Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 13 (25. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
1280 Amikor a szakszervezetek véleményének a hiányát, illetve az érdekegyeztetés hiányát rójuk fel hibaként a kormánynak, akkor nyilvánvalóan gondolhatunk arra, hogy miért nem egyeztettek erről a több tízezer rendészeti dolgozót érintő fontos kérdésről a szakszervezetekkel, miért ismét arról van szó, hogy egyéni képviselői beadványként nyújtják be ezt, ilyen módo n megkerülve az egyeztetés folyamatát. S el kell mondjam önöknek azt is, hogy ha végignézek a politika elmúlt húsz évén, akkor nagyon sok olyan embert látok, aki korábban rendőr, katona vagy éppen titkosszolgálatnál dolgozó ember volt, később pedig szakemb erként beépült különböző kurzusok kormányaiba, ott államtitkárként, miniszterként vagy egyéb más vezetőként hasznos tagja volt az ottani rendszernek, a későbbiek folyamán pedig akár a társadalomnak is. Hozzáteszem egyébként, hogy nem feltétlenül értünk min denkit oda, akit önök oda szeretnének sorolni. Amikor arról beszél az előterjesztő, hogy új rendőrsége legyen Magyarországnak, ez a cél és ez a törvényalkotói munka ezt szolgálja. Uraim, a rendőrség nem attól fog megújulni, hanem attól, hogy önök leveszik róla a mocskos kezüket. Amikor elkezdenek gárdistákat üldözni, elkezdenek politikai okokból motiváltan a rendőrség fölött rendelkezni, akkor el kell távolítani ezeket a mocskos kezeket a rendőrségtől, el kell különíteni a rendőri munkát a politikusitól (Ta ps a Jobbik soraiban.) , és annak a terrornak, aminek 2006 őszén tanúi voltunk, nem lesz megismétlődése még egyszer a történelem folyamán. Zárszóul arra biztatnám önöket, hogy járják a tisztesség, az emberi tisztesség útját, a törvény szerint is kötelező ér dekegyeztető fórumokat rendesen járják végig. Ezek olyan megkerülhetetlen lépcsőfokok a demokráciában, amiket nem szabad átugrani még kétharmados parlamenti felhatalmazással sem. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lez sák Sándor) : Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Schiffer András frakcióvezető úr, LMP. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elsőként szeretnék egy pillanatra eltérni a tárgytól. Ha már többféle jogsértésrő l megemlékeztünk ma is meg az elmúlt hetekben is e Házban, akkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy jegyző képviselőtársunk, Szilágyi Péter ma az autós terror áldozata lett, miközben biciklivel próbálta megközelíteni az Országházat. Azt gondolom, ho gy a jogsértéseknek és az intoleranciának erre a metszetére is oda kellene figyelnünk. Tisztelt Országgyűlés! Először is ott szeretném kezdeni, ami az egész törvényjavaslat előterjesztésének a procedúráját illeti. Már több alkalommal elmondtam, hogy amenny iben önök úgy gondolják, hogy miközben - és itt nem értünk egyet, mert szerintünk nincs alkotmányozási szükséghelyzet, önök szerint meg van - szükség van egy alkotmányozó folyamatra, ennek ellenére az alkotmány hatályos szövegében vannak olyan részek, amik et mindenképpen meg kell változtatni, ezt tegyék meg egy lépésben. Függetlenül a konkrét javaslat tartalmától, az önmagában tarthatatlan egy demokratikus jogállamban, hogy tényleg már paródiát csinálnak a parlament működéséből, paródiát csinálnak az alkotm ányból, és hetente hoznak be alkotmánymódosító javaslatokat. Én úgy értettem a miniszterelnök úr szavait, hogy az önök számára elsődleges érték az alkotmányosság, és ennek a mércéjén keresztül ítélnek meg önök más pártokat. Helyes! Csak ha az alkotmányossá g az önök számára elsődleges érték, akkor annak, hogy az alkotmány szövege stabil, és nem lehet csak úgy hozzányúlni, az is legyen az önök számára érték, és akkor ne merészeljenek idejönni az Országgyűlésbe hetente különböző ad hoc, aktuálpolitikai érdekek et szolgáló alkotmánymódosító javaslatokkal. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.) Mondom ezt a törvényjavaslat tárgyától függetlenül. Májusban megtehették volna - hiszen nyolc évük volt arra, hogy előkészüljenek , hogy betolnak az Országgyűlés elé egy nagy obb alkotmánymódosító csomagot, ahol jelzik azt, hogy a véleményszabadságtól kezdve a fegyveresek passzív választójogán át a parlament létszámáig mi az, amit hónapokon belül revízió alá akarnak vetni az alkotmányban.