Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 22 (28. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
1562 (15.40) A bankadó szükséges, igazságos, hatékony, mert az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben. Ez a tabu is a porban. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tabunak számított az is, hogy nem lehet egyszerre gazdasági növekedést serkentő és pénzügyi stabilitást biztosító politikát folytatni. Erről is számtalan ideológiai érvelést hallottunk. Józan ésszel azonban ez lehetséges, sőt, az európai gazdaságpo litika fő iránya éppen ez, még egy külön kifejezést is megalkottak erre, úgy hangzik: növekedésbarát egyensúly. A kormány 29 pontos első akciótervével azt a tabut, hogy pénzügyi egyensúlyt teremteni és egyben gazdasági növekedést megindítani egyszerre nem lehetséges, szintén átadtuk a múltnak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Meg lehet adóztatni a jó erkölcsbe ütköző állami végkielégítéseket, véget lehet vetni az állami pazarlásnak, és meg lehet védeni az időseket és a családokat attól, hogy a közüzemi szolgálta tások díja az egekbe szökjön. Ezek is mind tabuk voltak idáig, amelyeket sikeresen megdöntöttünk azért, hogy a jövőben a magánérdekek helyett közös érdekek érvényesüljenek, és így az emberek jobban járjanak, az ország pedig erősödjön. És igen, tisztelt höl gyeim és uraim, az elszámoltatás is lehetséges. Korábban ez is tabunak számított. Márpedig elszámoltatásra a jövő érdekében szükség van azért, hogy még egyszer mindaz ne történhessen meg Magyarországon, ami az elmúlt nyolc évben történt, még egyszer ne for dulhasson elő, hogy mindennapi élményévé válik a magyar embereknek a hatalommal való visszaélés. Elszámoltatás nélkül a korrupciót nem tudjuk letörni. A korrupció olyan kígyó, ami mindenhova befészkeli magát, mindenhova utat talál. Ezért csak egyetlen vála sztásunk van, ha le akarjuk győzni: ennek a kígyónak a fejét meg kell törni. Ezt hívják elszámoltatásnak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a nemzetközi pénzügyi tárgyalásainkról. Önök is tudják, hogy eddig ez is tabunak sz ámított. Eddig tabunak számított a nyilvánosság előtt a nemzeti érdekek jegyében néhány fontos és konkrét kérdésben vitát folytatni nemzetközi szervezetekkel. Mi is jobban szeretjük a megállapodást, mint a nyílt vitákat. Itt azonban egy dologgal számot kel l vetni, és javasolom, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez való kapcsolatunkat is egy új szemszögből vizsgáljuk és értelmezzük. Először is: az a hitel, amelyet 2008ban vett fel Magyarország, az ezt a hitelt megtestesítő szerződés egy rossz gazdaságp olitika következménye. Az IMFnek valójában köszönettel tartozunk azért, hogy amikor az előző kormányok, a Nemzeti Bank rossz politikája csődbe vagy csőd határára sodorta Magyarországot, akkor volt egy szervezet, amely kihúzott bennünket a bajból. Ezért én a magyar kormány vezetőjeként szeretnék a Nemzetközi Valutaalapnak a nekünk nyújtott segítségért köszönetet mondani (Szórványos taps az MSZP soraiban.) , és egyben bejelenteni azt a tényt, hogy a szerződés három évre köttetett, és 2010 októberében lejár. ( Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a szerződés egy rossz gazdaságpolitika következménye, és minden ilyen szerződés adósságcsapdába taszítja az országot. De ezért nekünk nem a nemzetközi pénzügyi szervezeteket kell felelőssé tenni, hanem saját magunkat, saját kormányainkat és saját nemzeti banki vezetőinket. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én már a kormányprogram vitájakor is elmondtam, hogy az a tény, hogy Magyarország ismét adósságcsapdába jutott, az bűn. Az bűn! Az or szágot hosszú időkre eladósították. Azért is bűn, mert egy olyan politikai konszenzust rúgtak föl 2003tól kezdődően, akik így tettek, amely politikai konszenzus, amely politikai alapmegegyezés volt az előföltétele minden gazdasági sikernek 1990 és 2002 kö zött Magyarországon. Ez a megállapodás úgy hangzott, hogy soha többé nem fordulhat elő az, ami egyébként tönkretette Magyarországot a szocializmus utolsó évtizedében; abban értettünk akkor egyet, hogy soha többé nem fordulhat elő Magyarországon, hogy külfö ldről felvett hitelekből szociális kiadásokat fogunk finanszírozni, és 2003tól kezdődően ez történt. Ez nem egy végzetszerű dolog volt; rossz emberi, rossz politikai döntések következménye. Bűn! Bűn az egész országgal szemben, és különösen bűn az idősekke l és a fiatal nemzedékkel szemben, tisztelt hölgyeim és uraim. Ezért, amikor a nemzetközi szervezetekkel való