Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 22 (28. szám) - A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - NOVÁK ELŐD (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
1618 Amiért mi nem szavaztuk meg szándékoltan az egyszakaszos vitát, az azért volt, mert úgy gondoljuk, hogy ki kell emelni ezek közül a javaslatok közül egyet, ami s úlyosan túlterjeszkedik a Házszabály 107. §án. Merthogy aszerint nem lehetett volna ezt a javaslatot nemhogy tárgyalni, de benyújtani sem. Korábban már megtapasztaltuk ezt a cinizmust, hiszen ehhez a javaslathoz Pörzse Sándor képviselőtársammal éppen egyt ucatnyi módosító javaslatot nyújtottunk be, azonban ezek közül egyetlenegyet, cinikus módon, egy hárombetűs módosítást támogattak, és minden mást leszavaztak. Persze kérdés, hogy ez volte a nagyobb cinizmus, vagy az, amit akár Schiffer András képviselőtár sunkkal műveltek, hiszen az ő nyelvhelyességet (Nagy zaj, az elnök csenget.) célzó módosító javaslatait úgy szavazták le, természetesen olvasás nélkül, ahogy az szokás, hogy utána behozták azt egy héttel később saját javaslatként, betűről betűre ugyanazt, és azt már megszavazták. Most pedig nemhogy cinizmusról, hanem az Országgyűlés méltóságát súlyosan sértő előterjesztésről van szó. Amiért ki kívántuk emelni, az a 62. számon iktatott módosító javaslat. Ez egy 8 oldalas módosító javaslat, ennek is a 10. pon tjára szeretnék rávilágítani, amit úgy is fogalmazhatnánk meg, hogy lex Sláger Rádió. Hiszen nem másról szól ez a túlterjeszkedő módosító javaslat, hogy szeretné itt rendezni azt a bizonyos törvénytelenséget, amit itt elkövettek, és amely most már jogerőss é is vált, hiszen a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság januári elsőfokú ítéletét a Sláger Rádió Zrt. által az ORTT ellen indított perben. Eszerint az ORTT jogosulatlanul járt el akkor, amikor a kereskedelmirádiópályázaton befogadta a Ne o FMet működtető FM1 Zrt. pályázatát az addig a Sláger által használt frekvenciára, annak ellenére, hogy az FM1nek más műsorszolgáltatóban volt befolyásoló részesedése. (Folyamatos zaj, mozgás a kormánypárti padsorokban.) Nem szeretnék úgy berekedni, min t a legtöbbet felszólaló GaudiNagy Tamás és Schiffer András képviselőtársunk tette már néhányszor, ezért megkérem elnök urat, át is adtam a minap egy karikás ostort az elnöki intézménynek (Az elnök erősen megkocogtatja a csengőt.) , hogy akik zsibvásárt cs inálnak a nemzet templomából, azokat a kufárokat, ha úgy tetszik, legyen szíves akár ostorral kikergetni. Így egyszerűen nem tudom folytatni a felszólalásomat! ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Az elnöki székben ülő elnök mindig igyekszik betartatni a rendet. Az előbb már kongattam 2 perc 20 másodpercnél, direkt megnéztem, mert vártam, hogy egyszer engem is arra kér, hogy csináljak valamit. Megtettem, megteszem a következő időszakban is. Most annyit tudok még fölajánlani, hogy 15 másodperccel megtoldom a hozzászó lását. NOVÁK ELŐD (Jobbik) : Köszönöm. Nem az ön tekintélyének hiánya, de nem volt semmi hatása annak a bizonyos kongatásnak. Sajnos érdemes esetleg a nyelénél fogva… ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ön beszél, nem én. NOVÁK ELŐD (Jobbik) : … de ebben a ciklusban ezt még nem láttam sajnos. Tehát amiért azt mondtam, hogy ez a Házszabály 107. §át sérti, azért mondtam, mert elvileg csak koherenciazavart feloldó zárószavazás előtti módosító javaslatot lehetne itt benyújtani, most pedig egy egészen oda nem tartozó módosító javaslatot nyújtottak be, ami egy egészen más témakört érint, amit ráadásul az eredeti törvényjavaslat meg sem nyitott. Tehát még normális módosító javaslatot sem lehetett volna ebben az ügyben benyújtani, ehhez képest ezen egésze n túlterjeszkedő módosító javaslatot láthattunk itt benyújtani, ami nem mást mond ki, betold a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény 112. §ába néhány szót, amely szerint a jövőben a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a kizárólag a műsorszol gáltató által előidézett jogsértő állapot még fennáll, ebben az esetben kellene azonnali hatállyal felmondani a szerződést. Néhány ponttal lejjebb