Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 19 (26. szám) - Dr. Apáti István (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Halálra ítélt települések, avagy a magyar élet pusztításának sajátos formája?” címmel - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1349 körülmények között nem támogatja a megvalósítást, hiszen az a halálos ítélet aláírásával lenne egyenlő. Az árvíz elleni védekezés köz érdek, de nem várható el, hogy az itt élők fizessék meg néhány település bevédésének az árát. A megoldás tehát a nyomvonal áttervezésében rejlik. Czomba Sándor tavaly szeptemberben azt mondta a szamosszegieknek, hogy ha a Fidesz alakít kormányt, akkor az a karatukkal szembehelyezkedve nem valósítják meg a beruházást. Államtitkár úr szavahihető ember hírében áll, ezért biztos vagyok abban, hogy szavai nem olcsó politikai húzásként értékelhetőek. Ha a hatalom ettől függetlenül rá akarja erőltetni az akaratát a helyiekre, annak beláthatatlan következményei lehetnek; ha idén tavasszal a szavazófülkékben forradalom ment végbe, akkor a helyszínen, helyben szabadságharcra kell számítani. Tisztelt Miniszter Úr! Várom a felvázolt problémával kapcsolatos részletes indo kolását is, de nagyon kérem, a józan belátás mellett nyugtasson meg minket, és határozottan igennel vagy nemmel válaszoljon arra a kérdésre, hogy ilyen előzmények után, a széles közakarattal szembehelyezkedve továbbra is az eredeti nyomvonalon kívánjáke m egvalósítani a beruházást. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : Köszönöm. A kormány nevében megadom a szót Ángyán József államtitkár úrnak. Parancsoljon! DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt hónapok természeti katasztrófái után nem lehet kérdéses, hogy a kormánynak mindent meg kell tenni az árvizek elleni védekezés érdekében. Jelenlegi gondjaink éppen abból adódnak, hogy a szükséges beruházások nem valósultak meg időben. A VTT eredetileg olyan komplex program volt - jelzem, az első Orbánkormány alatt dolgoztuk ki , amely az árvízi biztonság megteremtésén túl az érintett térség terület- és vidékf ejlesztésére és egyúttal új típusú tájgazdálkodás meghonosítására is lehetőséget adott, és mint ilyet, mindig is támogattuk. Az elmúlt években azonban, a GyurcsányBajnaikorszak időszakában számunkra igen fájdalmas módon éppen a terv újszerű szemlélete, a komplex vidékfejlesztési megközelítés tűnt el. Tehát az előző kormánytól igen nehéz helyzetet örököltünk. Itt ugyanis nem egyszerűen árvízvédelmi kérdésről van szó, hanem az ott élő emberek életlehetőségeiről is. Ennek megfelelően tájhasználatváltást is v égre kell hajtanunk ahhoz, hogy a folyóval együttműködő gazdálkodási rendszert alakíthassunk ki. Mi mindig is azt hangsúlyoztuk, hogy a rendelkezésünkre álló források elosztási arányait és a forrásokhoz való hozzáférés szabályait úgy alakítjuk át, hogy eze k a vidéki életminőség javítását szolgálják. Így fogunk tenni ebben az esetben is. A SzamosKraszna közi tározó esetében már befejeződött a projekt előkészítése, elkészültek az engedélyezési tervek, a megvalósíthatósági tanulmány, a szükséges műszaki dokum entáció. Jelenleg - ahogyan azt képviselő úr is elmondta - a brüsszeli jóváhagyás van folyamatban. Egyébként 2006ban a SzamosKraszna közi tározóval érintett településeken, így például Kocsord és Szamosszeg esetében központi költségvetési forrásból elkész ültek a belterületi vízrendezésre, valamint a szennyvízelvezetésre és tisztításra a beruházások dokumentációi. Ami a gazdálkodási korlátozásokat illeti, a 2004es törvény valóban tartalmazott ilyen rendelkezéseket, azok azonban éppen a SzamosKraszna közi gazdálkodók tiltakozása miatt kikerültek a törvényből. Jelenleg a VTTtározók területén semmilyen gazdálkodási módra vonatkozó megszorítást nem írnak elő a vonatkozó jogszabályok. Tehát hangsúlyozni szeretném, a gazdáknak szeretném mondani: semmilyen korl átozás nincs ma azokon a területeken, ahol ők gazdálkodnak. Meggyőződésem azonban, hogy mindenekelőtt vissza kell térnünk az eredeti elképzeléshez. Ezért már előkészítés alatt áll az a kormányrendelet, amely tartalmazni fogja a földhasználatra