Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 13 (25. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
1259 Köszönöm a szót, elnök úr. TuriKovács Béla elnök úrnak szeretnék köszönetet mondani - aki elmondta, hogy valóban, ők a turulszobor melletti erődemonstrációkon r észt vettek : hadd buzdítsam őt is egy kicsit tovább ezen a radikálisabb, hazafiasabb úton. Nagyon örülünk, hogy a turult a Kisgazda Polgári Szövetség is a címerébe emelte, annak viszont kevésbé, hogy holmi megfelelési kényszerből, vagy nem tudom, miből a dódva, a kardot az idők folyamán végül is kivették a turul kezéből. Azt gondolom, ha továbbmegyünk ezen a következetes történelmi úton, akkor ezt meg kellene tartani. A másik észrevételem pedig, amit legkedvesebb képviselőtársam, Dúró Dóra már említett (De rültség.) , de meglehetősen visszafogottan mondta el azt, ami valójában végül is egy színtiszta hazugság. Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke ugyanis 2009 novemberében jelentette be az “Irány a Kárpátmedence” című programot hasonló ügyben. Amikor arról beszélünk, hogy ki kezdeményezte hamarabb, akkor persze lényeges, hogy korábban elhangzottak ilyen javaslatok. Alelnök asszony akkor azt is elmondta, hogy Balog Zoltán, a Fidesz pártalapítványának kuratóriumi elnöke biztosította őt arról, hogy a program cé ljaira az alapítvány 2010es költségvetésében komolyabb összeget különítenek el. Ezt mondta 2009 novemberében, fürödve abban a dicsőségben, hogy ők igen, a pártalapítványi pénzt erre fordítják, nem ám a Kubatovlisták kegyeltjeire. Aztán utána mit tapaszta lunk? Eljön 2010, egy kicsit utánakaparunk, hogy mi is történt ezzel - mert hány ilyen elfeledett ügy van! , és akkor lám, kiderül, hogy ezek megint megálltak a szavak szintjén, abból a sok száz millió forintból, amit kap az alapítvány, ígéretükkel szembe n sajnos semmi nem született meg. Ezeket be tudjuk sorolni azok közé a nem teljesített ígéretek közé, ami sajnos minket is bánt, és remélem, az önök lelkiismeretét is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces felsz ólalásra következik TuriKovács Béla, a Fidesz képviselője. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ha már megszólíttattam, azt azért hadd mondjam el, mi tudatosan gondoltuk azt, hogy az a kard már nem idevaló, az már nem nekünk kell. A k ard annak a honvédségnek a kezében legyen, amelyet szeretnénk, ha megerősödne, és valóban képes legyen arra, hogy ezt az országot úgy védje meg, hogy több ilyen trauma Magyarországot ne érhesse. Egy szövetségi rendszeren belül, de képes legyen a honvédség Magyarországot úgy megvédeni, hogy már nem arról van szó, hogy karddal kell közvetlenül kiállnunk a harci mezőre, hanem elég, ha egy belső egységet megteremtünk; amihez elég egy olyan belső egység, amely akár a turul szimbóluma alatt is nagyon erősen egymá sra hajazhat sok mindenben. Számomra ugyanis világos és egyértelmű, hogy a nemzeti jelképek védelme, azok megvédése nélkül lehetetlen olyan öntudatot teremteni Magyarországon, amely egy egységes Magyarországot jelent. Ezért tartom ezt annyira fontosnak. És - hogy is mondjam? - nem egyszerűen szellemi átalakulásnak tartom azt az indítványt, amely bekerült ide a szoborügyben, hanem olyannak, amely meggyőződésem szerint azt jelenti, hogy ez a szövetség a magyar jelképeket is világosan és egyértelműen meg kíván ja védelmezni. Ebben társak kell legyenek minden oldalról azok, akik nemzeti elkötelezettnek vallják magukat, és semmiképpen nem a kardot kell megráznunk akár egymás irányában, akár más felé. Van ellenség bőven persze belülről is, de azokkal szemben ez a s zövetség a rendőrségen és az ügyészségen keresztül kőkeményen fel fog lépni, és el fogja érni azt, hogy a belső egységnek már ne legyenek ilyen akadályai. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Rendes felszólalásra következik GaudiNagy Tamás, a Jobbik képviselője. Öné a szó. DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) :