Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 22 (17. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
193 erre a nyolc évre, talán egy kicsit a saját ház uk táján is illenék söprögetni. De, kedves Babák képviselő úr, pontosan tisztában van ön azzal, hogy ma nagyon olcsón lehet népszerűségi pontokat szerezni azzal, hogyha a politikai intézmények ellen agitálunk. Hogyha azt mondjuk, hogy kevesebb politikus ke ll, kevesebbet kell költeni a pártokra, a demokráciára, ezzel nagyon könnyen nemcsak Békés megyében, szerte az országban lehet jó pontokat szerezni. (12.50) Ugyanakkor ez önöktől felelőtlenség. Itt előttem már volt ellenzéki képviselő, aki elmondta, hogy ö nök a kétharmados többség birtokában bátran megtehetnék azt, hogy bevállalják az emberek előtt, hogy igenis, a demokrácia pénzbe kerül, és a gazdasági válságot nem ilyen apró fillérekkel kell megoldani, hogy a pártok támogatásából 15 százalékot lecsippente nek, hogy egy kisebbségi önkormányzati képviselőtestületet 7ről 5re csökkentenek. Ez színtiszta demagógia és uszítás a különböző, többpárti parlamentáris intézmények ellen. Ez a helyzet. A másik: az meg aztán tényleg a demagógia csimborasszója, amikor ö n itt azt állítja, hogy ez a 15 százalék, amit lecsípnek a pártok támogatásából, ez majd az árvízkárosultakon segíteni fog. Pontosan tudja, szerintem ön is, régebb óta ül itt, mint én, pontosan tudja azt, hogy egy költségvetés hogy működik és hogy nem. Ha most a parlament megszavazza ezt a törvényjavaslatot, attól még ez a pénz nem fog egyenesen az árvízkárosultakhoz vándorolni. Pontosan tudja ezt. Szerintem, hogy kölcsönvegyem Novák képviselőtársam szavajárását, na, ez a parasztvakítás. Nem kellene az embe reket becsapni, ettől még nem lesz az árvízkárosultaknak egy forinttal sem több, hogy most itt ezt a törvényjavaslatot önök elfogadják. A másik: az előterjesztés módja. Természetesen Hargitai képviselő úrnak abban hajlandó vagyok igazat adni, hogy konkréta n akkor, amikor a pártok költségvetési támogatásáról van szó, valóban lehet, hogy elegánsabb, hogy nem a minisztériumtól jön be egy törvényjavaslat, hanem önálló képviselői indítványként. A probléma az szerintem az összes ellenzéki képviselő részéről, hogy rendre úgy jönnek be most már a költségvetést is közvetve vagy közvetlenül érintő törvényjavaslatok, hogy hiába van hivatalban a kormány, egyetlen kormányzati előterjesztést nem láttunk. Ennek egyrészt az a hozadéka, hogy nem folytatják le azokat a szüksé ges társadalmi nézetegyeztetéseket, amit egyébként a még hatályban lévő jogalkotási törvény előír, másrészt pedig felelőtlen módon úgy tesznek ide le törvényjavaslatokat, hogy a költségvetési háttérszámítások, a költségvetési hatások, hatástanulmányok ninc senek idetéve a képviselők elé. Így nem lehet kormányozni, hogy önök három hete ugyan a kormányrúdnál vannak, egyetlen kormányzati előterjesztés nem jön. Úgy látszik, az önök olvasatában a forradalom azt jelenti, hogy a kormányzati funkciókat is a képvisel ők veszik át. Ez egy eléggé sajátos alkotmányértelmezés. Összességében pedig azt gondolom, illetve ezt próbáltuk már az imént is elmondani, hogy akár a pártok finanszírozásáról van szó, akár a költségvetés rendbetételéről, rendszerszinten kellene gondolkod ni, tehát aligha üdvözölhető jó szívvel egy olyan törvényjavaslat, ami egy apró szeletet vesz elő akár a költségvetés összvolumenéhez képest, akár ha arról beszélünk, hogy hogyan lehetne a korrupciós csatornákat elzárni, hogyan lehetne tiszta közéletet ter emteni. Akkor nem egy ilyen aprósággal kellene kezdeni, hanem például nagyon kíváncsian várjuk azt, hogy a fideszes képviselők mikor jönnek elő olyan rendszerszintű törvénymódosításokkal vagy leginkább a kormány mikor jön elő olyan javaslatokkal, ami valób an nem pusztán az elszámoltatásról és az elmúlt nyolc év számonkéréséről szól, hanem garanciát ad arra, hogy mondjuk, a következő négy évben nem fognak felelőtlenül elfolyni közpénzek. Ezek a javaslatok egyelőre váratnak magukra. Az, amit önök itt művelnek , akár a képviselőtestületi létszámcsökkentéssel, akár a pártok támogatásának a 15 százalékos csökkentésével, ez valóban parasztvakítás, nem megoldás sem a költségvetés gondjaira, sem a pártfinanszírozás rendezetlenségére.