Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 25 (38. szám) - A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
1349 összeférhetetlenségi szabályok abszolút testre sza bottan készültek el. És hogy mi lesz az ő dolga, mi lesz az ő feladata, erre az államtitkár asszony mindösszesen csak annyit mondott, hogy az lesz a dolga és a feladata, hogy a kormány szándékait végrehajtassa az adott megyében. De az államigazgatási szerv ek élére kinevezett pártpolitikus nélkül is ezt el tudja érni, hiszen vannak jogi eszközei, vannak az irányításnak különböző eszközei, amivel ezek elérhetők, és mi úgy látjuk, hogy felesleges egy politikai komisszár kinevezése a kormányhivatal élére. Ezért kérem, hogy fontolják meg azokat a módosító javaslatokat, amelyek azt célozzák, hogy más módon alakuljon ki ez az irányítási szerkezet. Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces hozzá szólások következnek. Elsőnek Kovács Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót, a Fideszképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Abban a kontextusban, amiben Lamperth képviselő assz ony beszélt a 8as és 9es ajánlási pontról, szeretnék én is adalékul hozzátenni néhány dolgot. Én emlékszem arra, amikor a helyi vidékfejlesztési irodákba politikai komisszárokat neveztek ki a szocialisták. Annak már tényszerű alapja van, nem elvi dolgokr ól beszélt, mint amiről a képviselő asszony. Trombitaművészt, fagylaltost sikerült ezekbe az állásokba kineveznie, de hithű, MSZPhez kötődő személyek voltak abban az időben. Akkor az éppen miniszterként fungáló képviselőtársunk nem állt fel itt a parlamen tben, és nem kifogásolta ezeket, a másik tárca részéről történt kinevezéseket. Ezért én azt gondolom, és azért is szóltam bele - és elnézést kérek utólag, hiszen egy hölgyről van szó , hogy a 8as és 9es ajánlási ponthoz mi közük van ezeknek a felvetések nek. Semmi. Annak a szakmai részét kell ilyenkor, és az ülés vezetését nyilván egy képviselő nem kifogásolhatja, hanem azt gondolom, hogy a 8as és a 9es pontról úgy kell szólni, ami ehhez a részletes vitában hozzátartozik. Ehelyett általános vitában elha ngzott kitételeket ismételt meg a képviselő asszony, aminek semmi köze a részletes vita szabályaihoz és az egyes ajánlási pontokkal kapcsolatos vitakérdésekhez. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szé pen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Lamperth Mónika képviselő asszonynak adom meg a szót, az MSZPképviselőcsoportból. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Én csak annyi tiszteletre tartok igényt, am ennyi minden képviselőnek megjár, legyen az férfi vagy nő, úgyhogy köszönöm szépen, ezt a bocsánatkérését elfogadom. Ami a dolog tartalmát illeti, a 8. pontban... - hiszen aki esetleg rádión kíséri figyelemmel, az nem tudja, hogy miről szól ez a pont, és m ég azt hiszi, hogy Kovács képviselőnek igaza van, de ez nem így van, mert ez az én módosító indítványom, és arról szól, amely szerint nem lehet országgyűlési képviselő a kormánymegbízott. Azt gondoltam, amikor ezt a módosító indítványt megfogalmaztam, hogy talán a pártpolitikai szereplőktől egy lépést tudunk odébb tenni, ha ezt az összeférhetetlenségi szabályt is megfogalmazzuk. De azok az érvekre vagy azok a kérdésekre, amelyeket én feltettem, hogy miért van szükség egy politikai komisszárra a megyei kormá nyhivatal élén, arra Kovács képviselő úrtól sem kaptam választ. Én azt gondolom, hogy ezek jogos kérdések. Képzeljék el, az elkövetkezendő időben, amikor januártól majd ezek a kormányhivatalok felállnak, hogy lesz egy fideszes vagy KDNPs országgyűlési kép viselő a kormányhivatal élén, és lesz még ott két önkormányzati szereplő is. Az,