Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 25 (38. szám) - A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PÁL TIBOR (MSZP):
1356 hiszen a törvény egy egészen másfajta céllal született, az majd a következő vitakörben hangzik el, hiszen ahhoz is adtunk be módosító javaslatot. Én e három érv alapján kérem a kormány képviselőit, hogy gondolják meg a benyújtott módosító javaslatunkat azzal kapcsolatban, hogy elfogadják. A határidőmódosítást pedig mindenképpen kérem, hogy azt ne támogassa a kormán y, és hogy 2011 januárjától lépjen életbe. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni. Igen, Vágó Gábor képviselő úr két per cre kért szót. Parancsoljon, képviselő úr! VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Köszönöm szépen. Egyrészt én is embertelennek tartom azt, hogy télvíz idején, közepén a legnagyobb hidegben lehetőség van a hajléktalanok kitiltására úgy, hogy magát a szociális ellátórendszert, valamint a lakhatáspolitikát nem oldottuk meg. A másik pedig egy olyan dolog, hogy a közterületekért és a hajléktalanokért sokan ki fogunk állni. Ha kell, kimegyünk a közterületekre és - hogy úgy mondjam - szabadidőeltöltés céljából ott leszünk, és tüntet ni fogunk. Készpénznek vehetik, ha ezt a törvénytervezetet megszavazzák, akkor sok százan, akár több ezren is ott lehetünk, és tüntetni fogunk a közterületek szabad használatáért. S nem csak a hajléktalanokról van szó. Itt akár felhozhatjuk az utcazenészek et is vagy másokat, akik - mondjuk - elbóbiskolnak egy parkban. Az ugyanaz, mintha egy hajlaktalan elalszik? Abszurd dolog taxatíve meghatározni, hogy mit lehet a közterületen és mit nem akkor, amikor több ezer egyéb jogszabály meghatározza a társadalmi vi selkedés szabályait, és már ott benne van, hogy miket lehet egy állampolgárnak csinálnia a közterületen, és mit nem lehet csinálnia. Az a felsorolás, amit önök hoztak, embertelen, ésszerűtlen és alkotmányellenes. Ezért mi ki fogunk menni a közterületekre, nyugodtan el lehet majd minket ugyanúgy szállíttatni külterületre, mint ahogy a hajléktalanokkal akarják tenni, de az biztos, hogy mi kint leszünk, és megvédjük embertársaink jogait, és nem azért, mert azt szeretnénk, hogy a hajléktalanok az utcán aludjana k, hanem azért szeretnénk, hogy megoldódjon ez a probléma, de a probléma nem fog megoldódni, ha a szőnyeg alá söpörjük. Foglaljuk vissza a tereket! Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel tö bb felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita első szakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vita második szakaszát a 2., 4., 10., 11. és 13. pontokra. Megkérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni hatperces időkeretben. Jelentkezőt nem látok, a részletes vita második szakaszát és ezzel... Pál Tibor képviselő úrnak megadom a szót, de tisztelettel felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy ha az elnök már túllép, és elkezdi lezárni, akkor adassék meg az az elnöki jog, hogy le is tudja zárni. A képviselő hölgyeknek és uraknak pedig felhívom a figyelmét, hogy időben tessenek felébredni a jelentkezésre. Köszönöm. Képviselő úré a szó. PÁL TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek, én valóban nyomtam gombot, ön pedig lezárta a vitát. Köszönöm, hogy megadta a szót. Hozzászólásomban a 10. és a 11. számú módosító javaslat mellett szeretnék érvelni. A törvény azt mondja, hogy az elektronikus közműrendszerek kiépítését tervezik, viszont az is világossá vált már a vitákban - akár a bi zottsági vitában, akár pedig itt a plenáris vitában , hogy nagyon sok önkormányzat már az elmúlt években ezt a bizonyos elektronikus közmű hálózatát, az elektronikus