Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 9 (44. szám) - Egyes rendészeti tárgyú törvények és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
2115 Sikerült létrehozni tehát kormányrendelettel egy olyan szervezetet, amely koordinálja majd a terrorizmus elhárítását Magyarországon, de - mint mondtam, és a korábbi felszólalásaimban is jeleztem - meglehetősen ingatag jogi alapokon. Úgyhogy én azt gondolom, hogy próbáljuk ezt a beszélgetést és ezt a vitát egy kicsit komoly abb mederbe terelni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most folytatjuk a normál időkeretben bejelentett felszólalásokat. Elsőként megadom a szót Volner János képviselő ú rnak, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó. (14.40) VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ugye, csak emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy a Jobbik rendvédelmi kabinet elnökeként a múltkor, egy ülésnapon már ízekre szedtem ezt a törvényjavaslatot, és azt kell mondjam, hogy az ott felsorolt, felemlegetett kifogások egyikére sem kaptam a kormány részéről nemhogy megnyugtató választ, hanem gyakorlatilag semmilyet. Kontrát államtitkár úr, bár lehetősége volna hasonlóan g ombot nyomni és szót kérni az elnök úrtól, mint ahogy most Répássy úr megtette, nem élt ezzel a lehetőséggel, nem folyt bele a vitába, és megválaszolatlanul hagyta kérdéseimet. Ha megengedik, rögtön azzal kezdeném, ahol abbahagytuk. A terrorizmussal kapcso latos új szolgálatról, a terroristák elhárítását végző Terrorelhárítási Központról van szó. A törvényjavaslattal nyilván nem az volt a legnagyobb bajunk, hogy az eddigi, már megszokott fideszes gyakorlathoz képest, mondjuk, képesek voltak kis kezdőbetűvel leírni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nevét, vagy azt sorolták föl benne nagyon bájos elütésként, hogy Pintér Sándor fogja a terrorizmust ellátó szervet irányítani. Azért őszintén bízom benne, hogy nem önök fogják a terroristákat ellátni. Nyilvánvaló, ho gy egy nyelvbotlásról van szó, de azért érdemes lenne, tisztelt képviselőtársaim, csak azért, hogy a törvényalkotás színvonala megmaradjon, az utolsó pillanatban még ráuszítani egy végzős bölcsész kislányt, hogy nézze át ezeket a kínos elütéseket, mert biz ony igen vidám pillanatokat okozhatnak adott esetben. Ezt azért ajánlom a figyelmükbe, hogy tegyék meg. Na most, mi is a terrorizmust elhárító központtal, a Terrorelhárítási Központtal a problémánk. Először is az, hogy immár több ilyen szervezet, több ilye n rendőri egység, illetve több állami felfegyverzett hatóság foglalkozik ezzel a kérdéssel Magyarországon, a Magyar Köztársaság területén belüli hatósággal. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy amit önök most AVHnak neveztek, az Alkotmányvédelmi Hivatal , korábbi nevén Nemzetbiztonsági Hivatal, ezzel a tevékenységgel foglalkozik. A változatosság kedvéért van egy Nemzeti Nyomozó Irodánk, tisztelt képviselőtársaim, aminek van egy részlege, és milyen érdekes, terrorizmus és extrémizmus elleni részlegnek hívj ák. És tudják, mi a feladata? Pont az, hogy a Jobbikot meg a Magyar Gárdát és az ilyen hasonló, önök által szélsőjobboldalinak nevezett, valójában nemzeti és hazafias erőket megfigyelje, felszámolja. Most létrehoztak egy újabb hatóságot erre. Megjegyzem eg yébként, nagyon érdekesek azok a centralizálási törekvések, ahogy egymásra épülő vagy egymásra nem épülő módon egyik hatóságot a másik után hozzák létre. Ez gyakorlatilag nem jelent egyebet, mint hogy a titkosszolgálati eszközökre felhatalmazással bíró ren dőrhatóságokat, titkosszolgálati szervek számát önök egyremásra szaporítják, a parlamenti ellenőrzésükre való lehetőségeket pedig ezzel párhuzamosan, szépen fokozatosan egyre inkább beszűkítik. Hát ez egy olyan gyakorlat, képviselőtársaim, ami mellett egy etlen demokrata ebben az országban nem mehet el szótlanul. Ez egy olyan gyakorlat, ami ellen nyilvánvalóan fel kell emelnünk a szavunkat. De Kontrát államtitkár úr, szegényt rendszeresen kínozom itt a kérdéseimmel, és rendszeresen feszeng ebben a bársonysz ékben, amit odakészítettek a számára, megkapta tőlem kérdésként, konkrét