Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 13 (25. szám) - Az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1224 mennyiben teljesültek, hogy vane esetleg olyan a megemlékezések körében, amelyik talán túlzottan bűntudatot ébreszt a diákokban. Tehát nem azt a célt tölti be, amit adott esetben esetleg kitűzött a maga s zámára, hanem valamifajta félresiklott hatást gyakorolhat a gyermekek, a fiatalok lelkére. Azt gondolom, hogy mindenféle megemlékezésnek az kell legyen a célja, hogy építő hatású legyen, a jövőre nézve építő hatású legyen, és talán ez lehet a célja ennek a trianoni megemlékezésnek is. A gyermek a fiatal tiszta lap, az van rajta, amit ráírnak, és amit pedig nem írnak rá, az nincs rajta. Nagyon jól tudjuk, hogy Trianon témája, a mi szerteszakítottságunk témája az elmúlt időszakban tabutéma volt, ennek a pszic hológiai hatásairól szintén nem kell kiselőadást tartani. Nagyon jól tudjuk azt, hogy ha egy trauma, egy tragédia akár egy egyén életében is nem kerül feldolgozásra, nem kerül sor a szembenézésre, akkor az még súlyosabb károkat okozhat. Ugyanígy van ez a t ársadalom, a kollektívum szintjén is. Ha egy társadalmi probléma lent a mélyben lappang, nem tud kitörni, nem tud a társadalom szembesülni vele, nem tudja feldolgozni, akkor mérgesedik egyre inkább a seb. Így volt ez sajnos Trianon kérdésével, így volt ez az előző rendszerben, a Kádárrendszer alatt, ahol érzéketlenséget mutatott a politika ez iránt a kérdés iránt. Aztán a rendszerváltozáskor nagyon sokan várták azt, hogy ez majd megváltozik, az érzéketlenséget végre az érzékenység veszi majd át. Az érzéken ység talán meg is jött, vagy sokakban megjelent vagy megvolt, de a bátortalanság fölébe kerekedett. Az elmúlt húsz évben ezzel a kérdéssel kapcsolatban érezhető volt egy politikai bátortalanság, amire szerintem nincs ok, és nincs is indok. Teljesen termész etes emberi igényünk az, hogy tragédiáinkkal, közös tragédiáinkkal szembenézzünk. Nem azért, mert szeretnénk búsongani, ahogy ez többször elhangzott, szeretnénk búslakodni, szomorkodni, a sebeket feltépni, hanem pont az ellenkező célból. Pont abból a célbó l, hogy megerősödjünk, hogy táplálkozzunk abból, hogy történt velünk egy tragédia, de ez a tragédia sem volt elég ahhoz, hogy bennünket eltiporjon, hiszen bár határok szabdalnak szét bennünket, magyar embereket, továbbra is egy magyar nemzet van. Hadd mesé ljek el egy saját történetet az iskolai megemlékezések példájaként, illetve annak alátámasztásaként, ha szabad, egy saját személyes élményemet. Nyolcadikos koromban, ez a rendszerváltozás után volt néhány évvel, történelemórán elérkeztünk Trianon témájához , ahol a történelemtanárom, engedjék meg, hogy a nevét is elmondjam, Tóth Béla tanár úr, egy tisztességes keresztény magyar ember, azt mondta, hogy csukjuk be a könyveket, zárja be mindenki a könyvét, mert a könyvből ezen az órán nem fogunk tudni semmit mi ndarról, ami történt valójában. S az egész órát arra szánta, hogy mindent fölírt a táblára, minden adatot, és itt egyébként csak egy zárójelet hadd nyissak. Én nem értek egyet azzal a számomra liberális felfogással, hogy nem kell adatokkal tömni a gyermeke k fejét, vannak igenis olyan területek, ahol szükség van a tárgyi tudásra is, ne csupán egy életérzés legyen a trianoni megemlékezés, hanem igenis legyenek naprakész és igaz információik a fiataloknak - zárójel bezárva. Tehát a tanár úr fölrajzolt mindent a táblára, fölírt minden adatot, elmondott mindent, amit 45 percben el lehet mondani erről a kérdésről, majd az óra végén elsírta magát, és kiment a teremből. Az, hogy én most itt állok, és ebben a frakcióban ülö k, ebben nagy szerepe volt ennek az élménynek, amit akkor még nem igazán tudott az ember felfogni. Mondhatnám úgy is egyébként, hogy szerencsém volt. Szerencsém volt, hogy egy olyan tanárom volt, akiben erre megvolt a történelmi érzékenység. (12.40) Mi azt szeretnénk, és hála istennek, ez a javaslat is ezt irányozza elő, hogy ne szerencse kérdése legyen az, hogy egy gyermek megismerie a magyarság valódi történelmét. A másik kérdés, az osztálykirándulások, tanulmányi kirándulások kérdése, összefügg ezzel. I lyen értelemben teljesen jogos és teljesen ésszerű az előterjesztő szándéka, hiszen nem elég egy iskolai megemlékezés keretében Trianonról, szétszakítottságunkról megemlékezést végighallgatni, végigülni, sokkal több ennél, és ezt sokkal inkább megerősíti, ha személyes élményekkel, személyes tapasztalatokkal is gazdagodhat. Aki járt már elszakított nemzetrészen, aki találkozott már ott élő
