kérem szépen, hogy az ügyre koncentráljunk , mert az ügy fontosabb a személyeknél. És itt most arról van szó, hogy nekünk nagyon fontos az, hogy valamennyi rendőr megfelelő juttatásban részesüljön, és a Terrorelhárítási Központ és az RSZVSZ pedig ne korlátozza az emberi jogokat. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót két percben Wittner Máriának, a Fidesz képviselőjének. WITTNER MÁRIA (Fidesz) :