Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 13 (25. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
1274 közügyektől eltiltással megegyező súlyú szankció, az úgy gondolom, olyan túlzás, amilyen utána ennek a családtagokra való kiterjesztésére vonatkozó ironikus javaslat is volt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. További kétp ercesek következnek, elsőként Harangozó Tamás képviselő úr, MSZP. DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elképesztő volt az expozé. Lázár János ma itt hadat üzent a teljes magyar rendőri és katonai állománynak, vezetésnek. Nem elég, hogy el lenzékből ezt tette egyébként a szakbizottság elnökeként, de kormányon is folytatja ezt a gyakorlatot. Ez, ami itt ma elhangzott, a teljes állomány becsmérlése, a vezetői kar szakmai tekintélyének sárba tiprása volt, tisztelt képviselőtársaim. Azt kérem Lá zár Jánostól, hogy nyilvánosan kérjen tőlük bocsánatot. Érdekes volt hallgatni ezt az előadást akkor, amikor Pintér Sándornak hívják a belügyminisztert, akinek ezek szerint szintén - mint minden az ő korában levő rendőri és katonai vezetőnek - az a bűne, h ogy az előző rendszerben született, és akkor kezdte el szakmai pályáját. Önök szerint, illetve Lázár János szerint - itt ez hangzott el - ma Magyarországon egy kommunista rendőrség működik. Mondja már meg nekem, legyen kedves valaki az önök frakciójából, h ogy mit csináltak maguk ’98 és 2002 között ebben az országban, kormányon, ha ma még mindig kommunista rendőrség működik az országban. És kérném szépen, ne papoljanak itt a parlamentben a civil kontroll fontosságáról, főleg ne annak a pártnak a frakcióvezet ője, amely húsz év után újra egy kézbe adta a titkosszolgálatokat és a rendőrséget ugyanúgy, mint ahogy az előző, állítólagos átkos rendszerben, ’90 előtt volt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszön öm szépen. Két perc, Szilágyi György képviselő úr, Jobbik. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr nem érezte az iróniát, úgy néz ki, a szavaim között. Nem egy az egyben gondoltam a közügyektől való eltiltást, csak egy hasonlatot próbáltam felhozni. Az pedig, hogy MSZPs képviselőtársam azt mondja, hogy kommunista rendőrség vagy nem kommunista rendőrség; vonhatunk párhuzamokat, önök az MSZMP utódpártja, tehát akkor mondhatjuk azt, hogy kommunisták, és az elmúlt időszakban, az elmúl t években sajnos a rendőrség teljes mértékben az önök hatása alatt volt, önök irányították a rendőrséget. És itt akkor kapcsolódva ehhez, azt is el lehetne mondani és el kell mondani, hogy nem ilyen törvényekkel kellene a rendőrség függetlenségét megteremt eni, nem félteni kellene a rendőrség függetlenségét attól, hogy valaki, mondjuk, kilép onnan és utána politizál, hanem valóban meg kellene teremteni a politikától független rendőrséget, és ezt már önök megtehették volna az elmúlt időszakban. És javasolom ö nöknek, kormánypárti képviselőknek, hogy járjanak az utcán, járjanak olyan rendezvényekre, ahol a rendőrök megjelennek. Semmi különbséget nem fognak találni az elmúlt, pár hónappal ezelőtti rendőrség működése és a jelen pillanatban a rendőrség működése köz ött. Ez a rendőrség ugyanúgy politikai érdekeket szolgál ki, és nem a törvényeket próbálja betartatni az állampolgárokkal, hiszen az lenne a cél ebben az országban, hogy olyan független magyar rendőrség működjön Magyarországon, amely betartja és betartatja a törvényeket mindenféle politikai ráhatás nélkül. Ezen kellene munkálkodni, és ezt kellene figyelembe venni, hogy végre tényleg egy olyan rendőrségünk legyen, amely független a politikától, és amely a magyar nemzet és a magyar állampolgárok érdekében műk ödik ebben az országban. (Taps a Jobbik soraiban.)