Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 25 (38. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János):
1358 A másik kérdés pedig, úgy gondolom, az, hogy az önkormányzatok számára az, hogy rendeletet módosít, és szabálysértési eljárást kezdeményez azokkal szemben, akik egyébként a közterületet nem rendeltetésszerűen használják, így aztán zavarják esetleg a közlekedést vagy a közbiztonságot, úgy gondolom, ez az érintett önkormányzat felelőssége, hogy él ezzel a lehetőséggel vagy nem él ezzel a lehetőséggel. (22.50) Azt gondolom, az önkormányzatok felelőssége hihetetlen nagy ebben a kérdésben. Nem hiszem, hogy Magyarországon az önkormányzatiságot az jellemzi, hogy a problémát egyoldal úan kezeli, és hogy más emberek kiszolgáltatottságát esetleg egy probléma megoldásával tovább növeli. Végül, ha a képviselő úr megenged egy véleményt, akkor hadd mondjam el, hogy az önök frakciójából a napokban kiült egy képviselőtársuk, és elmondta, hogy üzenetet küld az LMPfrakciónak. Gondolkodjanak el, hogy ez a féle hozzáállás a problémák kezeléséhez, amit ön és a frakciója most előadott, nem az ilyenek idézike elő azt, hogy a képviselőtársa azt mondta, hogy attól fél, hogy esetleg egy második SZDSZf rakció jön létre a parlamentben. (Vágó Gábor: Pont nem ez! - Zaj. - Az elnök csenget.) Mert én így gondolom. Gondolkodjanak el rajta! Pál Tibor véleményét köszönöm szépen... (Közbeszólások az LMP részéről: A Jobbik a második SZDSZ! - Derültség. - Általános zaj.) Felhívta a figyelmet... ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, az államtitkár úrnál van a szó. Folytassa, államtitkár úr! TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Valóban elgondolkodtató vélemény em szerint is, egy átfogóbb törvényi rendezés kapcsán ezt mindenképpen napirendre kell majd venni. Ami a kompenzációt illeti, azt nem támogatjuk, hogy a törvénybe az a szabályozás bekerüljön, hiszen kormányrendeletben kerül majd a finanszírozási szabályozá sa ennek az egész rendszernek. Mindenesetre azt most személy szerint is mint volt polgármester köszönöm, hogy aggódik azokért az önkormányzatokért, amelyek már erre költöttek, és saját igényük, felelősségük alapján ezt megteremtették. De jólesett volna, ha akkor aggódik, amikor mondjuk, a 2010es költségvetésből önök 120 milliárd forintot szavaztak ki az önkormányzatok büdzséjéből. Tehát a dolognak ilyen összefüggése is van. Mindenesetre úgy gondolom, a kormányrendelet megfelelő módon fogja szabályozni az e gész rendszer finanszírozását. Összességében még egyszer nagyon szépen köszönöm a véleményeket. A módosító javaslatok nagy többségét a kormány nem tudja támogatni, viszont kérem a parlament többségét, hogy a módosító javaslatok szavazásakor és a törvényjav aslat zárószavazásánál ezt tegye meg. Köszönöm szépen előre is. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön d öntünk. Ezzel mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Latorcai János) :