Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 21 (16. szám) - Dr. Harangozó Tamás (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Mire elegendő két hét?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
43 lehetségese csupán rendészeti és büntetőjogi eszközökkel két hét alatt megoldani a hátrányos helyzetű térségek bűnözésből ered ő problémáit? Melyek lehetnek ezek a hatékony eszközök és intézkedések, amik eddig elkerülték a kormány és a rendőrség figyelmét? A Fidesz eddig nem sokat árult el abból, miként akar két hét alatt rendet tenni. Eddig csupán annyit tudtunk meg, hogy a rendő röket megfelelő helyre kell vezényelni. Ez azonban felveti azt a kérdést, hogy honnan vezényelhető több rendőr az intézkedésekkel megcélzott területekre. Valahol bevetésre vár egy eddig előttünk rejtve tartott klónhadsereg? Vagy ennek hiányában az ország m ás részeiben szolgálatot teljesítő rendőröket lehet csak átvezényelni? Kérem államtitkár urat, hogy tájékoztassa az Országgyűlést, hogy a rendőrségi szervezetben hol, az ország mely megyéiben, településein találhatók azok a tartalékok, amelyeket napokon be lül lehet átvezényelni. Nem hordoze közbiztonsági kockázatot, ha bizonyos területekről rendőri erők kerülnek kivonásra? Államtitkár úr szakmai álláspontja szerint két hét megerősített járőrözés alkalmase arra, hogy tartósan felszámolja egyes településeke n és kistérségekben a bűnözést? Mi tartja majd vissza a házaikban két hétig visszahúzódó bűnözőket, hogy az átvezényelt rendőri erők távozását követően ne folytassák tevékenységüket ott, ahol abbahagyták? Ha a fokozott rendőri jelenlétet hónapokig vagy aká r évekig fenntartják, mi lesz az otthonuktól távolra elvezényelt rendőrökkel és családjaikkal? Véleményem szerint két hét csak parádézásra, látszatintézkedésre és szemfényvesztésre alkalmas. (15.30) Úgy vélem, a Fidesz sem gondolja komolyan a közbiztonság állapotáról a kampányban hangoztatott álláspontját, hiszen ez esetben nem vállalkozna rá, hogy két héten belül orvosolja azt. Félő, hogy a médiapolitizálás igényeire szabott látszatintézkedések a valódi megoldások kidolgoz ásának rovására fognak megvalósulni. Mindezek után kérdezem a tisztelt államtitkár urat, mire elegendő két hét. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Már egy nap alatt is lehet cselekedni, és a nemzeti együttműködés kormánya, amely a programjában kiemelt nemzeti ügyként sze repeltette a közbiztonság helyreállítását, a rend megteremtését Magyarországon (Zaj az MSZP soraiban.) , már az első munkanapján intézkedett, hogy azt az ígéretét betartsa, hogy minden településen legyen rendőr. Ez az intézkedés első lépésként elsősorban Sz abolcsSzatmárBereg, illetőleg BorsodAbaújZemplén megyét érintette. BorsodAbaújZemplén megyében az országos rendőrfőkapitány döntése alapján, amelyet a belügyminiszter úr utasítása alapján hozott meg, minden településre jutott rendőr. A kistelepülések en, ahol hosszú időn át nem láttak rendőrt, ez a rendőri tevékenység elsősorban az elrettentésre, a bűnmegelőzésre irányult, míg a városokban a felderítési eredményesség javítására is. Örömmel számolhatok be önnek és a tisztelt Országgyűlésnek arról, hogy például BorsodAbaújZemplén megyében a 357 településből 211 településen ebben az időszakban abszolút, egyáltalán nem követtek el bűncselekményt, és más településeken is jelentősen javult a közbiztonság. Tisztelt Képviselő Úr! Ezt a fokozott rendőri tevéke nységet, a fokozott ellenőrzést mindaddig fenn tudjuk tartani és fenn fogjuk tartani, ameddig erre szükség van, és nemcsak BorsodAbaújZemplén megyében, hanem SzabolcsSzatmárBereg megyében, Heves megyében vagy például HajdúBihar megyében, Baranya megyé ben is történt fokozott rendőri jelenlét. Ezt a